PRAE.HU: Miért döntött úgy, hogy a soron következő filmjével visszatér Koreába?

Még ha nem is egyszerű váltogatni a nyelveket és a kultúrákat, úgy érzem, az az ideális, ha felváltva dolgozom az USA-ban és Koreában, mert így mindkét világból meríthetek. Koreába mindig vissza akarok menni, nemcsak azért, mert onnan származom, hanem azért is, mert számtalan ottani történet van még, ami alkotóként foglalkoztat. Na meg persze, mert sehol a világon nem tudják úgy elkészíteni a kedvenc ételeimet, mint otthon! Komolyra fordítva a szót, Amerikában is szeretek forgatni, mert így olyan történeteket is elmesélhetek, amiket Koreában nem biztos, hogy tudnék. Rendezőként számomra a színészválasztás is fontos szempont, koreai és nemzetközi tehetségekkel is szeretek együtt dolgozni.

Park Chan-wook Cannes-ban az aznapi több tucat interjú után (fotó: Puskás Lilla)

PRAE.HU: Mi fogta meg Sarah Waters regényében, a Fingersmith-ben?

Amikor először olvastam, lenyűgözött az a jelenete, amelyikben a szobalány ezüst reszelővel kerekíti le az asszonya élesre tört fogát. Az első gondolatom az volt, hogy ezt a pillanatot viszont akarom látni a filmvásznon. A csiszolás hangja, a két test közelsége, ami miatt a tekintetük nem tudja elkerülni egymást, a közben beálló csend, amiben a lélegzetük tisztán hallható – egy ilyen pillanatban a legapróbb rezdülések, még a pupillák változása és a legenyhébb rázkódás is észrevehetővé válik. Ez a jelenet annyira érzéki volt, hogy láthatóvá akartam tenni, és ezzel kiszabadítani a leírt szavak fogságából. A másik, ami megragadt bennem, az a pillanat, amikor a lány rádöbben, hogy nem ő mozgatta a szálakat. Ez a végletekig felfokozott formája annak a megrázkódtatásnak, amit az ember akkor érez, amikor minden összeomlik körülötte. Azt gondoltam, hogy a legyőzöttség érzése, ami ebben a pillanatban átjárja, szerte a világon ismert, és egyúttal nagyon erőteljes érzelmeket is magával von.

PRAE.HU: A legfeltűnőbb különbség a Fingersmith és A szobalány között az, hogy míg a regény a viktoriánus kori Angliában játszódik, a filmet koreai közegbe ültette át az 1930-as évekbe.

A forgatókönyv írása közben rájöttünk, hogy már van egy BBC-minisorozat, amely szintén a Fingersmith alapján készült. Nem akartam még egy Angliában játszódó adaptációt készíteni, inkább áthelyeztem az egészet Koreába. Ráadásul ezzel a módosítással az eredeti cselekmény újabb réteget is kapott: mivel a japán megszállás időszakát választottuk, a társadalmi osztályok szembeállítása mellé behoztuk a kolonizációval együtt járó hatalmi viszonyokat is.

PRAE.HU: Mit tartott szem előtt a japán megszállás ábrázolásakor?

Az volt a legfontosabb, hogy Kouzuki karakterének a lélektani mélységét alaposan feltárjam. Nagyon érdekelt az ő figurája, mert egyike a társadalom felső-középosztályához tartozó század eleji értelmiségieknek, akik meg voltak róla győződve, hogy a japán uralom sosem fog véget érni. Rajongással szemlélték az idegen kultúrákat, nemcsak a japánt, de a megszállók által behozott európai szellemiséget is. Aztán, ahogy változtak az idők, az amerikai értékeket kezdték isteníteni. Tehát ők is hozzájárultak a saját tökéletes gyarmatosításukhoz. A szobalányban szerettem volna ezt megjeleníteni, többek között azzal, hogy Kouzuki háza a japán és a nyugati építészet ötvözete legyen. Nemcsak a legfőbb tulajdonsága a Japán és az onnan származó dolgok iránti elfogult rajongás, hanem az idővel elidegeníthetetlenül a személyisége részévé is válik.

PRAE.HU: Hogyan választotta ki a két színésznőt?

Lady Hideko szerepére tapasztalt színészt kerestem, mert az ő karaktere meglehetősen összetett, ráadásul a történet előhaladtával lépésről lépésre tárul fel a néző előtt. Olyasvalakire volt szükségem, akinek elég széles az eszköztára ahhoz, hogy meg tudja jeleníteni Hideko különböző oldalait. Tudnia kellett erősnek és gyengének is látszani és különféle érzelmeket kellett közvetítenie a néző felé, így jutottam el végül Kim Min-hee-hez. Sook-Hee megformálásához viszont mindenképpen találni akartam egy új, ismeretlen arcot, ezért az ő szerepére meghallgatást írtunk ki, és Kim Tae-ri-t választottuk. Miután megtaláltam őket, a forgatás előtt időnként leültem velük, hogy beszélgessünk a karaktereikről és együtt járjuk körül minél több oldalról azokat a helyzeteket, amelyekbe kerülnek. Bátorítottam őket, hogy töltsék együtt a szabadidejüket, vacsorázzanak együtt, vagy dobjanak be egy italt, hogy megismerjék és megszokják egymást. Az intim jeleneteknek az volt a kulcsa, hogy forgatás előtt elkészítettem a lehető legrészletesebb storyboardot, és így pontosan meg tudtam mutatni nekik, mire számíthatnak.

PRAE.HU: Mennyire tabusértő ma Dél-Koreában egy leszbikus szerelmet bemutató film?

Nem arról van szó, hogy sosem jelent meg koreai filmben a homoszexualitás, mert a független rendezők eddig is foglalkoztak ezzel a témával. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy ez ma már nem társadalmi tabu Koreában, és nem tilos hozzányúlni már a mainstream alkotók számára sem. Csakhogy a leszbikus szerelem témája eddig várt a nagy költségvetésű megvalósításra, az ismert sztárokra és a széles körű forgalmazásra. Ilyen értelemben az eddigi LMBT-filmet az avantgárd mozihoz tudom hasonlítani, ami kikövezi az utat a mainstream előtt. Koreában a szexualitás ábrázolhatóságára vonatkozó szabályok egyébként nagyjából megegyeznek a többi ország előírásaival. Az egyetlen különbség az, hogy nálunk szigorúbb a korhatár-besorolás, mint Európában, körülbelül egybeesik az amerikai szabályozással.

PRAE.HU​: A sajtótájékoztatón említette, hogy megfigyelte, a férfiak egyre nőiesebbé válnak, ahogy idősödnek. Befolyásolta-e hasonló változás az Ön filmkészítői attitűdjét?

Az én munkámat ez egész különösen érintette. Amikor már volt valamennyi rendezői tapasztalatom, elkezdtem a színésznőimet “Unnie”-nak hívni. Ezt a tiszteletteljes kifejezést Koreában a lányok használják a náluk idősebb nők megszólítására, nagyjából annyit tesz: “nővérem”. Ennek hatására kicsit úgy érezték, mintha lánytestvérek lennénk, és ez nemcsak a velem való kapcsolatukat tette bensőségesebbé, hanem a férfi kollégákkal való viszonyt is megkönnyítette. Ezzel a módszerrel általában el tudom kerülni a dominanciával kapcsolatos hatalmi konfliktusokat, az alfahímekre jellemző gyakori összekülönbözéseket.

PRAE.HU: Mi az oka annak, hogy a filmjeiben előszeretettel vegyíti iróniával az erőszakot?

Ebben a filmben nemcsak az erőszak, hanem a szexualitás is humorral van átitatva. Remélem, nem hangzik túl elvontan, ha azt mondom, hogy inkább eltávolítom a nézőt a helyzettől egy kis iróniával, minthogy túl komoly pillanatokat zúdítsak rá. Meg vagyok róla győződve, hogy ez sokkal érettebb módja az erőszak és a szex megközelítésének. Szeretem az olyan helyzetkomikumokat, amelyek keserű utóízt hagynak maguk után, ilyenből A szobalányba is jutott néhány.

PRAE.HU: Annak ellenére, hogy a regényben nem szerepel a bosszúvágy motívuma, A szobalányban mégis helyet kap, – még ha nem is válik fő motivációvá, mint a "trilógiaként" ismert filmjeiben. Lehetséges, hogy ez a téma már kikerülhetetlen az Ön számára?

Ha jobban belegondolok, lehet, hogy igaza van és a bosszúval való foglalkozás már a részemmé vált, mert a regényben ez a téma valóban nem kerül elő. A forgatókönyvemben viszonylag sok a változtatás a Fingersmith-hez képest, mert új ötleteim támadtak olvasás közben. Úgy éreztem, hogy akaratlanul is bevonom a saját érzelmeimet is, mint azok a nézők, akik leveleket írnak a tévécsatornáknak, hogy kanyarítsák másképp a cselekményt a kedvenc sorozatukban. Óhatatlanul ilyen befogadóvá váltam és folyton eszembe jutott, hogyan alakítanám én a történéseket. Csalódott voltam a végkifejlet miatt, még akkor is, ha izgalmas volt a könyv, le sem bírtam tenni, mégis más befejezést képzeltem el hozzá. Döntenem kellett, hű maradjak-e az eredeti cselekményhez, vagy inkább beteljesítsem a saját olvasói vágyamat, és átformáljam az eseményeket, úgy, ahogy nekem tetszenének, azt remélve, hogy az ízlésem másokéval is egyezik. Sokakban felmerül a vágy, hogy csavarjanak egyet a történeten, amit olvasnak, nekem pedig erre lehetőségem nyílt. 

Külön köszönet a Mozinetnek az interjú szervezésében nyújtott segítségért!

A szobalány (Ah-ga-ssi)

Színes, feliratos dél-koreai erotikus dráma, 2016, 144 perc

Rendezte: Park Chan-wook

Írta: Sarah Waters regénye nyomán Chung Seo-kyung, Park Chan-wook

Zene: Jo Yeong-wook

Operatőr: Chung Chung-hoon

Vágó: Kim Jae-bum, Kim Sang-beom

Szereplők: Kim Min-hee (Hideko úrnő), Kim Tae-ri (Sook-hee), Ha Jung-woo (Fujiwara őrgróf), Jo Jin-woong (Kouzuki bácsi), Kim Hae-suk (Sasaki)

Forgalmazza: Mozinet

Korhatár: 18

Bemutató: 2016. december 1.