A történet lényegében egyetlen, igen egyszerű lineáris szálon fut: mivel Szofi észrevette a különös idegent az éjszaka sötétjében, így az óriásnak nincs más választása, mint magával vinni a lányt az otthonába, oda, ahol az egyébként emberevő óriások élnek (néhány közülük: Húshabzsoló, Nyakfacsaró, Bendőnyelő, Lánycsócsáló, Vértunkoló…). A megszeppent vendégnek azonban szerencséje van, a HABÓ ugyanis kilenc vérszomjas, kétszer olyan hatalmas és rémisztő társával ellentétben az óriások földjén nem ritka, ám annál rusnyább és visszataszítóbb ízvilágú orrborkával csillapítja étvágyát. Nevezhetjük őt amolyan vegánóriásnak is, ha úgy tetszik. De nem csak étkezési szokásai, hanem külső adottságai is jelentősen eltérnek a „normálistól”: Sokkal öregebb, mint a többiek, kissé kopottas öltözékben mutatkozik – így tehát nem csoda, hogy különcként, egy barlangszerű sziklavájatban tengeti napjait. Hatalmas elefántfüleivel azonban minden apró zajt meghall, s így tudja elcsípni az álmok országában keresztül-kasul röpködő altató, frissítő vagy éppen elrémisztő álmokat, amelyeket éjszaka a gyermekek szobájában ereszt szabadon.

Tulajdonképpen ez a nagyon átlátható, kedvelt és bevált karaktereket felvonultató alapfelállás eredményezi a regény gyengéjét is. Az ismerős kiindulási szituáció - amely a rossznak hitt, ezért számkivetett és ijesztő megjelenése miatt negatív szereplőként konnotált óriás (akinek valójában vajszíve van), és egy, a társadalom peremén elhelyezkedő (itt éppen árva) gyermek találkozásából adódik - ebben az esetben nem szolgál elég erős alapnak. Nincs igazán akkora íve, illetve átütő ereje a két barát történetének, ami az olvasó elragadásához szükséges. Maga a HABÓ jelleme is – egyértelmű pozitív fellépése ellenére is – sokszor már-már ellenszenvessé válik: legfőképpen talán éppen  zárkózott természetéből eredő rossz szokásainak, folyton kritikus hozzáállásának túlzott hangsúlyozása miatt.

Ami miatt talán mégis megvan az esély arra, hogy az egészen könnyen belátható-kiszámítható végkifejletig eljusson az olvasó, az egyrészt inkább a stílusban, illetve a különleges, vitathatatlanul egyéni nyelvezetben keresendő; másrészt pedig a sűrűn közbeiktatott álmok megragadásának és azok színes képeinek élettel teli visszaadásának köszönhető. Egy gyerek számára, aki álmainak elmesélése közben észrevétlenül saját fantáziájának határait, sőt határtalanságait fedezi fel újra és újra, éppen ezek az álmos történetek lehetnek az erősebb kapcsolódási pontok. Emellett maga a szöveg sokszor teljesen felfordított, szándékosan kibicsaklott és továbbgörgetett nyelvi megfogalmazásai is egy különleges olvasás-élményt generálnak, illetve fokozzák a fiktív, mesés térben való elmerülés érzetét. (Megjegyzendő itt, hogy a fordítóra különösen nehéz feladat hárul ilyen esetekben, hiszen egyszerre kell lefordítania nem létező szókombinációkat, és ezeket stílusban is egységessé gyúrni… Elismerés jár ezért Nagy Sándornak). A könyvet egyébként Quentin Blake eredeti illusztrációival adták ki, ami nagyon jól simul ehhez a furcsa nyelvi és képi világhoz.

Mindezek ellenére végig ott húzódik a kérdés: Vajon képes-e a stílus az elbeszélés tartalmi elemeit a hátán cipelni? Annak ellenére – vagy abban a tekintetben is –, hogy alapvetően gyerekek számára íródott a könyv, sokat számíthat az adott történetek üzenetének megértésénél, hogy milyen köntösbe is van az bújtatva, azaz mennyire bírja gondolkozásra, kérdezésre az olvasót a történet maga, illetve mennyire kacskaringós az út a rossz és a jó örökös párharcában a rossz legyőzéséig?

Dahl egyértelműen nem erre tette a hangsúlyt, hanem sokkal inkább a színes, pasztellszínű álomvilág leképezésére. Ezáltal legalábbis annyira jól kirajzolódik saját – félreismerhetetlen – stílusa, mint a Charlie és a csokigyárban, úgy, hogy közben minden bizonnyal egyáltalán nem kell feltétlenül többnek látszania, mint amire eredetileg hivatott. Egy mesének, amely egy barátságos óriás segítségével elkalauzolja a fiatal olvasót a végtelen álmainak felfedezésében, miközben jól elkülöníthető kontúrral húzza meg a jó és a rossz felek közti különbségeket, előrebocsátva azt is, hogy a jónak – mint minden rendes mesében – felül kell kerekednie.

Roald Dahl: A barátságos óriás

Kolibri Kiadó 2016

291 oldal, 2999 Ft