A „morális pánik” fogalmát többek között Stanley Cohen szociológus használja, s egy olyan jelenséget takar, mely szorosan összeforr a kortárs médiával. A kifejezés arra utal, hogy a média bizonyos extrém, szenzációszámba menő, hírértékű esetekből, eseményekből a társadalmi konszenzusra alapozva általános érvényű állításokat tesz, és negatív következtetéseket von le. Ilyen jellegű volt a 2014-es ELTE-TÓK gólyatábor-botrány, mely láncreakciót indított el, és sorban derültek ki korábbi gólyatábori erőszakkal kapcsolatos esetek. Ezekre a tévén kívül a nyomtatott sajtó és a népszerű internetes híroldalak előszeretettel csaptak le, megszólaltatva az áldozatokat is. Így az olvasók fejében a gólyatáborokról olyan univerzális kép alakult ki, ahol az újonc hallgatókkal állat módjára bánnak, és a fiatal lányok szabad prédának számítanak. Azaz a morális pánik ezesetben arról szólt, hogy a felsőoktatási évekbe bevezető „nyaraláson" semmiképp se vegyen részt nőnemű egyén, mert megerőszakolhatják. Holott lehet, statisztikailag kimutatható lenne, hogy amúgy a gólyatáborokban ennek 1:100000 az esélye.

A Spektrum legújabb sorozata, az Erőszakos ember, illetve a sorozatot készítő Lévai Balázsnak és munkatársainak is ihletet adó botránykönyv, az amerikai pszichológus és társadalomtudós Steven Pinker The Better Angels of Our Nature: why violence has declined is tulajdonképpen egy morális pánikkal foglalkozik. Eszerint a médiából és a sajtóból ránk ömlő erőszakáradat mögött egy brutális világ rejlik, melyben minden eddiginél nagyobb veszélyben vagyunk. Terrorizmus, cyberbűnözés, utcai erőszak, családon belüli erőszak, etnikai tisztogatások, gyermekek elleni erőszak, szexuális kizsákmányolás, cápatámadások vagy modern rabszolgaság – a különböző médiumok reprezentációi alapján ezek határozzák meg korunkat. S mivel korábban ilyenekkel nem találkozhattunk nap mint nap, így joggal érezhetjük úgy, hogy minden eddiginél kegyetlenebb világban élünk.

Nos, a Spektrum sorozata és Steven Pinker szerint ennek pont az ellenkezője igaz. Vagyis: minden eddiginél békésebb a mi huszonegyedik századunk, az erőszak mértéke jelentősen csökkenő tendenciát mutat. Ez a tézis pedig az alkotók, avagy a csatorna képviselői (Lévai Balázs készítő, Radnai Péter kreatív igazgató) szerint nem provokáció akar lenni, hanem a négyrészes, egyenként harminc perces epizódokkal jelentkező Erőszakos emberben statisztikailag és komoly tudományos szakemberek, újságírók, érintettek stb. által alátámasztott állítás. Persze azt a Spektrum közleménye szerint az ismeretterjesztő széria alkotói nem jelentik ki, hogy az erőszak eltűnt vagy el fog tűnni valaha is, csupán amellett érvelnek, hogy a civilizáltabb és racionálisabb világban, az erőszak természetét ismerve az ember másik embertársa ellen intézett támadások száma jelentősen csökkent.

„A Spektrum tudományos-ismeretterjesztő csatorna. A célja egyben az, hogy a saját készítésű műsoraival rendszeresen olyan témákat mutasson be, amelyek érdeklik az embereket, beszélgetésre, vitákra, de mindenképpen további gondolkodásra ösztönzik a nézőt” – nyilatkozta Radnai Péter a sorozatot bemutató eseményen, az Atrium Film-színházban, 2016. október 5-én. Az Erőszakos embert promotáló rendezvény előtt egy játékban vehettek részt a meghívottak, melynek keretében négy-négy állítás közül kellett megtippelniük a helyeset. Így például jómagam is nagyobb esélyt adtam annak, hogy egy cápa, semmint egy apró csiga okozza több ember halálát. Pedig az esemény végén és a sorozat előzeteséből is kiderült, hogy a cápák pusztán tíz, ellenben az édesvízi csigák akár több ezer áldozatot is szednek évente.

„Attól félünk, amiről sokat hallunk” – hangzik el az Erőszakos ember trailerében, mely mondat akár a széria mottója is lehetne. Mert igen, a médiában és a filmekben a cápatámadások mennek szenzációszámba brutalitásuk, látványosságuk, félelmetességük miatt, azonban statisztikailag kimutatható, hogy a cápa legtöbbünkre ártalmatlan. Ellenben más lényekkel vagy eseményekkel. Azaz az Erőszakos ember és Steven Pinker megosztó könyvének kulcsa a relatív erőszak, vagyis a korábbi évszázadokhoz viszonyítva a legbékésebb és legcivilizáltabb korszak a miénk.

Na, de ki is az a Steven Pinker? A 62 éves Pinker a Harvard Egyetem kutatója, kognitív pszichológiával és nyelvészettel foglalkozik elsősorban, főbb művei (The Language Instinct, How the Mind Works) is pszicho-lingvisztikai elemzések, melyekben a nyelv és a kommunikáció evolúciójáról tesz forradalmi állításokat (avagy a nyelv az ember egyik alapösztöne, alapszükséglete miatt alakult ki). A Spektrum sorozatának alapját képező The Better Angels of Our Nature című monumentális, több mint 800 oldalas könyve pedig 2011-ben jelent meg.

Steven Pinker a Better Angelsben azt állítja, hogy az erőszak nem szükségszerűen az emberi természet része, és hogy az erőszak mértéke nem az ember biológiai evolúciója miatt mutat csökkenő tendenciát. Pinker szerint az ember ember ellen elkövetett agresszív cselekedetek azért szorulnak vissza a történelem folyamán, mert az emberiség összetartóbb, empatikusabb és racionálisabb lett. A szerző művében kilencből öt fejezetet csak arra szán, hogy a történelem nagy korszakain végighaladva kimutassa a fejlődést, rávilágítva ezzel arra, hogy bizonyos társadalmi, kulturális és politikai intézmények létrejötte segített visszaszorítani a népirtásokat, a szadista tortúrát büntetőeljárásokban, a háborúkat, a rasszok, az etnikumok, gyermekek, állatok, nők és alternatív szexualitásúak elleni erőszakot.

S Steven Pinker mint pszichológus külön fejezetet szentel az erőszak pszichológiájának, melyben kompelx képet fest a fogalomról. Azaz sokféle külső (környezeti, társadalmi) és belső (logikai, neurológiai) tényező játszik szerepet abban, hogy egy ember miért támad rá egy másikra. Eszerint Pinker öt fő erőszakfajtát különböztet meg: a gyakorlati hasznot hozó ragadozó vagy praktikus erőszakot, a hatalmat, presztízst, győzelmet vagy dicsőséget biztosító dominanciát, a morális szükségletből vagy büntetés végett alkalmazott bosszút, az örömszerzést szolgáló szadizmust és az utópiák, nézetrendszerek, hitek miatt végrehajtott ideológiai erőszakot.

A szerző konklúziója pedig az, hogy az erőszak megismerésével az embernek lehetősége van arra, hogy elkerülje a vérontást és a brutalitást. Erre pedig a civilizált embernek négy fő motivációja van: az empátia, az önkontroll, a morál vagy erkölcs és a józan ész.

Természetesen Steven Pinkert legalább annyian támadták a The Better Angels of Our Nature miatt, mint amennyien dicsérték, s a Spektrum Erőszakos ember című sorozatának is azok a negatív kritikai megjegyzések lehetnek a nemezisei, melyeket Pinker műve ellen is intéztek. Andrew Brown például a The Guardianba írott cikkében azt rója fel a könyvnek és szerzőjének, hogy a nyugati világban, a biztonságos otthon védő falai között biztosan igaznak tűnnek a mű állításai, ám Steven Pinker figyelmen kívül hagyja a nyugati (amerikai) imperializmus elszenvedőinek perspektíváját, igazságtalan a keresztény vallással szemben és történelmi pontatlanságai is vannak.

Hasonlóképp nyilatkozik a könyvről Robert Epstein a Scinetific Americantől, s kritikájában Epstein túl optimistának nevezi a The Better Angels of Our Nature-t, s kritizálja azt az erőszak relativizálása miatt. A szerző szerint szerencsésebb lenne az abszolút erőszakot megvizsgálni, azaz az adott korunk mércéjével mérni, és máris nem a legbékésebb évtizedeket éljük.

De Stephen Corry, a Survival International írója is azt emeli ki kritikájában, hogy Steven Pinker műve erősen kolonialista, és bár arról értekezik, hogy az erőszak csökkenése az ésszerűségnek és a több perspektíva vizsgálatának köszönhető, Pinker mégis csak a nyugati, fejlett világ nézőpontjából tekint a globális erőszakra.

Tehát látható, hogy a téma igencsak megosztó, és rengeteg szakmabelit is válaszra, vitára ösztönöz. Azonban azzal sem Steven Pinker, sem az őt és más tudósokat, szakértőket, szemtanúkat, áldozatokat stb. megszólaltató Erőszakos ember című sorozat és készítői sem vádolhatók, hogy nem járják alaposan körbe a problémát. Mintegy erre a komplex megközelítésre igyekezett rávezetni a Spektrum csatorna október 5-én az Átrium Film-színházban szervezett tájékoztató rendezvényén, melyet rögtön egy fikciós művel, a Pillanatfelvétel című színdarab nyitójelenetével kezdtek, helyt adva így más médiumnak is a témában.

A Pillanatfelvétel Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán producer és főszereplő, valamint Pokorny Lia, Kurta Niké és Ágoston Katalin tolmácsolásában kerül színpadra az Átriumban. A Donald Margulies Broadway-drámája alapján készült színdarabban egy brooklyni fotóriporter az iraki háborúból tér vissza súlyos sérüléssel, és próbál meg szembenézni a hivatásával kapcsolatos egyik legfőbb morális problémával, a tudósítás és a beavatkozás kérdésével. A főszerepeket játszó Bereczki Zoltán és Pokorny Lia adták elő a sokatmondó nyitójelenetet az Átrium realista díszletei között, ahol később a Spektrum által az Erőszakos emberhez szervezett beszélgetés is zajlott.

A fotóriporter figurája azért is kapcsolódik szorosan a Steven Pinker-könyvhöz és a Spektrum-szériához is, mert a háborús újságíró, tudósító, illetve a képét publikáló médium jelentős szerepet játszhat abban, hogy miből lesz morális pánik, milyen lesz az erőszak reprezentációja. Mert mint azt a Spektrum-beszélgetés egyik résztvevője, a híres tévés riporter, Horvát János kifejtette, az igazi erkölcsi probléma nem is annyira az, hogy a fotós előbb segítsen-e vagy fotózzon, hanem hogy a sajtó vagy a média leközölje-e a képet vagy sem. Hiszen Horvát szerint sokszor nem tudni, mivel tesz jobbat az adott lap vagy tévécsatorna: ha reprezentálja a nyomorról, elnyomásról vagy halálról készült felvételeket vagy megtagadja a publikálást az áldozatok és a további vérontás megelőzése érdekében. Például A Föld sója című dokumentumfilmben is láthattuk, hogy a fotóriporter, Sebastião Salgado szabályosan rosszul volt attól, amit Afrikában látott, és Wim Wenders dokujának megtekintése után is csak az az érzet erősödhet bennünk, hogy extrém módon erőszakos világban élünk. S a leközölt borzalmak nemcsak Salgadóból, de a befogadóból is kiölhetik az emberiségbe vetett hitet (Wenders művének második felében láthatjuk, amint a megcsömörlött Salgado tudatosan fordul el az embert ábrázoló, társadalmi-politikai tartalmi megfigyelésektől, és az érintetlen természet válik új témájává).

Szerencsére a levetített, meglehetősen hatásvadászra sikerült előzetes után a meghívott szakértőkkel folytatott beszélgetés érdekesnek bizonyult, a megszólalók – köztük a már említett Horvát János és a sorozat készítője, Lévai Balázs – komplex képet festettek a világban előforduló erőszakról. Így bár nem gondolkodtam el azon, hogy Sebastião Salgado nyomdokaiba lépve, mindentől megundorodva kivonuljak a természetbe, ám azért a Steven Pinker-féle optimizmus sem ragadott magával a diskurzust hallgatva.

Az első megszólaló, Tari Annamária pszichoterapeuta kifejtette, hogy manapság rengeteg negatív impulzus éri az embert, és ezzel összefüggésben sok a páciensei között a narcisztikus és agresszív személyiség. A pszichoterapeuta szerint természeténél fogva bizonyos szintű erőszakra úgymond szüksége is van az embernek, mely már csak abból a kíváncsiságból is lemérhető, melyet a balesetek láttán tanúsítanak a szemlélők. A pszichológusnő azt a példát hozta fel, mikor egy autópályán elsuhanunk a sérültek és autóroncsok mellett. Attól még nem lesz senki rossz ember, hogy nem áll meg segíteni, de tekintetét odavonzza az erőszakos esemény. Normális, hogy a vér és a sérülések látványa sokkol, taszít, viszont tisztes távolságból az ember igen is kíváncsi a rendkívüli, bizarr vagy abnormális dolgokra – ebből fakad a balesetek iránti passzív, távolságtartó érdeklődés és természetesen a horrorfilmek szeretete is. Tari Annamária szerint az erőszak csökkentésének kulcsa a megfelelő felvilágosítás lenne, hogy az ember lássa a határvonalat erőszak és erőszak között.

Tarjányi Péter biztonságtechnikai szakértő kicsit árnyalta a képet. Amellett, hogy a sorozatot rendkívül isnpirálónak és összetettnek tartotta, annyiban ellenkezett is az Erőszakos ember koncepciójával, hogy szerinte összességében nincs kevesebb erőszak, csupán profibbá vált annak kivitelezése. Ugyanakkor Tarjányi a szeptember 11-ei támadást és az erre érkezett ellencsapásokat (Afganisztán, Irak) hozza fel példaként arra, hogy elbizonytalanító erővel bírhatnak az ilyen eseményláncolatok, hiszen az agressziót megtorlás követi. Jóllehet, abban vitatkozhatunk a szakértő állításával, hogy vajon Oszama Bin-laden meggyilkolása milyen mértékben szorította vissza a szervezett terrorizmust, főleg, ha az iszlám államok rákszerű terjedésére tekintünk.

A beszélgetés azonban Tarjányi Péter és Horvát János felvetésével a cyberbűnözésre és az internetre terelődött. Tarjányi és Horvát egyaránt említették, hogy manapság az erőszak azért látszik nagyobb volumenűnek, gyakoribb jelenségnek, mert a világháló és az okostelefonok, drónok lehetővé teszik, hogy azonnal, másodpercek alatt híre menjen egy tömegmészárlásnak vagy egy lefejezésnek. Mint azt Radnai Péter és a Spektrum említett kvízjátékának helyes válasza is felfedte, az Iszlám Állam például a médiamunkásokra költ igen sok pénzt. Az IS hatalmas pénzeket öl mind a cyberbűnözésbe, mind a különféle online (video)megosztókon terjesztett propagandavideókra. Azaz a bűnözők, terroristák megértették: a huszonegyedik század legveszélyesebb fegyvere a lazán ellenőrzött, jogilag és rendészetileg még mindig bizonytalan terepnek számító virtuális tér, az internet.

Az internetes bűnözésről fejtette ki véleményét a beszélgetés során Keleti Arthur digitális szakértő, és kapcsolódott a Tarjányi Péter és Horvát János által megkezdett gondolatmenethez. Keleti szerint az internet láthatatlan világnak számít az emberek előtt, pedig a terroristák, a crackerek és a mezei trollok (mások szórakozását direkt elrontó felhasználók) egyaránt veszélyt jelentenek a nettársadalomra. Az a sztereotípia már rég nem érvényes, miszerint az adatlopás „pattanásos, chipszabáló meg nem értett lúzerek” (ahogy a beszélgetést moderáló Radnai Péter fogalmazott) szórakozása, hanem komoly gengszterek sikeres pénzszerzési akcióinak számítanak, évente 30-40 millió dollár kárt okozva intézményeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Keleti Arthur az amerikai titkosszolgálat, a Snowden-botrány kapcsán mostanában gyakran emlegetett NSA egyik vezetőjét idézi, aki azt állította, hogy hagyományos balesetekre vagy bűnesetekre vannak bevett forgatókönyvek, de ha az interneten ér atrocitás valakit, akkor már nehezebb a hatóságok dolga, sőt, sokszor tehetetlenek a „netes kórokozók” ellen. Elég csak a torrentoldalak problémájára gondolni, melyek körül már régóta folyik a vita, hogy egyértelműen káros-e a torrentezés, illetve a kalózokat gazembernek vagy a túl sok profitra vágyó, gátlástalan (lemez-, DVD-, játék-) kiadóknak keresztbe tevő Robin Hoodoknak tartsa-e a társadalom.

Emellett Keleti Arthur Tarjányi Péterrel egyetértésben azt is elmondta, hogy manapság a „vírusírók versus vírusirtók” küzdelmében nemcsak a netes bűnözők nehezítik a harcot, hanem maga a csúcstechnológia és a potenciális célpontnak számító felhasználók is. Minthogy egyfelől a különböző drónoknak vagy a nanotechnológiának köszönhetően bárhol, bármikor és bárkiről készülhetnek hang- és videofelvételek. Keleti azzal ironizált, hogy akár ezt a beszélgetést is rögzítheti valaki, amit éppen a Spektrum folytat az Erőszakos emberről. Másfelől pedig a huszonegyedik századi emberek élete okostelefonjaik révén szinte lépésről lépésre lekövethető, a technika lehetőségei miatt saját maguk teregetik ki minden titkukat a Facebook-megosztások és állandó online-jelenlét által.

Azaz a huszonegyedik században a privát és a publikus összemosódik, egymásba tolódik, és az ember mintegy saját magát állítja pellengérre, provokálja a technika segítségével az erőszakos cselekedeteket. Ugyanakkor Tarjányi Péter ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy bár a permanens jelenlét a virtuális térben sok rést hagy az egyének pajzsain, azonban a gyors megosztások miatt az erőszak híre is gyorsabban terjed, melynek révén az ismertebb, így megérthetőbb, megakadályozhatóbb lesz. S abban az összes jelenlevő megszólaló egyetértett Steven Pinkerrel, hogy az erőszakot az oktatás, az agresszív cselekedetek hátterének elemzése segítségével szoríthatjuk vissza.

„Az, hogy ma itt vagyunk, azt jelenti, hogy minden egyes ősünk elkerülte, hogy megöljék, mielőtt szaporodott. Eleget tudott az erőszakról ahhoz, hogy elkerülje azt, hogy erőszak áldozatává váljon” – érvel Steven Pinker a Spektrum-sorozatban. Az Erőszakos emberben az alkotók ígérete szerint folytatódik az Átriumban is lezajlott szűk egyórás beszélgetés koncepciója, azaz több oldalról fogják megvizsgálni a problémát, és világhírű szakértők (mint például a híres, magyarországi szociálpszichológiai kísérleteket is végrehajtó Philip Zimbardo) fognak megszólalni négy héten át, négy, egyenként harminc perces epizódban. Az első rész előreláthatólag genetikai szempontból vizsgálja az erőszakot, melyben a Steven Pinker elméletét ismerők számára valószínűleg nem lesznek túl nagy meglepetések, azaz bizonyára ebben is elhangzik majd, hogy az ember biológiai értelemben nem lett kevésbé vagy még inkább erőszakos. A második epizód történelmi kontextusba fogja helyezni az ember-ember elleni agressziót és az elnyomás kérdéskörét. A harmadik felvonás a hétköznapok világával foglalkozik, azaz társadalmi szempontból közelít az erőszakhoz, az iskolai, a családi és publikus szférákban kutakodik. A befejező részben pedig a cyberbűnözés és az internet világa lesznek célkeresztben.

A téma mindenképp érdekes, és az Erőszakos ember, illetve Lévai Balázs és társai felvetése fontos is, főleg egy tévécsatornán, mely funkcióját tekintve elvileg maga is része annak az ideológiai rendszernek, mely az erőszakkal kapcsolatos morális pánikot (újra)termeli. A Spektrum szériája rá fog világítani arra a problémára is a címében szereplő téma mellett, hogy a média hírei nem az igazságot, hanem egy reprezentációt mutatnak, mely adott esetben nincs átfedésben a valós tényekkel.

Persze azt tudjuk, hogy a „valóság” már régóta nem objektíven megragadható fogalom, s így a sorozat, illetve Steven Pinker The Better Angels of Our Nature is pusztán egy alternatív reprezentációt, ideológiát állítanak fel a konvencionális médiareprezentációval szemben. Melynek hátulütői lehetnek azok a kritikai szempontok, melyeket már a könyv kapcsán is említettünk. Azaz ha a saját, nyugati perspektívánkból nézzük, a világ valóban kevésbé erőszakos, mint mondjuk 1939-1945 között vagy a Vasfüggöny lebontása előtt volt. Ám az Afrikából vagy Szíriából menekülőknek, esetleg a szervezett bűnözés uralta Brazíliában vagy az összeomlás szélén álló Venezuelában élőknek egészen más a valóságpercepciója, melyet nem lehet pusztán statisztikákkal felülírni. Sőt, a statisztikai, tisztán racionális elemzéssel elérkezünk az egyik népszerű, Sztálinnak tulajdonított mondathoz, miszerint „egy ember halála tragédia, milliók halála statisztika”.

Avagy hiba lenne, ha a sorozat is azt az erősen kolonialista perspektívát érvényesítené, ami Steven Pinker könyvében is megjelenik, és akarva-akaratlan is közönyösnek tűnne korunk népirtásaival vagy a bér-rabszolgaság huszonegyedik századi változatával, illetve ezek áldozataival szemben. Az említett, ismert szállóigét humanista módon újraértelmezve azt mondhatjuk, hogy nemcsak egy, de egy maroknyi ember elleni erőszak is az emberiség tragédiája, s egy felvilágosult korban megengedhetetlen akár egyetlen személy elnyomása vagy meggyilkolása is. A statisztikák vagy az erőszak relatív értelmezése óhatatlanul magában rejti annak veszélyét, hogy ne empátiát ébresszünk a szenvedőkkel szemben, hanem a gépies, nagyvárosi fejlett társadalmak közönyét reprodukáljuk.

Ráadásul éppen most az erőszak csökkenéséről beszélni nem szerencsés dolog, hiszen a világ átalakulóban van. A huszonegyedik századi népvándorlást nem szabadna alábecsülni. Persze, mint azt az Erőszakos ember előzetese is előrevetíti, a sorozatban helyet fognak kapni ezek az aktualitástok, de a migráció nemcsak a háborúk és a vallási (ideológiai) agresszió miatt indult meg, hanem az erőszak lehetőségét is magában hordozza, így érdemes lenne az erőszak potenciális növekvő tendenciáját is latba vetni. Mert akárhogy is nézzük, a (látszólag) egységes Európa ismét szétesőben van, híres disztópiák (Az ember gyermeke) kezdenek megvalósulni a nyugati fejlett civilizációk és a háború sújtotta, káoszba süllyedő fejlődő és fejletlen országok között táguló szakadék miatt.

Emellett ott a sorozat komplexitása ellenére potenciálisan leegyszerűsítő lehet más terepen is. Már az előzetesben is elhangzik, hogy az Iszlám Állam eddig fel nem használt technikákat alkalmaz a terjeszkedésre, a „Kiberkalifátus” és a videojátékokban szervezett terrorakciók kezdenek népszerűvé válni. A legutóbbi európai tömegmerényleteket is állítólag a PlayStation nevű játékkonzolon tervezték meg a terroristák. Melyből akár olyan következtetéseket is le lehet vonni, melyekkel a sorozatban megszólaló Philip Zimbardo is előállt már korábbi cikkeiben, tanulmányaiban, hogy a videojátékok és az internet (speciálisan a netes pornó) kifejezetten káros hatással vannak az emberiségre, a fiatalokra, az emberi kapcsolatokra. Márpedig az erőszakot nem szerencsés az erőszakos videojátékokkal ok-okozati viszonyba hozni, mivel egyfelől valós szimulációra csak bizonyos speciálisan átalakított programok alkalmasak (lásd az Operation Flashpoint című taktikai akciójáték esetét, melynek egy komplexebb verziójával az amerikai hadsereg mai napig tréningezi katonáit), másfelől a játékok éppen az agresszió levezetésére is használhatók, harmadfelől eleddig senki sem tudta bebizonyítani tudományosan, hogy van kapcsolat az iskolai lövöldözések és az erőszakos videojátékok között.

Tehát az Erőszakos ember című sorozatnak meg vannak a maga buktatói, ám összességében fontos, aktuális és érdekes ismeretterjesztő műsornak tűnik. Az előzetesben is látható, egyik megszólaló szakértő a modern rabszolgaságról beszél, és azt vágja a néző képébe, a kamerába nézve, hogy nekünk, befogadóknak is közünk van a fejlődő vagy fejletlen országokban éhbérért dolgoztatott emberek nyomorához. Mivel tévét nézünk, ruhát hordunk, telefonunk van stb. Ezekhez az alkatrészeket harmadik világbeli gyárakban, olcsón állítják elő a gyártócégek 12-16 órában pár dollárért dolgoztatott munkásokkal, akiknek nincs más lehetősége a megélhetésre. Ezáltal pedig kicsit árnyalódik Steven Pinker optimista világképe, illetve belehelyezkedhetünk a kizsákmányoltak szemszögébe is. Ha az ilyen momentumokból több is előfordul az Erőszakos emberben, akkor elkerülheti a Pinkert is ért kolonialista vádakat.

Hogy az erőszak csökkeni fog-e továbbra is, lesz-e eredménye ennek a sorozatnak, arról senki nem beszélt. Viszont ha emlékszünk arra, amit Steven Pinker írt, hogy az erőszak megismerésével felállíthatók alternatív, békéseb megoldások az agresszív cselekedetekkel szemben, akkor a válasz az lehet, hogy igen, lesz haszna az Erőszakos ember című szériának, hiszen remélhetőleg segít megérteni és racionalizálással fékezni a statisztikák ellenére a huszonegyedik században azért mégiscsak tomboló erőszakot.

Erőszakos ember

Színes, magyar ismeretterjesztő sorozat, 30 perc, 2016.

Készítette: Lévai Balázs

Bemutató: 2016. október 13. 21:00

További részek: 2016. október 20., 27. és november 3., 21:00 óra

Sugározza: Spektrum

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!