Milyen volt Krúdy híres levesestálja? Miből pálinkázott olyan szívesen Móricz Zsigmond? Mekkora kancsóból öntötte Nemes Nagy Ágnes kedvenc teáját? És vajon karácsony előtt Parti Nagy Lajosnak nem hiányzik a diódarálója? Kiállított Herendi étkészletek, porcelánok, ezüstök, biedermeier poharak és ónedények mozgatják meg képzelőerőnket, és megtudhatjuk, hogy híres íróink milyen finomságokat tálaltak ebédlőasztalaikon nap mint nap. Az értelmezés első szintjén ezek a tárgyak képezik a Petőfi Irodalmi Múzeum Írói fogások című tárlatának fő vonalát. Azonban nem a hasé a főszerep! A valódi, közvetíteni kívánt értéket azok az irodalmi szövegek adják, amelyeket hol konyharuhára, hol tányérokra nyomtatva ismerhetünk meg, és kérdések sorát vetik fel. Szokott-e főzni egy író? A költők is tartanak fogyókúrát? A tollforgatók kedvelik az asztaltársaságot? Volt olyan szerző, akinek szinte egyáltalán nem adatott meg a napi betevő?

A terülj-terülj asztalkám meséjét idézik meg a fali vitrinekben felsorakoztatott szakácskönyvek, melyek a magyar irodalom étvágygerjesztő művei is egyben. Olyan különlegességeket ismerhetünk meg, mint Móra Ferencné szakácskönyve vagy az Ignotus által Emma asszony álnéven publikált receptgyűjtemény; Dés Mihály regényes köntösbe bújtatott hamisíthatatlan pesti ételsora; Ugron Zsolna örökségként őrzött ősi erdélyi menüsora és még sorolhatnánk. Megismerhetjük Móricz Zsigmond és Lesznai Anna saját kézírású szakácstippjeit, valamint a Petri György életének utolsó műveként szerkesztett vadhúsokból és gombákból összeállított ételeket. És ez még mind csak a felütés. Elgondolkodtató, ahogyan egy falszöveg pozícionálja a látogatót, felhívva a figyelmet arra, hogy a szerző-mű-olvasó kapcsolat hasonló a szakács-étel-vendég relációhoz. Ennek megfelelően a befogadás során mi egyfajta múzeum-kiállítás-látogató háromszögön belül helyezkedünk el.

De milyen felállásban találkozhatunk még a klasszikus reggeli-ebéd-vacsora háromszögén kívül az étellel? Az emberiség szakralitással való kapcsolatában a világvallások mindegyikében hangsúlyos szerepe van az étkezésnek, a különleges elkészítési módot igénylő táplálékoknak. A rituálék során nem csak az ember gyomra, hanem a lelke és elméje is fejlődik. A társadalom tagjainak sajátos igazodási pontja, az identitást meghatározó jelenség a nemzeti ételek, a nemzeti konyhák sajátossága. Ebben a szóban, hogy sajátosság, benne is van az a fajta birtoklási vágy, ami az egyes népcsoportok büszkeségét jelképező nemzeti falatok rangját jellemzi.

Ha már az elsajátításnál tartunk, mi sem természetesebb, mint az erotika témakörének bevonása, mely épp olyan létfenntartó szenvedély, mint maga a táplálkozás. A túlburjánzás ellenpontja pedig az éhezés és nélkülözés, mely oly sok embertársunknak osztályrésze és ez az állapot sok nehézsorsú alkotónk életét is köztudottan beárnyékolta. A kiállítás során megtudhatjuk például, hogy Füst Milán hét éves korában eszmélt csak rá arra, hogy az emberek vacsorázni is szoktak. Mindemellett szóba kerül még napjaink túlzott habzsolási mániája, a fast food termékek térhódítása, majd az így felröppent pluszkilókkal szembeni küzdelem, az önsanyargatás, a kínos és változatos diéták. A tárlaton számos kontrasztra épített koncepcióval ismerkedhetünk meg, mely mind az étkezéssel és a köré fonódott sajátosságokkal függ össze. Természetesen mindegyikre van bővel példa irodalmi szövegekből.

A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársainak kreativitását jól ismerve azt kapjuk, amit vártunk, interaktivitásban ugyanis most sincs hiány. A látogatók legkedveltebb helye az a sparhelt lett, amelyen egy kondérban betűleves fő – ki is kell várni a sort, mire kavarhatunk egyet a főzetben, akár egy boszorkánykonyhában –, végül személyre szabott idézetet kapunk. Látszik, hogy komolyan dolgoztak a személyesség elérésén: bajai lányként a következő, betűtésztából készült Esterházy Péter-idézet ragadott meg: „Hogy valamiből citromtorta lesz-e vagy bajai halászlé – az csak menet közben derül ki”. A kísérletező kedvű szakácsok a kihelyezett és elvihető recepteket zsebre téve íróink kedvenc ételeit akár otthon is elkészíthetik. Elkápráztathatjuk vendégeinket Ignotus egyedülálló levesével, amit a híres New York Kávéházban éveken keresztül személyre szabottan készítettek el neki, Arany János Marcza-fánkjával, de akár még Móricz Zsigmond hamisíthatatlan palacsintatortájával is.

A Reapeta elnevezésű teremben kortárs videomunkákat kínálnak nekünk, melyek mindegyike az ételek elkészítéséről szól: Baglyas Erika, Eperjes Ágnes, Esterházy Marcell és Fátyol Viola tolmácsolásában.

A kiállítás végére, ha lelkesek vagyunk, egy olvasmánylistát állíthatunk össze magunknak, melyekből kedvünkre szemezgethetünk. Így némi nassolni való társaságában tartalmas kikapcsolódásban lehet részünk, mely során később is szívesen felidézhetjük a látottakat. 

A tárlat témája alapján kézenfekvő lett volna a szaglás, hallás és ízlelés érzékeit is bekapcsolni a tapasztalásba, mely még inkább elmélyítette volna az élményt, de hazafelé tartva az Egyetem tér környékén könnyen pótolhatjuk ezt, sőt, irodalmi nagyjaink híres törzshelye a Centrál Kávéház a múzeum melletti sarkon újabb asszociációt villanthat fel íróink és a gasztronómia mesés kapcsolatáról. A kiállítás kurátora Szilágyi Judit volt.

Az Írói fogások című kiállítás a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban tekinthető meg 2017. március 31-ig.

Fotók: Gál Csaba