Hogy pontosan mi a Drakula utolsó tánca? Zsuráfszky Zoltán jutalomjátéka, névlegesen egy nagy címszerep, hiszen ő az öreg Drakula. A színpadon azonban a megosztott szerepben Sánta Gergőnek, a fiatal vérszívó szólisztikus virtuozitásának jut a nagyobb szerep.  Drakula gróf legendája nem új keletű, hiszen Bram Stoker ír szerző 1897-ben megjelent regényével a világ leghíresebb vámpírfiguráját teremtette meg. Az előadás lineárisan követhető, egyszerű dramaturgiával dolgozik. Vásári komédiás (Novák Péter) és egy boszorkány (Keresztes Ildikó) érkeznek egy erdélyi kis faluba, ahol egy vérszívó vámpír létét kezdik híresztelni. Fiatal lányokat rabol el, hogy vérüktől megfiatalodjon, majd az életenergiája elfogy, és újra vénember lesz.  A férfiak el akarják pusztítani a lényt, így felkeresik kastélyában, ahol sikeresen visszakergetik koporsójába.

Ezt a mesét az erdélyi népek táncainak virtuozitása teszi mágikussá. Sánta Gergő bámulatra méltó technikai tudása és a profi táncoscsapat: csábítóan csinos lányok és frissen figurázó fiúk alkotják a falu homogén közösségét. Zsuráfszky különféle néphagyományokat olvaszt egybe: magyar, román és cigány táncokat és persze esküvőt és temetést, lánykérést és örömtáncot is láthatunk.

Ebben a kis kompakt közösségben természetszerűleg üti fel a fejét a változás. A vérszívó elragadja az esküvőjéről a szépséges Ilonát, a falu legderekabb legényének, Radunak a menyasszonyát. Az éhes vámpír összesen öt nőt harap meg: két fiatal lányt a faluból, a szépséges Ilonát, egy szépségesen csalfa romalányt és egy gyászoló fiatal özvegyasszonyt a temetésről.

De ki ez a Drakula? Az előadásban összefolynak az asszociációk: Don Juan neve és a fonnyadt parázna vénember mind-mind értelmezési lehetőségként a levegőben maradnak. Mágikus erejű delejes vonzalmat ébresztő figura, akit követnek a fiatal lányok. A zárójelenet azonban még tovább bonyolítja a kérdést: Novák Drakula-palástban, maszkban tűnik fel, majd egy gyors váltásban Novák hangján Zsuráfszky öreg Drakulája kering tovább a térben, mialatt ismét elhangzik a már jól ismert Weöres Sándor Itthon-e a gazda? versikéje. És a boszorkány felkiált: Ördög vagy! – románul a „dracul” ördögöt is jelent – a maszk lehull, és a boldog, kéjenc Drakula elégedett arcára összehúzzák a függönyt. Az előadást záró szerep-összefonódós utolsó fricska nehezen dekódolható: ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a vámpírmítoszok és -legendák az irodalom és művészetek útján maradtak fent, akkor nyerhet értelmet, hogy minden vásári komédiás hordozza magában Drakulát. Talán.

Bár a Művészetek Palotája Fesztivál Színházának a színpada sem kicsi, össze sem lehet hasonlítani a szegedi méretekkel. Így Tóth Kázmér grandiózus díszleteinek nagyjából a kétharmada kapott teret Budapesten. A szűk térnek köszönhetően a vámpírbujkálások és a hirtelen alakváltozások sem mentek gördülékenyen. A szegedi monumentalitásból az emelkedő-süllyedő álló koporsó maradt fixen a második felvonás kastélybelsőjében, illetve a lépcső. Viszont  kastélybeli élőhalott-maszkabál forgataga itt is rendívül látványos. Minden táncos egyedi maszkot, fejdíszt, ruhát kapott Vincze Zsuzsától, így az első felvonás színes, gazdagon hímzett homogenitását a holtak báljának szürke árnyalatai ellenpontozták a második részben.  A kis helyre kényszerült, bár nagyszabásúnak szánt produkcióban a nyílt színi zenekar és a vigadó tömeg szinte egy helyben topogva tud csak forogni. Ennek ellenére a hangulat mindig fergeteges.

A két énekes szereplő a konkrét színpadi helyzetben a művészi misztikum alakjaivá válnak. A Theatrom Mortale feliratú kocsival az időtlenség és a biztos halál peremén vándorolnak. Egy teljesen funkciótlan fiú néha feltűnik a kocsi környékén, és egy beöltöztetett kellékes sztoikus nyugalmával teszi a kis dolgát. Elhangzik egy nagy kérdés a színpadon, ki ez a történetmesélő vásári vándorkomédiás? Erre bárki találhat magának egyéni választ. De egy nagy kérdés, hogy ki az a fiú mellette, egy ottfelejtett varázslótanonc, aki továbbviszi majd a legendát, azaz a jövő Drakulája? A kérdések nyitva maradnak, csak az biztos, hogy Drakula, ördögi lény: köztünk jár, táncol, és nagyon élvezi.

Drakula utolsó tánca

Drakula gróf: Zsuráfszky Zoltán és Sánta Gergő

Közreműködik: Keresztes Ildikó és Novák Péter

Zene: Rossa László, Szabó Dániel

Forgatókönyv, dramaturg: Vincze Zsuzsa

Díszlet: Tóth Kázmér
Jelmez: Vincze Zsuzsa
Szcenika: Kovács Gerzson Péter
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán
 

Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

2016. november 7.

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

Fotók: Dusa Gábor