Jelen! -Kortárs ifjúsági novellák a válogatás teljes címe. Fenyő D. György szerint ez a kötet tartalmát még nem ismerve többféleképpen is érthető: ifjúsági, fiatal felnőtt korosztályhoz tartozó szerzők írták a benne szereplő elbeszéléseket, vagy róluk, esetleg nekik szól. Az első elgondolás nem igazán állja meg a helyét, hiszen mind a meghírdetett pályázatra érkezett szövegek szerzői, mind azok az írók, akiknek már valahol máshol megjelent írásait válogatták be a szerkesztők (Dávid Ádám és Gaborják Ádám), más-más generációkhoz tartoznak. Az sem állítható határozottan, hogy a fiatal felnőtt korosztály lenne valóban a célcsoport. Leginkább a második értelmezési lehetőség tűnik a legegyértelműbbnek, miszerint a válogatásban szereplő szövegek elsősorban témájukban kötődnek egymáshoz. 

Ez azonban könnyen erősítheti az ellenérzést mindazokban, akik alapvetően nem szimpatizálnak az antológia műfajával. Mészáros Márton irodalmiatlannak érzi, ha a szerkesztési elv nem egy egységes beszédmód vagy szemlélet bemutatása, hanem egy egységes témáé, hiszen számára az irodalom nem a mit? hanem a hogyan? kérdéséről szól, azaz nem az ábrázolás témája, hanem módja érdekes. Ráadásul a Jelen! esetében még a téma sem egységes, mert a szerzők más-más generációk tagjai, s az egyes elbeszélésekben felvillanó gyermekkori emlékek között legalább egy rendszerváltás és legalább egy országhatár húzódik. Mészáros érzékletes példát hoz erre: már maga a cím is másfajta emlékeket idéz fel benne, mint amire a szerkesztők ezzel a címadással valószínűleg apelláltak, számára ugyanis a névsorolvasáskor jelennel válaszolni egyáltalán nem az iskolához, inkább a katonasághoz köthető élmény.

Szekeres Nikoletta szerint ezt az antológiát lehet úgy is tekinteni, hogy kísérlet a hiányzó beszédmód kialakítására. Ez a hiány örök témája az ifjúsági irodalmi alkotásokkal foglalkozó kritikai beszélgetéseknek. A Jelen! megpróbál ezzel a beszédmóddal párbeszédet kialakítani, és vannak sikeres próbálkozások is a kötetben. De a magyar young adult irodalom még igencsak gyerekcipőben jár, és úgy tűnik, a fejlődési iránya is más, mint az angolszász területeken, mert nálunk sokkal hangsúlyosabb a tabutémákkal foglalkozás, ráadásul célzottan egy adott témára, adott problémára fókuszálva születnek alkotások. 

A beszélgetés mindhárom résztvevőjének feltűnt, mennyire sok a könyvben a jelen idejű elbeszélés. Fenyő D. György úgy véli, nagy kihívás jelen időben írni, mert az ember számára az a természetes, ha egy történetet utólagos perspektívából, ennek következtében múlt időben mesél el. Azonban egyáltalán nem természetes szituáció, ha valaki azt meséli, hogy most éppen egy széken ül és beszél. Ugyanakkor arra nagyon jó ez az írói megoldás, hogy közel hozza az olvasóhoz a történetet. Ráadásul nagyon kevés olyan sztori van a kötetben, amelyik valamilyen nagy, drámai fordulatról szól, inkább a hétköznapi átlagos mozzanatokra - azok felnagyítására - fókuszálnak a szövegek, erre pedig szintén alkalmas a jelen idő. Mészáros Márton szerint ez egyben el is távolítja az írásokat a szoros értelemben vett elbeszélői hagyománytól, és inkább a filmforgatókönyvek felé közelíti: nagyon könnyű olvasás közben úgymond fejben mozizni. 

Ezenkívül az egyes szám első személyű narráció is hangsúlyosabb, de van olyan írás is a kötetben, amelyik váltogatja ezt az egyes szám harmadik személyű megszólalással, és van egyes szám második személyű elbeszélés is. Az egyes szám első személynek - különösképp, ha a gyermek perspektívájával párosul - komoly hagyományai vannak az elmúlt évtizedek magyar irodalmában, de Mészáros szerint abban a generációban, amelynek tagjairól szólnak a válogatás egyes darabjai, ez már kicsit fárasztó is. Annyiban mindenképp előnyös ez az elbeszélői stratégia, hogy jobban lehet általa egy szereplő belső világát ábrázolni, ugyanakkor mindig korlátozott lesz a perspektíva, ahogyan például egy 17 éves szereplő rálát a világra, és arról beszélni tud.   

A beszélgetés végén a résztvevők kiemeltek egy-egy novellát a kötetből, és elsősorban a felolvasott részlet alapján elemezték a szöveget. Mészáros Márton Véssey Miklós Nyakkendő, Szekeres Nikoletta Gáspár-Singer Anna Strand, Fenyő D. György pedig Garaczi Zoltán Ami megérthetetlen című elbeszélését tartotta megbeszélésre méltónak. Mindhárom esetben hangsúlyt kapott, hogy a kiválasztott elbeszélések mennyire felelnek meg az elemzőknek a novella műfajával szemben támasztott elvárásainak. Ezenkívül Gáspár-Singer Anna szövege esetében megint csak visszatért a beszélgetés elején felvetett probléma: mikor is játszódhat ez a történet, a szövegben jócskán akadnak ugyanis olyan utalások, melyek nagyjából a nyolcvanas évekbe vezetik vissza az olvasót.  

Fotó: Vadnai Szabolcs