PRAE.HU: Vivaldi szerzeménye is helyet kapott új albumán, de mi mindent válogatott még rá?

Habár minden szám köthető a karácsonyhoz, a lemez nem csak a téli ünnepekkor, hanem az év minden napján aktuális lehet. Éppúgy helyet kaptak rajta klasszikus művek, mint egyházi énekek vagy magyar és amerikai szerzők művei, mint például a Csendes éj, az Ave Maria, a Panis Angelicus, a White Christmas, Bárdos Lajos Karácsonyi bölcsődala, de felkerült a korongra két angol egyházi kórusmű is, nevezetesen a When A Baby Is Born és a Candlelight Carol. Szintén felcsendül a jól ismert I'll Be Home For Christmas, a Winter Wonderland és a White Christmas. Biztos vagyok abban, hogy ez a repertoár végigkíséri majd az aktív éveimet.

PRAE.HU: Úgy tudom, hogy lemeze zenei kíséret és hangszerelés tekintetében is különleges, már-már családinak mondható.

Az album hangszerelője testvérem, Illényi Csaba munkáját dicséri, a zenekar javarészét, köztük a vonóskart én játszottam fel, a kórusművekhez minden egyes szólamot felénekeltem, ez által nagyon érdekes hangzás alakult ki, melyet tovább erősít a theremin hagja is.

PRAE.HU: A theremin-videófelvételeket elnézve jól látszik, hogy beleszerelmesedett a hangszerbe – a szeme csillogása elárulja. Hogyan talált rá a hangszerre?

Szokásom, hogy minden darabot, melyet el kívánok énekelni vagy hegedülni, meghallgatom a Youtube-on más művészek előadásában. Így történt, hogy rábukkantam egy olyan felvételre, melyen az egyik általam játszott darabot thereminen adott elő egy hölgy. Ekkor még fogalmam sem volt arról, mi fán terem ez a hangszer, így hát lázas kutatásba kezdtem, s elolvastam róla szinte mindent, ami a világhálón fellelhető volt. Emlékszem, hogy aznap éjszaka alig aludtam, mert folyton az járt a fejemben, hol nyílik majd lehetőségem egy efféle hangszer kipróbálására. Magyarországon hiánycikk a theremin, hiszen rettentő kevesen játszanak rajta – végül Amerikából rendeltem egyet. Eleinte autodidakta módon tanultam meg játszani rajta, s csak később látogattam el Német-és Franciaországba, ahol theremin-kurzusokon vettem részt, s mesterek oldalán sajátítottam el a játék fortélyait.

PRAE.HU: Miben áll a hangszer megszólaltatásának a nehézsége és milyen speciális dolgokra kell figyelni a színpadi előadásnál?

Ez volt a világ legelső elektromos hangszere, melyet pusztán gesztusokkal lehet megszólaltatni, anélkül, hogy a zenész magát a hangszert megérintené. Amikor bekapcsoljuk, kiad egy hangot, a hangszer két oldalán egy-egy antenna található, közöttük jön létre egy elektromágneses mező. E mezőben a kezem mozgatásával képes vagyok megváltoztatni a hangszer alaphangját, annak magasságát és erősségét. Azért is játszanak nagyon kevesen koncertszerűen thereminen, mert a hangok nem látszanak úgy, mint például egy zongorán, vagyis nincs semmiféle vizuális támpont – az egyetlen kontroll a fülünk. Maga a megszólaltatás rendkívül könnyű, különösebb fizikai erőt nem igényel – ahhoz kell óriási türelem, hogy a megfelelő hangokat a megfelelő időben és helyen találjuk el.

PRAE.HU: Miben ad mást önnek a theremin, mint a hegedű?

Nagyon szeretem a hangszínét! Az emberi hanghoz – és egyébként vonós hangszerekhez is – kísértetiesen hasonló megszólalású hangszerről van szó. A theremin az éneklés és a hegedülés ötvözete, vagyis passzol ahhoz, amivel hosszú ideje hivatásszerűen foglalkozom. A thereminen játszi könnyedséggel „előállítható” olyan hangtartomány, amelyben ember már képtelen énekelni.

PRAE.HU: A Volt egyszer egy Vadnyugat című világhírű dal ön által játszott theremin-átirata nemzetközi, The Akademia Music Awards-díjat kapott ez év áprilisában. Mit szólt ehhez Ennio Morricone?

Ez volt az első szám, amit thereminen gyakoroltam. Olyan szerzeményt kerestem, ami híres, és amit sokan szeretnek. Morricone a menedzserével üzente meg, hogy nagyon tetszik neki, amire én persze rettentő büszke voltam.

PRAE.HU: Ha már külföldi vizekre evezünk... Novemberben Vietnámba látogatott, ahol egyedüli magyarként képviselhette hazánkat az Európai Országok Fesztiválján.

A nagykövetségen keresztül jött a felkérés, óriási megtiszteltetés volt számomra. Két koncertet adtam a Vietnami Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, egyet a fővárosban, Hanoiban, egyet pedig Ho Si Minhben. Zongorán Bundzik István kísért, a karmester Tetsuji Honna japán művész volt, akit a magyar közönség is ismer, hiszen itthon is vezényelt már.

PRAE.HU: Meglehetősen visszafogott nép a vietnámi.

Ehhez képest óriási lelkesedéssel és állótapssal köszönték meg a koncertem, az est végén sorra jöttek oda hozzám a zenészek, hogy megölelgessenek.

PRAE.HU: Mi az, ami leginkább megfogta kint?

Rengeteg ember jár-kel az utcákon, játszanak egymással, kötelet húznak, kicsi sámlikon ülnek az üzletek előtt, s már reggel hétkor főzik a levest. Beszélgetnek, táncolnak és énekelnek – minden sarkon szól valami zene. Lényegesen szegényebb körülmények közt élnek, mint az európaiak, mégis: köszönik szépen, jól vannak.

PRAE.HU: Évnyitó koncertjére január 14-én a Kongresszusi Központban kerül sor, melynek keretében olyan muzsikus barátokkal zenél együtt, akiket művészként és emberként is tisztel, és akiknek koncertjeit előszeretettel látogatja.

Önfeledt zenéléssel – szólószámokkal és duettekkel – kívánunk majd boldog, teljes újévet mindenkinek. Vendégem lesz Sárik Péter és zenekara, Micheller Myrtill, akinek ugyan fő profilja a jazz, de otthonosan mozog minden műfajban, Magyar Hajnal, akinek nevéhez fűződik a Magyar Hajnal Énekstúdió, s akihez jómagam hangképzésre járok, valamint testvérem, Illényi Csaba hegedűművész. Fellép Pirovits Árpád sztepptáncművész is, akivel nemcsak a színpadon fűznek össze emlékek és közös sikerek, hanem a kezdetektől fogva ő a sztepptanárom is. Nem klasszikus zenei koncert lesz a miénk – a jazz és a spirituális gospelek világában egyaránt kalandozunk, de mivel Sárik Péter a komolyzenében is otthon van, klasszikusok is felcsendülnek majd, jóllehet, nem az eredeti hangszerelésben, hanem az eredeti zeneszerzőt nem megsértve, hamisítatlan Sárik-os átdolgozásban.

PRAE.HU: Vagyis egy traccsparti helyett inkább összehoznak egy koncertet.

Igen, ugyanis egy közös találkozót elfoglaltságaink miatt szinte lehetetlen lenne összeegyeztetni.

PRAE.HU: Az estet még megelőzi a karácsony, amelyet a nagy lakmározások időszakának is neveznek. Emlékszem, hogy néhány évvel ezelőtt direkt megnéztem egy önről karácsony előtt, illetve egy kicsit később, január végén közzétett fotót. Nőként kissé irigykedve konstatáltam: egy dekát sem hízott, nem fogott rajta a diós bejgli. Önmegtartóztatás vagy szerencsés gének – mi a titka?

Nagyon szeretek enni, de meglehetősen szűk az az ételpaletta, amelyről válogathatok, ugyanis a szervezetem allergiás az állati fehérjékre. Húsz éve vagyok vegetáriánus, noha az utóbbi időben havonta egyszer-kétszer már megengedek magamnak egy finom roston sült halat. Jó ideje teljesen leszoktam az édességekről – egészségügyi okok miatt olyan kúrát kellett végigcsinálnom, ami azzal járt, hogy fél évig minden effélét száműznöm kellett az étrendemből, citrusfélék kivételével még a gyümölcsöket is. Olyannyira megszoktam a cukormentes életet, hogy már nem is kívánok visszaszokni a nyalánkságokra. Mindemellett szerencsés géneket örököltem édesapámtól – ő ötvennégy kiló volt, mikor huszonnyolc évesen nősült. Heti háromszor-négyszer sportolok: jógázom és bodyART órákra járok. Folyton ülve gyakorlok, ezért fontosnak tartom, hogy a fizikai fittséggel hozzam egyensúlyba a szellemit.