A portugál szerző-illusztrátor, Catarina Sobral neve a magyar olvasók számára sem ismeretlen, Asimpa c. színes, különleges látványvilágú könyve – szintén Urfi Péter fordításában – egy évvel ezelőtt jelent meg. Jelen művének narrátora egy kisgyerek, aki a nagyapjával töltött egy napját meséli el ébredéstől sötétedésig: Sobral ebbe az egyetlen napba sűríti bele azokat az irodalmi (Rainer Maria Rilkétől Pessoáig terjedő) képzőművészeti és filmes (Manet, Chaplin, Jacques Tati stb.) utalásokat, amelyek újabb és újabb jelentéstartalmakkal gazdagítják a történetben szereplő nagyapa, valamint a vele egy házban lakó szomszéd, Dr. Sebestyén karakterét. A két figura életformája és napirendje látszólag tökéletesen ellentmond egymásnak: a mindig rohanó Dr. Sebestyén az újságokból tájékozódik, mikróban melegíti az ebédjét, otthonra pizzát rendel, esténként pedig rendszeresen elszundít a munkája fölött, vagyis „nincs sok közös vonásuk“ a kissé feledékeny, de mégis fiatalos nagyapával, aki hétköznap német- és pilátes órára jár, a parkban piknikezik a barátaival, gyakran sétáltat mopszot és robogón megy az iskolába az unokájáért.

Sobral a könyv alapötletét, ahogyan arról egy interjúban is beszámolt, Rainer Maria Rilke Malte Laurids Brigge című regényéből merítette, amelyben feltűnik egy bizonyos szomszéd, aki elhatározza, hogy az előtte álló éveket napokra, órákra, percekre, valamint másodpercekre váltja, ám később rá kell jönnie, hogy bármennyire is próbált spórolni az időn, végül semmi nem maradt belőle. Ahogyan ő, úgy Az én nagypapám középkorú szomszédja is az idővel küzd, a nagypapa pedig, akinek régen óraboltja volt, rengeteg szabadidővel rendelkezik, hisz megtanulta, hogy a “teljesség” birtoklása helyett csupán néhány, önmagában megélhető kellemes pillanatra, az élet apró részleteire koncentráljon (ez a teljességet nélkülözni kívánó szemlélet köszön vissza a könyv látványvilágában is: a tárgyakat olykor csak részleteiben, a szereplőket pedig, szintén ennek megfelelően csupán deréktól lefelé, az asztalnál ülve, vagy épp a konyhapult mellett álldogálva látjuk). E két figura ellentételezése is ebben, azaz az időhöz való viszonyukban érhető tetten: Dr. Sebestyén folyton annak (el)múlását figyeli, a nagyapa – a jelenben megélt tevékenységek mellett – ezzel szemben a múltba, esetenként önnön képzeletébe tekint. Papírrepülőt hajtogat az újságlapokból, figuráját pedig általánosságban véve is statikusabb képek jellemzik.

A könyv – amely 2014-ben elnyerte a Bolognai Gyerekkönyv Fesztivál Illusztrációs Nagydíját – különleges monokróm, piros-zöld képi világa nem kevés humorral, ugyanakkor gyermeki nézőpontból mutatja be a különböző életformák között feszülő, sokszor aprónak tűnő differenciákat, melyben az idős nagyapa világa időről időre ironikusan rácáfol Dr. Sebestyén dinamikus rajzokban megjelenő, folyton változó, mégis egyhangú hétköznapjaira. Mindeközben szöveg és illusztráció úgy “játszik”/felel egymásra az egyes oldalpárokon, hogy a  nagyapára vonatkozó állítások az azt követő képek egy részével - a már említett differenciák okán - természetszerűleg szembeállítódnak. “Repül az idő, amikor az én nagypapámmal vagyok”, hangzik a könyv utolsó mondata, amely a nagyapa és az unoka közösen megélt pillanatait összegezve immáron az állandóság felé mutat.

Catarina Sobral: Az én nagypapám

Fordította: Urfi Péter

Vivandra, 2016

40 oldal, 2500 HUF

képek forrása: www.facebook.com