PRAE.HU: Úgy tudom, hogy egy régi cirkuszi dinasztia sarja vagy. Mesélj, kérlek, gyermekkorod cirkuszi világáról.

Lakókocsiban születtem, oda vittek haza, nem volt lakásunk. Már az üknagyapám is cirkuszos volt. A nagypapám akrobata volt, az akkor még létező Fekete Orfeum nevű mulatóban ismerte meg a nagymamámat, Schneller Annát, a művészcsaládból származó hegedűművésznőt. Összeházasodtak, saját cirkuszuk lett, és létrehoztak egy olyan dinasztiát, ahol mindenki cirkuszművészettel foglalkozott.

Az édesapám 1901-ben született, és már 1917-ben saját cirkusza volt, ZOO Cirkusz néven lettek világhírűek. A mai napig sem tudják utánozni a produkcióját. Falhoz állt háttal, szaltózott, és úgy érkezett vissza a falhoz. A Göndör-csoportot is ő tette világhírűvé. Azt csinált akrobatikában, amit csak akart, már akkor ötkoronás artistának titulálták. Az államosítás után nem igazán szeretette volna vezetni a cirkuszt, így az első házasságából származó bátyám vitte tovább a ZOO Cirkusz nevet. Az ő unokatestvére volt Schneller Károly, aki Schneller Cirkusz néven csinált cirkuszt. A rendszerváltás előtt már ki mertük írni a nevünket, így lett a mi nevünk is Schneller Cirkusz, ezt a bátyámmal vittünk. Aztán belefáradtunk, és mind a ketten légtornászok lettünk.

PRAE.HU: Akkor ti komédiás cirkuszosok voltatok, ha jól tudom.

Így van. Amikor este megteltek a kocsmák és a panziók, a mutatványosok megkérték a tulajdonost, hadd tartsanak este előadást. Tarthattak, meg is hirdették, ebből alakult ki a tányérozás, a kalapozás. Komédiáztak a hotelekben, panziókban, kocsmákban és az utcán is mutatványokat adtak elő, ha éppen nem volt előadás. Ezért nevezték el őket komédiásoknak. Én még ebbe születtem, átéltem ezt. Amikor nagy hó volt, keresni kellett a lovaknak istállót, általában fogadókban és uraságoknál. Az 1940-es évek végén nem volt baj, ha a közönség nem tudott pénzzel fizetni az előadásokért, megfelelt a tojás is, gyerekeknek fejenként egy tojás, felnőtteknek két tojás, vagy egy fél szál kolbász volt a belépő. Ez még az 1960-as évek végén is így zajlott. Amikor kicsit modernebb lett a világ, traktorok, teherautók váltották fel a lovakat. Reggel felépítettük a cirkuszt, szerepeltünk, este pedig lebontottuk, és hajnalban már tovább is álltunk. Volt olyan év, hogy háromszáz napot szerepeltünk a közönség előtt. Ezt a hajtást nem mindenki bírja, de mi szerettük, igyekeztünk mindenben a pozitívumokat látni. Amikor például vertük le a karókat, versenyeztünk, hogy ki tudja gyorsabban.

PRAE.HU: Hogy lettél végül légtornászból állatidomár? Megviselt a váltás?

Ahogy a bátyám is, úgy sajnos én is lezuhantam, súlyosan megsérültem. Megsérült a karom, összezúzódott a májam, és gerincsérülésem is lett. Mindig szerettem az állatokat, de amíg édesapám élt, addig nem foglalkozhattunk velük, mert a nagybátyámat oroszlánok tépték szét, apánkban ez mély nyomokat hagyott. Amíg élt, szinte az állatok közelébe sem mehettünk.

De ahogy leestem, rögtön csináltam egy vegyes tigris-oroszlán számot. Nem volt nehéz a váltás, mert húszéves korom óta voltak pónilovaim, idomítottam kutyákat, és mindig szerettem az állatokat. Aztán megint történt egy baleset, a feleségemet megtámadta az egyik tigris, maga alá gyűrte, én percekig küzdöttem a tigrissel, mire elengedte őt. Ez félelmetes élmény volt. Ezután jött az ötlet, hogy apám testvére a bohócszámaiban mindenkivel verekedett, átvettem tőle a gegeket, és mivel én is nagyon szerettem bohóckodni, szinte leutánoztam. Így jött létre a humoros oroszlánszámom. Ráadásul akkoriban különcnek számítottam, mert ostor és bot nélkül mentem be az állatokhoz, ölelgettem és csókolgattam őket. Az állatok megérzik, hogy ki az, aki szereti őket.

PRAE.HU: Mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen viszonyba kerüljön az állatokkal?

Leginkább a szeretet, a türelem és a kedv. Szerintem ha valaki nem kedvvel és nem örömmel csinál valamit, valamint nem lát benne élményt, akkor nem is lesz soha jó abban, amit csinál. Sikeres lettem, az oroszlános produkciókkal egészen addig, amíg Jordániában az összes oroszlán egy éjjel el nem pusztult az anthrax nevű baktériumtól. A lépfenétől. Utána ez már inkább kedvtelés volt, egyetlen oroszlánnal csináltam humoros számokat, Markusszal, aki tizenkilenc évig a társam volt.

PRAE.HU: Látom, hogy könnyekig meghatódtál, ahogy Markuszról beszélünk…

Nagyon a szívemhez nőttek ezek az állatok az évek során. Szebb volt ez, mint egy házasság, ők soha nem csaltak meg, és soha nem kellett csalódnom bennük.

PRAE.HU: Honnan lested el a szakmai fortélyokat, hiszen állatidomárnak lenni teljesen más, mint a légtornásznak.

Mindig is a cirkuszban voltam. Mindig csodálattal néztem az idomárokat, akik az elődeim voltak, Magyarországon pedig nagy elődök voltak állatidomítás szempontjából is, például a Donner család és Gombos Sándor. Volt kitől tanulni.

PRAE.HU: Milyen állatokkal foglalkoztál eddig?

Könnyebb lenne felsorolni, hogy milyen állatokkal nem foglalkoztam. Voltak tevéim, medvém, lámáim, kutyáim, pónilovaim, kígyóm, fehér szamár, tigrisek és oroszlánok.

PRAE.HU: Mennyi idő, mire betanulnak az állatok egy-egy számot?

Ez változó, mert vannak könnyebben és nehezebben tanuló állatok. Nekem általában véve szerencsém volt velük, mert rengeteg olyan ötlet volt, amit éjjel kitaláltam, és már három-négy nap múlva megcsináltuk, de olyan is volt, hogy már másnap délutánra készen voltunk az új produkcióval.

PRAE.HU: Mesélj a főbb fellépéseidről! Merre jártál a világban?

Erre is azt tudom felelni: könnyebb felsorolni azt, ahol nem voltam. Jugoszlávián és Bulgárián kívül minden európai országban voltam. Az afrikai ország Tunézia volt, az ázsiai a nagy Szovjetúnió. Aztán az egész keleti blokk. Felléptem Németországban; Olaszországban pedig közel húsz évig éltem és dolgoztam. Mindig olyan cirkusznál voltam, ahol jól éreztem magam, és már szinte családtaggá váltam.

PRAE.HU: Mondani is szokták, hogy a cirkusz egy nagy család…

Igen, egy befogadó társadalom volt, de ez már a múlt. Begyűrűzött a politizálás, és a mai fiatalok már nem annyira érdeklődőek, széthúznak, és nem is szeretik azt az életet, ami egy vándorcirkusszal jár. Hogy nincs mindig víz, villany, és lavórban kell mosakodni. Ezért nem is hibáztatom őket, hiszen ez már egy másik generáció. Az a baj, hogy nem maradnak már úgy együtt az artisták, mint régen. Talán egy-két évig tudnak együtt dolgozni, aztán összevesznek, szétválnak. Az 50-es évektől a 80-as évekig volt összefogás, szerettünk összejárni, beszélgetni. Ma már mindenki rohan valahová.

PRAE.HU: Mivel foglalkozol a cirkuszon kívül? Van esetleg valamilyen hobbid?

Egy hobbim van: az állatok. Napi négy órát alszom, korán reggel már velük vagyok. Volt olyan időszak, amikor vurstlival és körhintával jártuk az országot, de a szívem mindig visszahúzott a cirkuszhoz. Felkért valaki, hogy csináljak valamit, egyszer egy tigris számot, máskor libás számot, és én mindig mentem és csináltam. Mindig a cirkusz körül forgott az életem, valahogy mindig belebotlottam.

Az egyik barátom azon nevetett, hogy amikor Olaszországban nyaraltunk, minden cirkuszba be kellett mennünk, amit csak láttunk. Ahogy minden pap bemegy minden templomba, nem tud csak úgy elmenni mellettük, úgy én sem tudtam nem bemenni a cirkuszokba. Minden tavasszal csak azért elmentem Olaszországba, hogy három-négy cirkuszos barátomat meglátogassam, megnézzem az előadást, esetleg kritizáljam őket.

PRAE.HU: Mit gondolsz, milyen jövője van az állatos számoknak, állatos cirkuszoknak?

Kettős érzésem van. Ha meg tudják szüntetni az állatok szereplését a cirkuszban, ahogy ezt már sok országban megtették, akkor ez a szakma szép lassan ki fog halni, hacsak nem jön egy új szemlélet. Magyarországnak még van tíz-tizenöt éve az állatos számokkal, ha megküzd érte valaki. Nehéz, mert nálunk nincs egy erős cirkuszi szakszervezet. Annyira szegények a cirkuszosok, hogy örülnek, ha a kisebb-nagyobb dolgokat meg tudják oldani. A nagy dolgok és változtatások eléréséhez összefogás kellene, egy nagy szervezet. Ehelyett mindenki csinálja a saját dolgát. Remélem, hogy ez hamarosan meg fog változni. Hiszen a szakma savaborsát régen is az utazó cirkuszok adták, de felemésztik őket a magas útdíjak, üzemanyagdíjak, rezsiszámlák, állatorvosi költségek.

PRAE.HU: Mi volt a legemlékezetesebb fellépésed?

Szerepeltem a Fővárosi Nagycirkuszban a Tévések és artisták című műsorban Kabos Laci bácsival, valamint volt egy nagyon sikeres műsor a Fővárosi Nagycirkuszban 1989-ben, akkor léptem fel először mint humoros oroszlánidomár egy karácsonyi műsorban. Miután vége lett a műsornak, elmentem Romániába, de felhívtak telefonon, hogy menjek haza, mert követel a közönség a fesztiválra. Ez az igazi siker, amikor a közönség ennyire szereti, amit csinálok.

PRAE.HU: Mit jelent neked a cirkusz?

Az életemet. Fűrészpor csörgedezik az ereimben, imádom az illatát, szeretek szórakoztatni, és megörvendeztetni a közönséget, elfeledtetni velük a napi gondjaikat. A tapsot semmivel nem lehet felcserélni, és ameddig ezt a belülről jövő emelkedett érzést érzem, addig tudok élni. Soha nem szerettem a cirkuszon kívüli életet. Ahogy bementem a manézsba, rögtön kikapcsoltam, elfelejtettem a szerelmi bánatomat, a balesetet és minden kellemetlen dolgot.

PRAE.HU: Mik a szakma árnyoldalai?

Megsérülünk, akár meg is halhatunk. Mint mondtam, aki utazó cirkuszban él, nem mindig fürdik meleg vízben, sem kádban, nincs mindig áram… De leginkább attól tartok, hogy nincs, aki ezt tovább vigye. Van egy érzés, ami rág belülről, hogyha a mi korosztályunk elmegy, akkor ez a szakma kihal velünk együtt.

PRAE.HU: Mik a jövőbeli terveid?

Igazából mindig az adott pillanatnak, eseménynek élek. Most már készülődünk a győri adventi vásárra, a szüleinktől örökölt felújított, antik körhintákkal. Szeretnék csinálni egy állatos paraszt számot, valamint nagy örömömre a fiam, aki most tizennyolc éves, egy oroszlánnal szeretne csinálni egy műsort Chaplin egyik filmjének jelenetéből. Ennek a megvalósításában szeretnék a segítségére lenni. Az még elválik, hogy követni fog-e a pályán, ahogy a lányom, aki Porond Csillaga-díjas artista, követett. A legnagyobb álmom mégis az, hogy egyszer még úgy bohóckodjak, ahogy én szeretnék.

PRAE.HU: Hogyan kerültél kapcsolatba a Lúdas Matyi produkcióval?

Úgy történt, hogy megemlítettem Fekete Péternek, az igazgatónak, hogy úgy szeretném befejezni a pályafutásomat, hogy szeretnék csinálni egy paraszt számot disznóval, kecskével, szamárral, ez pedig teljesen beleillett, és ötletet is adott neki a Lúdas Matyi koncepciójához. Ő eleve szeretett volna valami újat csinálni, és ez, úgy tűnik, hogy sikerült.

PRAE.HU: Mi a véleményed a Lúdas Matyiról?

Nekem nagyon tetszik. Nem azért, mert benne vagyok, hanem azért mert mély mondanivalója van. Az előadás vége elgondolkodtatja a mai erőszakos világban élő embert. Csodálatosak a díszletek, és nagyszerű, hogy ez az éjszakákon át álmodott álom megvalósult. Az egész társulat érzi a közönség emelkedett hangulatát, ami ránk is nagyon ösztönzően és jól eső érzéssel hat. Örülök, hogy részese lehetek ennek az újszerű produkciónak. Bízom abban, hogy az újdonság felrázza a közönséget. Azért is tetszik, mert mindig olyan műsorokban szerettem szerepelni, amiknek volt valami lényege, története, ezt nem lehet megunni fellépőként sem. Amikor a saját cirkuszunkban bohóckodtam, akkor jöttem rá, hogy több a felnőtt látogató, mint a gyerek. A felnőttek nagyon szeretik a cirkuszt, ezért az ő igényeknek is megfelelő műsorokat kell csinálni.

A Lúdas Matyi próbáján készült fotót Urbán Ádám készítette, a többi (archív) fotó Schneller László Perinyó facebook-oldaláról származik.