PRAE.HU: Melyiktek írta a darabot?

Fábián Péter: Együtt írtuk. Alapötletünkből a színészekkel improvizációs gyakorlatokat állítottunk össze. A gyakorlatot – nem titok – Kárpáti Pétertől lestük el, akivel a tavalyi évadban együtt dolgoztunk. Improvizációs technikáját továbbfejlesztettük, más aspektusból közelítettük meg: az imprókat összegyűjtöttük, átvariáltuk, átírtuk, hozzáírtunk. De a darab valójában a színészek munkája, akár őket is odaírhatnánk íróknak. Kitalálták saját szerepüket, mi csak rendszereztük az anyagot, az ötletünk alapján. A végleges szövegkönyv öt napja készült el, még mindig alakulgat. A módszer hozadéka, hogy nincs olvasópróbára kész szöveg, a próbafolyamat közben születik meg a végleges változat. Ugyan kétségbeejtő, hogy sokáig nincs szövegkönyv, állandó bizonytalanságérzést okoz, hogy vajon össze fog-e állni a produkció, de ez a próbafolyamat második felében megtérül, hiszen a színésznek már nem kell magyarázni hosszas órákon keresztül, a szerep hogyan épül fel, mert ő találta ki. Benne van a munkája, élmények társulnak hozzá, amikből sokat tud meríteni. Persze a kitalált karakterekbe durván belenyúltunk, és nem volt könnyű elfogadniuk, hogy bizonyos részeket újra kell kezdeni, hogy friss szemmel lehessen nézni. A próbák kezdetén még nagyon demokratikusak voltunk, nyitottak mindenféle ötletre, de ahogy befordultunk az utolsó kanyarba, kénytelenek voltunk végleges döntéseket hozni, figyelmen kívül hagyni a színészek vágyait. A végére össze kellett, hogy álljon, amit mi ketten, rendezők látunk kívülről. Ameddig csak lehet, nyitottak voltunk, és nem játszmának fogtuk fel, nem az volt érdekes, hogy ki nyer, de aztán átvettük a gyeplőt.

Benkó Bence: Kárpáti Péter improvizációs módszere nem a hagyományos „menj fel a színpadra, és csináld”. Életszimulációnak hívja. Beszélgettünk külön-külön a színészekkel, közösen velük felépítettünk egy-egy életet, egy-egy fiktív karaktert, de annyira nem fiktívet, hogy távol álljon tőlük – nem kell senkit játszaniuk. Ment az impró a városban, albérletben meg mindenhol, és mi folyamatosan, órákon keresztül vettük, ahogy a színészek főznek, beszélgetnek – a szituációk tényleg leképeztek életeket. Átforgattuk, kísérleteztünk, hogy ne egy hagyományosabb értelemben vett improvizáció szülessen. A színészek a próbateremben ültek székeken, és helyben létrehoztunk, felépítettünk életeket, a korábban videóra vett helyzetek segítségével. Epikus improvizációt csináltunk: a színészeink nem álltak fel a székükből, hanem párbeszédek és narrációk hangzottak el másfél-két órán keresztül. Történetmesélés. Ebből és így formálódott a darab.

PRAE.HU: Lesz lehetőség improvizálni az előadásokon?

F. P.: A szövegkönyv végleges, az improvizációs rész a próbafolyamat során volt meghatározó. Ugyan a darab nagyon erősen az aznapi estéről szól, mégsem lehet már az előadáson impró. Óvatosan nyilatkozom, mert rengeteg meglepetéssel, fordulattal és titokkal készülünk ám (mosolyog). Az előadás napjának estélyéről fog szólni, annak előzményeiről és következményeiről, amiben valahogy a nézők is benne lesznek.

PRAE.HU: Akkor minden előadásotokon ott kell lenni!

Éppen ide akarok kilyukadni, hogy meg kell nézni az összest. (Nevetünk.)

PRAE.HU: Semmit nem lehet elárulni a darab cselekményéről?

B. B.: A meglepetések miatt fontos, hogy ne lehessen előre tudni a sztorit. Annyit el lehet árulni, hogy sokat hivatkozunk az előadás napjára, a cselekményt mindig ahhoz igazítjuk. Van egy bónusz a végén, azt végképpp nem lövöm le. Legyen elég annyi, hogy a nézőkkel való kommunikáció nagyon fontos.

PRAE.HU: Mit jelent a cím, „Cájtstükk”?

F. P.: A Zeitstück egy drámaműfajt jelöl, egy színháztörténeti időszakban nagy divatja volt. „Gyorsreagálású” színdarab, hirtelen reflektál a kor politikai eseményeire, az akkori társadalom helyzetére. Viszont nincs benne szándék, hogy örökérvényű legyen. Az is érdekesség, hogy a Zeit, az idő, a Stück, az darab, tükörfordításban is lehetne fordítani: „időszelet”. Szóval, a cím kettős, mondhatni, duplafenekű.

B. B.: Ugyan utalunk a régi műfaji meghatározásra, de mi azért megpróbáltunk jó értelemben általánosak lenni.

PRAE.HU: A beharangozótokból úgy látszik, mintha polgárpukkasztásra készülnétek.

F. P.: Nem tudom, manapság egy polgár mitől pukkad meg. Igazából nem akarunk pukkasztani, bár valamelyest formabontók leszünk. Az Átrium Film-Színház repertoárjához képest nagyon is formabontók. Reméljük, meg tudjuk szólítani azokat a nézőket is, akik még nem jutottak el az Átriumba. Igyekeztünk figyelembe venni a törzsközönség ízlését, de szélesebb közönségréteg lebegett a szemünk előtt. Nem akarunk direktben provokálni, csupán valami kapcsán. Mivel a műfaj is megköveteli ezt a fajta hangnemet, egyértelműen és direkten fogunk kimondani dolgokat, ám mindennek van célja. Egy gondolati rendszerre van felépítve a darab, semmiképpen nem dadaista előadás lesz, nem provokáció provokáció hátán, nem l’art pour l’art.

PRAE.HU: Mitől más ez a darabotok, mint az eddigiek?

F. P.: „Kákettős” lesz, nem tudunk kilépni a magunk teremtette világból, de ennyire szélsőséges, lecsupaszított, letisztított formát nem használtunk még. A nézőkkel való kommunikáció nagyon fontos, ám a félre értések elkerülése végett, nem interaktív program. Célunk, hogy a nézők elgondolkodjanak és meglepődjenek. Beszéljünk arról, érdemes-e változtatni az életünkön és az egész társadalom életén. Budapesten játszódik, itt és most. Állandóan visszatérő kérdés a változás igénye, amit így-úgy próbálunk körbejárni: éljük a hétköznapjainkat a négyes-hatoson vagy a trolin meg a limuzinban, de nem tudjuk, érdemes-e bármin is változtatni az életünkben, vagy jó így, ahogy van. Netán veszélyes lenne változtatni? Ha változtatunk, vajon mivel jár? Egyértelműen kifelé szólunk. Arisztophanészt vettük példának, a görög komédia atyját, ő találta fel, hogy beszéljünk arról, ami itt és most van. Cselekményei Athénban játszódtak, abban az évben, amikor a darabot előadták – annyira modernek vagyunk, hogy 2500 évre nyúlunk vissza. Izgulunk, mi lesz, mert vékony jégen táncolunk.

B. B.: Tény, hogy még sosem csináltunk ilyet, de szeretjük magunkat provokálni a különböző formák által. Jó érzés, ha van vállalás és kockázat. Ahogy Péter is mondta, fontos az itt és most jelleg, az azonnali visszacsatolás. Nem akartuk, hogy olyan legyen, mint a többi előadásunk.

PRAE.HU: Felkértetek társulaton kívüli színészeket is, hogy szerepeljenek. Hogyan esett Bíró Krisztára a választás?

F. P.: Praktikusan kellett egy híres színész. Beengedtek minket az Átriumba, ahol sztárok szoktak játszani. A legnagyobb nézőtér, ami előtt játszottunk eddig, a százhúsz férőhelyes Szkéné – az Átrium háromszázharminc! Meg kell triplázni a korábbi nézőszámot. Jött az ötlet, hogy legyen egy húzónév. Keresgéltünk, kit lehetne felkérni – mindenképp színésznőt akartunk, mert sok fiú van nálunk – és Krisztától megtudtuk, hogy amúgy is szívesen dolgozna a társulatunkkal, kvázi önként jelentkezett. Ma már tiszteletbeli K2-s. Egyébként nem éreztem a próbákon, hogy „húzónévként” viselkedne, csodálatos ember és színész, rengeteget segít nekünk, a tapasztalatainak puffogtatása nélkül. Jó együtt dolgozni vele.

PRAE.HU: Mi foglalkoztat benneteket legjobban a bemutatóval kapcsolatban?

B. B.: Egyértelműen a közönség reakciója. Az eddigi előadásainkon nagyjából lehetett tudni, mire számíthatunk, most más a helyzet – az új forma mindannyiunk számára kicsit ijesztő. Nem tudjuk, mi lesz, ez nagy falat. Sokat gondolkodtunk, hogy mi a viszonyunk a nézőkkel mint színházcsinálók. Ráadásul mi ezt egy folyamatként fogjuk fel, az egész korábbi munkáinkat is hozzáadva. Azért szeretnénk, ha minél több néző látná a munkánkat, hogy széles körben kiderüljön, felvan dobva egy szerintünk lényeges kérdés: milyen viszonyba kerülhet a néző a színházzal? Elméletinek tetszik, pedig nem az.

PRAE.HU: Milyen érdekességgel hívnátok fel a figyelmet az előadásra?

F. P.: Aki megnézi az előadást, találkozni fog magával! Ha meg kéne nevezni a műfajt, azt mondanám, hogy sci-fi-krimi-filozófia-komédia és ars-poeticai költemény – így, kötőjellel felsorolva.

B. B.: Szeretem úgy kezelni az előadásainkat, mintha naplóbejegyzések volnának – annak előnyeivel és hátrányaival –, amiből jól látszik, éppen hol tartunk, miben gondolkodunk. Az egész színházcsinálásunkat folyamatként lehet nézni. Tudatosan és folyamatosan gondolunk „valamit” a színházról. Ahol most tartunk, azért izgalmas, mert a nézőket ennyire még nem vontuk be a diskurzusba. A színházi előadás tartson tovább, mint maga az esemény! A mostani produkcióval nagy lépést tettünk ebbe az irányba.

Benkó Bence – Fábián Péter: Cájtstükk

Szereplők: Bíró Kriszta, Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Gyöngy Zsuzsi, Horváth Szabolcs, Piti Emőke, Viktor Balázs

Díszlet: Jeli Sára Luca

Jelmez: Palánki Hedvig

Produkciós vezető: Erdélyi Adrienn

Rendező: Fábián Péter, Benkó Bence

A K2 Színház produkciója

Bemutató: 2016. november 15.

Átrium Film-Színház