A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen összesen kilenc, különféle korosztálynak szóló darabot láthattak az érdeklődők, akik ezidő alatt egyúttal a báb műfaj eltérő stílusirányzatairól is tájékozódhattak. A Kemény Henrik-i hagyományokra építő, elsősorban a gyerekközönséget célzó vásári bábjátéktól a modern(ebb) szemléletű, díszletében és megfogalmazási módjában egyaránt újító darabokon át a bábokat a hétköznapok tárgykultúrájával szembesítő mesékig, illetve nem utolsósorban a felnőtteknek szóló rémmeséig számos alkotás helyet kapott.

A gyerekelőadások közül Gimesi Dóra klasszikus, József Attilától, Juhász Gyulától, Adytól stb. vett versidézeteket is magába olvasztó Szemenszedett meséje Markó Róbert rendezésében jó példa arra, hogyan fordítható le a hétköznapok világára, vagy egészen pontosan hogyan „tárgyiasítható” egy Grimm-mese, amelyben bábok helyett a konyhai almáriumból színpadra lépő, csokimáztól szennyes csészealj (mint egy, országunkban nem szívesen látott külhoni királyfi), valamint az embereket megszemélyesítő pöttyös bögrék, nylon-és tejeszacskók játsszák a főbb szerepeket. A különbözőségről/másságról, s nem utolsósorban az elfogadásról szóló történet – melynek konfliktusa abból ered, hogy a főszereplőnek csupán két szeme van, amiért a többiek, egyszeműek, háromszeműek stb. nap mint nap gúnyolják – Erzsikéről, a fiatal lányról szól, aki mostohájával, illetve annak két, mindenre elszánt lányával kénytelen együtt élni. Egyetlen barátja Pista, a kecske, aki mindenhová elkíséri, s ha kell, táplálja (hála egy öregasszony bűbájának, az állat esténként terülj-terülj asztalkává változik) egészen addig, míg a gonosz nővérek bosszút nem forralnak ellenük.

Az említett előadás nem csupán azért fontos, mert szerencsés módon váltja fel, illetve helyettesíti hétköznapi tárgyak bevonásával a hagyományos bábozást/bábhasználatot, hanem azért is, mert mindezt sajátos humorral és találékonysággal, a játszók (Pájer Alma Virág, Valentyik Anna és Csiby Gergely) állandó reflexióival valósítja meg. Előítélet és gonoszság kontra önfeláldozó szeretet és szerelem illúziója pedig a kockásterítős asztallal, frizsiderrel és szekrényekkel (innen kiabálják ki bögre-Erzsikének durvaságaikat a gonosz bögre-nővérek) konyhává alakított játszó-téren valahogy sokkal valóságosabbnak tűnik (Spar-szatyorból kerülnek elő a lakoma kellékei, ahol túrórudi és dobozos kakaóital jelképez „császári morzsát”, csirkepörköltet vagy épp franciasalátát), mint azt elsőre gondolnánk. Példának okáért a tejeszacskó alakította kecske radikális halála is borzalmas, mikor a gonosz nővérek az előadás egy pontján szétlapítják: nézzük, ahogy szegény Pista halálhörgés kíséretében kimúlik, tej-vére spriccelve borít be asztalt, padlót és falat. „Akkor most hogy fogunk innen kimenni?” – kérdezi szüleit egy kisfiú, átérezve a jelenet tragikomikumát. Mi, felnőttek, persze tudjuk, hogy a padlót majd felsúrolják, a mesében azonban, túl azon, hogy Erzsi az idegen királyfiban párra, s így a végén boldogságra lel, nincs igazi feloldás, s különösen nincs feloldozás. A Szemenszedett mese talán ezért is közelít a modern, mai mesékhez: reálisabb és egyben szomorúbb is, ahogy azt a mellettem ülő nyolcéves megjegyzi. 

Kevésbé sikerült előadás a miskolci Csodamalom Bábszínház Berg Judit szövegét felhasználó Hisztimeséje, amelyben a hétköznapok ironikus-tragikus ráismerése helyett a néző sokkal inkább tipikus helyzetek jobbára unalmas banalitásával, a szülő és óvodás gyerek, azaz az Anya- lánya konfliktusok kissé fantáziátlanul megoldott játék-ismétlődésével szembesül, ahogy a játszók (Törőcsik Eszter és Nagy Petra) által elmondott, illetve eldalolt prózai és zenei betétek váltják egymást, amelyek közé valahogy túlságosan nagy űr ékelődik. Emiatt pedig maga a darab is csupán takaréklángon képes működni. A néző olykor mintha vákuumban ülne, ahová a színpadon történteknek csak egy része, az is jórészt kimódolva jut el, ahogy a valódi konfliktusok is leegyszerűsítve, „áthangszerelve” jelennek meg (a kettős Anya-Hisztimanó szerep is problémás, hisz a váltást csupán az anya elváltoztatott hangja jelzi). Emiatt még inkább zavaróan hat kettejük párbeszéde, melynek fókuszában a kislány nagyon is kiszámítható, ám a történetben minden esetben rosszaságnak titulált határfeszegetése áll, vele szemben pedig az anya fáradt-fád jelenléte, amely az előadás hangulatát is nagyban befolyásolja.

Szintén kiszámítható ugyan, az előbbinél azonban mindenképp humorosabb képet mutat a Tatay Színház Kemény Henrik-i hagyományokon nyugvó, több jelenetből álló vásári előadása, a Tatai Zsolt játszotta Vitéz László vándorúton, amely – hasonlóan a burleszkekhez – elsősorban a helyzetkomikumra, a legegyszerűbb nyelvi játékra/kétértelműségre, illetve a felek közti kommunikációs zavarra („kincs” helyett „kilincs”, „malom” helyett „majom” stb. hangzik el, amelyek mellett már csak hab a tortán a „kecske feneke” vagy a viccelni=fritzelni) épít. S persze a felhőtlen nevetésre és vidámságra, amit ez a darab a megszokott esős-kelős, a palacsintasütővel/bottal időről időre véghezvitt ördögaprítós, mindenféle technikai finomságot vagy egyéb cizelláltságot nélkülöző, non-PC kifejezésmóddal ér el (amivel kapcsolatban a nézőben felmerülhetnek bizonyos kérdések, vagy akár aggályok), ám mindez furcsamód mégis működik: egy idő után gyerek és felnőtt szinte kivétel nélkül bevonódik a közös játékba.

A felnőtteknek szóló darabok ismételten a bábműfaj egymástól igen eltérő technikáit vonultatták fel. A Vaskakas Bábszínház Anyajegy című, egyszereplős előadása (Valentyik Anna rendezésében és játékával) életnagyságú gyerekbábbal és hétköznapi tárgyeszközökkel az anyaságról, annak vágyáról, továbbá a megélt – és helyzetébe finom (ön)iróniával némileg beletörődő - szabadsághiányról szól. Gimesi Dóra rendhagyó, misztikus várostörténetet (is) magába foglaló kesernyés szerelmi históriája A macskaherceg kilencedik élete,  amelyet a Manna Produkció és az ESZME közösen állított színpadra, lecsupaszított, mégis igen látványos díszlettel (a házat, az otthont egy-egy nyitott oldalú fém “doboz” jelképezi) és jelmezekkel dolgozik: legérdekesebb elemei a színészek által viselt, ezüstszínű drótokból hajlított maszkszerű fejdíszek, amik egyúttal az egyes karakterekre (macska, pap, tavasztündér, boszorkány, fák) is utalnak. A történet szerint a nagymamájával (Nyakó Juli alakítja a tőle megszokott humorral) a budapesti Ligetben élő fiatal tavasztündér (Föglein Fruzsina), valamint az ember-és macskabőrt folyton váltogató csapodár Macskaherceg (Dér Zsolt) egymásba szeret, majd házasságot köt, boldogságuk azonban – ez utóbbi megbízhatatlan természete miatt – csupán életük végén tud beteljesedni.

Az ESZME és a Purgateátrium Punchék karácsonya c. vásári bábjátéka Csató Kata és Szívós Károly előadásában hűen követi az Angliában máig igen népszerű Punch and Judy bábhagyományát (a 19. század közepétől alkalmazott Punch nevű figura őse az olasz Pulcinella, melynek magyar megfelelője nem más, mint a nálunk is ismert Paprika Jancsi, illetve a későbbiekben Vitéz László), ahol a bábjátékos rövid jeleneteket ad elő, amelyek szinte kivétel nélkül nyers konfliktusba torkollanak, s nem hiányzik belőlük az erőszak sem. Punchot – csakúgy, mint Vitéz Lászlót – épp ezért gyakran látni bottal/husánggal/palacsintasütővel, amivel nem csupán valós vagy vélt ellenfelével számol le/küzd meg, hanem közeli hozzátartozóival, példának okáért saját feleségével, Judyval is. A különböző művészeti ágak képviselőit is megihlető (Harrison Birtwhistle horroroperáját nálunk 2014-ben mutatták be az Erkel Színházban), tipikus figurákat, a Rendőrt/Csendőrt (Policeman) a Halált/Csontvázat, a Doktort, Pretty Pollyt, a váratlan helyzetekben feltűnő néma bábot a mostani előadásban is viszontlátjuk, illetve Toby, a család kutyája is feltűnik egy-egy rövid jelenetben. A Punchék karácsonya - leszámítva a tényt, hogy a magától értetődő brutalitás, a szado-mazo elemekkel fűszerezett tömény szexualitás, továbbá az egyébként szintén autentikusnak mondható fülsiketítően magas manóhang, amelyen a szereplők minimálisra redukált párbeszéde folyik, a stílushoz kevésbé szokott nézőt némileg próbára teszi - elsősorban rendhagyó paravános megoldása révén tartogat meglepetéseket. A történet egyetlen mondatban elmesélhető: Punchék Szenteste otthon, családi körben ünnepelnek (a színpadot betöltő hatalmas, színes paravánon is őket látjuk, vagyis Punchot, Judyt és a kisbabájukat, illetve Tobyt, a kutyájukat, ahogy körülülik az ünnepi asztalt), ám az irigylésreméltó idillt, ahogyan az rövidesen kiderül, nagyon is sötét gondolatok, elfojtott, gyilkos vágyak árnyékolják be: Punch egyebek mellett elképzeli, ahogy a kisbabát (mert idegesíti) belefőzi a karácsonyi levesbe, megveri, majd később felakasztja a feleségét, aki viszont, egy másik jelenetben kikötözi férjét, hogy az szemtanúja lehessen, ahogy a hozzájuk érkező vendégek a nőt sorban magukévá teszik. Mindezt a néző a hatalmas karácsonyi kép triptichonszerűen megnyíló ablakaiban, mintegy a szereplők (Punch, Judy, a kisbaba és Toby, a kutya) titkos gondolatait kivetítve tekintheti meg, az előadásnak ilyenformán plusz jelentésréteget kölcsönözve. De még a brutalitásnál is ijesztőbb a totális káosz végén visszarendeződő kép, a paravánra festett mosolygó család vészjósló tablója: a látszat fenntartásáért szinte bármire képesek vagyunk – hirdeti.

3. ESZME Fesztivál

Budapest, Stúdió K Színház

2016. szeptember 23-24-25.

Szemenszedett mese (5+)

A Színház-és Filmművészeti Egyetem előadása

Rendező: Markó Róbert eh.

Játsszák: Pájer Alma Virág, Valentyik Anna, Csiby Gergely

A Macskaherceg kilencedik élete (14+)

A Manna Produkció és az ESZME közös előadása

Rendező: Szenteczki Zita

Játsszák: Főglein Fruzsina (e.h.), Dér Zsolt (e.h.), Georgita Máté Dezső (e.h.), Pájer Alma Virág (e.h.), Nyakó Júlia, Kovács Domokos

Anyajegy (16+)

A Vaskakas Bábszínház előadása

Rendező/Színész: Markó-Valentyik Anna

Vitéz László vándorúton (4+)

A Tatay Színház előadása

Játssza: Tatai Zsolt

Hisztimese (3+)

A miskolci Csodamalom Bábszínház és az ESZME közös előadása

Rendező: Csató Kata

Játsszák: Nagy Petra, Törőcsik Eszter

Punchék karácsonya (18+)

Az ESZME és a Purgateátrum közös előadása

Rendező: Kovács Géza

Játsszák: Csató Kata, Szívós Károly

Fotók: Sándor Zsuzsi