bezár
 

gyerek

2016. 10. 24.
Mint egy érzelmi hullámvasút
Fiala Borcsa: Szerinted? című könyvének bemutatója. 2016. október 10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha egy ételfajtával kellene jellemezni Fiala Borcsa Szerinted? című könyvét, akkor egyértelműen csak az almás pite jöhet szóba. A szokatlan megoldásokkal játszó kiadványba a készítők ugyan süteményt nem, de egy "időkapszulát" elrejtettek, amelynek felnyitási módjáról is tájékozódhattak az érdeklődők a Hadik kávéházban tartott könyvbemutatón. 

A Szerinted? a sosem problémamentes anya-lánya kapcsolatot dolgozza fel rendhagyó módon: a történetet napló formában olvashatjuk a lány (Janka), majd a könyvet megfordítva az anya (Eszter) szemszögéből is. A két elbeszélés aztán egy felvágatlan, mellékletszerűen a könyvbe illesztett résznél találkozik össze, ez az a bizonyos időkapszula.

prae.hu

Fiala Borcsa újságíró, s nem mellesleg két kamaszgyerek anyja. Már korábban is írt blogot - saját megfoglamazása szerint terápia jelleggel - a gyermeknevelés nehézségeiről. Bár mindig is szerette volna, hogy negyven éves koráig megjelenjen az első könyve, sokáig nem tudta, miről is szóljon majd. Ekkor érkezett a felkérés Csapody Kinga részéről egy kettős szempontú történet megírására. 

A szerző a könyvbemutató során elmondta, hogy mindkét főszereplőt elsősorban önmagáról mintázta. Janka karakteréhez kamaszkori naplóját is segítségül hívta, így az írás folyamata megint csak terápiaszerűvé vált, hiszen kénytelen volt látni, hogy nagyjából ugyanazokon a dolgokon - például testsúly - problémázik, ugyanolyan módon ma is, mint két évtizeddel korábban. El kellett tehát fogadnia, hogy ha ennyi idő alatt nem változott radikálisan a jelleme, akkor ezután sem nagyon fog.  

Szerinted?A testsúly kérdése a regényben is felmerül, méghozzá - ahogyan az nem ritka a kamaszlányok életével foglalkozó kortárs történetekben - a táplálkozási zavarok problémája kapcsán. Ruff Orsolya, a beszélgetés moderátora szerint ez húsz évvel ezelőtt nem volt annyira központi téma a kamaszlányok életében, Fiala Borcsa szerint sem. Bár ő és lánytestvérei persze szerettek volna úgy kinézni, mint a legmenőbb énekesnők, ám ezt a vágyat nem szándékos koplalással kívánták beteljesíteni. A történet egyébként más komoly, nehezen feldolgozható témákat is igyekszik felvetni, szándékoltan, előre megtervezve. Ilyen például a szülők válása, vagy a daganatos betegségek. 

Janka naplóját azért volt nagy élvezet írni, mert le lehetett benne vetkőzni a jól nevelt felnőtt viselkedést. Szabad volt nyűgös, hisztis, csapongó, gátlástalan lenni. Fiala Borcsa az elején ugyan kicsit tartott tőle, hogy meg fogja-e találni a karakterhez illő hangot, de néhány mondat után magába szippantotta ez a kifejezésmód, és végül nehéz is volt az írást abbahagyni. A készülő szöveg egyik első olvasója a szerző saját fia volt, és fontos megerősítésként szolgált azt látni, ahogyan egy kamaszfiú nem csak a lány, de az anya történetrészét is örömmel követi végig. 

Az anya karaktere kapcsán elsősorban a nők folyton önmagukat hibáztató hajlamáról esett szó a beszélgetésen. Az apák kevésbé problémáznak, a nők viszont folyton szoronganak, és hamarabb hajlamosak kimondani, hogy rossz anyák, amikor valami nem a legtökéletesebb módon működik a gyerekük életében. A nagymamák esetében ez a szorongás már csökken, a közvetlen felelősségtudat halványul, így aztán ők már könnyebben lesznek jófejek a kamaszlányok szemében is. A Szerinted?-ben ugyanis Jankán és Eszteren kívül fontos szerep jut a nagymama és a nagynéni (az anya testvére) figurájának is.

A könyvbemutatón elhangzottak alapján tehát joggal számíthatunk arra, hogy a Szerinted? egy ízig-vérig csajos regény. 

nyomtat

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
Beszélgetés a kortárs lengyel gyerekirodalomról

Más művészeti ágakról

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Fekete István Lutrájáról
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés