PRAE.HU: Bajban vagyok, mert sok mindent nem értek. Először talán azt említeném, hogy láthatóan nem vagytok babonásak.

Burns Kati: A babonát hogy érted?

PRAE.HU: Úgy értem, hogy ez egy öngyilkos himnusz. A szerzője öngyilkos lett, ráadásul nagy szegénységben élt.

Dóra Tibor: Hát, mi ennyire nem ijedtünk meg ettől a daltól. 

BK: Valamikor régen, Kőbányán, egy filmklubban találkoztunk. Én nem lettem filmes. Több éves kihagyás után a facebookon bejelöltük egymást, aztán beszélgettünk, és először készítettünk egy olyan videó klipet, amiben egyedül énekelek egy indiai dalt. Akkor épp olyan referenciára volt szükségem. Aztán tovább gondolkodtunk, végül Tibor ötlete volt, hogy mi lenne, ha elénekelném a Szomorú vasárnapot.

PRAE.HU: Azt is meg akartam kérdezni, hogy hogyan kezdődött ez a dolog, de először arra lennék kíváncsi, hogy miért pont a Szomorú vasárnap?

DT: Hát, mert annyira elnyűtt... Ez a dal abban is egyedi, hogy az egyetlen magyar világsláger.  Tényleg mindenhol úgy említik meg, hogy az egyetlen. Mondtam Katinak, simán el tudnám képzelni, hogy ő énekli. És Kati meg is lepődött akkor …

BK (nevet)

DT: … mert tényleg nem az ő területe. Egy csomó feldolgozást meghallgattunk előtte. És Kati hangszeresként sem utolsó, ezért jött a furulya, ami úgy kísérje le ezt a dalt, hogy körülcsapongja inkább, ne direktben kövesse le a vokált. Először felvettük az éneksávot, és akkor Kati improvizált rá. Elég jó kis futamokat fújt, és aztán később, ahogy tanakodtunk, meg valamennyire kezdett összeállni a zene, gondoltuk, hogy még kellene valami. De a hegedűvel is az volt a cél, hogy nem kell lekísérni a dalt. Keskeny Feri - aki feljátszotta - meg is rémült, hogy mit fog most csinálni, ő nem szokott imprózni, ráadásul az ő területe inkább a komoly zene. 

PRAE.HU: Kati, te világzenével, indiai meg keleti zenékkel is foglalkozol. Összefér ez egy múlt század eleji dallal? Elég fura ez a párosítás.

BK: Ez a klip, ez a zene nem tartozik a fő csapásirányomba. Egy vadhajtás, egy kihívás.    

PRAE.HU: Még mindig nem világos, hogy miért pont ez a fajta kihívás kellett.

BK: Mert felkeltette az érdeklődésemet az, hogy Tibor el tudta képzelni ezt a dalt az én hangomon. 

PRAE.HU: Aha, de akkor a kérdés rád vonatkozik, hogy miért pont ezt?

DT: Bennem az volt, hogy Kati meg tudná ezt úgy szólaltatni, ahogy más nem. Össze lehetett vele valami egészen más hangulatú dolgot rakni. Ez volt benne az érdekes. Persze, most lehetne Palya Beát említeni, hogy csinált egész más irányú feldolgozás lemezt, Stevie Wonder szólal meg csujjogatóval, meg mit tudom én, mivel…

PRAE.HU:  Ez többé-kevésbé benne van a dologban. Már többedszer merül fel, hogy valami mást kihozni. Tehát, hogy egy öngyilkos himnuszból ne öngyilkos himnusz legyen?

DT: Ez talán nem az a verzió, amikor kést ragadok, mint ahogy tényleg vannak olyan súlyos, túldramatizált változatok… Itt nem érzek olyan súlyos drámát, pedig benne van. Mondjuk, más feldolgozásokat nem hallgatnék feltétlenül ebből a dalból. 

Tényleg úgy gondoltam, hogy Kati van ennyire sokszínű, és el tudom vele képzelni. A klippel együtt meg főleg érdekes lett a dolog. És ha már világzene, akkor azt gondolom, hogy miért ne? Tényleg nem az volt a cél, hogy úgy szólaljon meg, ahogy valamikor, akár csak zongorával vagy nagy vonósokkal. Ez legyen olyan… olyan katis. 

BK: Meg ha már ezt kérdezed, azért van a dalban valami népdalos. Például, ahogy indul… Már annyiszor elmondtam,  mert tök érdekes, végülis utólag jöttem rá, hogy ez a szekvencia, ami az elején van, olyan, mint az egyik magyarszováti keserves. Nem pontosan így indul, de  hasonlóképpen… Ezek az egyforma hangok egymás mellett… Ebben egy nagyon magyaros zenei ívet érzek, tehát rá lehet látni úgy is, mint egy népdalra, miközben nem akartam úgy énekelni, mint egy népdalt… Meg a furulya hangfekvéséhez is alkalmazkodtunk, és ott már túl magas lett volna a hang, ha én ezt nagyon népdalosan próbáltam volna énekelni. De nem is ez volt a célom.

PRAE.HU: Egy Clark nevezetű szerző mondott valami olyat, hogy időnként a kifejezés uralkodik, majd túlcsordul, és akkor elkezdenek szikárabb, inkább a formára összpontosító dolgok kialakulni. Ezek így váltakoznak, a forma és a kifejezés. 

Azért mondom ezt, mert nem nagyon jártam utána, a ti feldolgozásotokon kívül nem nagyon hallgattam mást. Nekem olyan századeleji, kicsit giccses, cukormázas volt, nagyon édeskés-szomorkás…

BK: Mármint a miénk, vagy az eredeti?

PRAE.HU: Mind a kettő. Azért mondom, mert számomra ez egy kicsit koridegen. Megint csak azon csodálkozom, hogy miért pont a Szomorú vasárnap?

BK: Én csak magát a dallamot szoktam látni ilyenkor. Mintha az ember játszana valamivel. Kézbe vesz egy játékot: aha, ez műanyagból van. Ennek ilyen a fogása. Megfordítom, akkor ilyen lesz. Énekesként ez nekem inkább ilyen. Tehát van ez a népdalos jellege, főleg az elején. Kicsit olyan, mintha valaki elkezdene játszani, klimpírozni a zongorán. Odamegy a zongorához, és próbálgatja. Ta-ta-tam. Aztán visszafelé is, aztán picit másképpen; szóval az biztos, hogy érdekes dallam. 

PRAE.HU: Én elsősorban a hegedűnél érzem a cukormázat, ott az elején. Nekem az olyan cigányos, olyan kesergő, olyan…

DT: A bundás kenyér, vagy pörkölt hangulatát próbáltuk visszahozni ezzel. Hogy legyen egy kis bazseválás, ami átfolyik szépen a furulyába, és akkor elindul az, ami elindul.

PRAE.HU: Mert amikor a furulya van, az már más. 

DT: Nem tudom, nekem a gyermekkorom jut eszembe a klipről, azok a nagyon üres utcák… Nyilván nem Seress Rezső korszakát éltem meg, de mégis, az egy másik világ volt. Azok az utcák nyáron, amikor még nem volt autó, és az ember végigment, mondjuk, a VIII. kerületen, bizonyos kis utcákban… áradt a rántotthús szag, és szólt a rádióban a nóta. Valahogy így jött, hogy legyen bazseválás benne.

PRAE.HU: Nekem egy kicsit émelyítő ez a gyerekkori élmény. 

BK: Hát, nekem is ott van a húsleves, rántotthús, rádióban szóló magyar nóta. Feri mondta is, hogy ez a hegedűs rész az elején tényleg egy magyar nótából származik. Valami konkrétat is akart játszani, ami azért volt jó neki a klipforgatásnál, mert rá tudta tenni az ujjait a zenére… Nekem egy folyam az egész furulya, bajban voltam, mert annyira imprós… Neki az legalább egy fix dallam volt ott, azon a ponton. Szóval, ez egy létező dallam, amiből hangulatfestő elem lett.

PRAE.HU: Emiatt a hegedű miatt érzek iróniát a dalban …mert nekem a Jó ebédhez szól a nóta annyira nem jött be. 

BK: Valakinek meg ez a nosztalgia. És akkor azt is lehetne mondani rá éppen, hogy nosztalgikus.

PRAE.HU: Amikor viszont elkezdesz furulyázni, akkor szép lassan átalakul, és ott kezdem érezni…

BK: Az egy csángó furulya.

PRAE.HU: De mintha a dallamok nem azok lennének. 

BK: Nem. Az volt a lényeg, hogy a hangnem adott. Íveket játszottam fel, ilyet is, olyat is, aztán egy kicsit eltávolodtam. A végén van egy egészen elrugaszkodott valami, ami nem fordul elő a magyar népzenében.

PRAE.HU: És a hegedűs tudta, ismerte a furulyás szólamot? Mert nekem összepasszol. 

DT: Helyben hallgatta meg, tehát nem tudott felkészülni. Ezért mondtam még az elején, hogy meg is rémült egy kicsit, hogy nem tud annyira imprózni, és mi lesz akkor? Mondtam: nem kell foglalkozni ezzel, csak játszd!

BK: Meg azt is hozzá kell tenni, hogy bár sávosan készült a felvétel, de a sorrend nem maradt. Tehát úgy rakta össze Tibor az íveket, mint egy kirakót. Ezért is meglepő nekem, hogy sokszor tényleg együtt futnak, meg kellett találni, hogy mik illenek össze.

PRAE.HU: Tehát jól értettem, hogy a zene is vágva van?

BK: Igen.

DT: Kati játszott egy nagyon hosszú imprót.

BK: Nem az volt az elv, hogy a fülemben szól az ének, és azt kell kísérgetnem, hanem teljesen függetlenül mindentől, úgy, hogy nem ment semmi a fülemben, feljátszottam sokféle dallamfoszlányt, hogy Tibor tudjon miből válogatni.

DT: Ferinél nem egészen így volt. Ő időnként megállt, fokozatosan építgette fel a hangokat. Ötletei lettek, és darabonként játszotta fel a szólamát. 

PRAE.HU: Felmerül bennem, hogy most olyan emberek után álltok be a sorba, mint például a Genesis, Branford Marsalis … rengetegen feldolgozták ezt a dalt.

DT: Igen, néztem a listát, hogy hányan, és valami hihetetlen.

BK: Nem azt mondom, hogy én feltétlenül a lerágott csontokra gerjedek, de ez is egy feladat volt. És a klip ugyanolyan fontos itt, mint a zene. Szól arról a képi világról, arról a hangulatról, amiről nagyon sokat beszélgettünk. 

PRAE.HU: Az akkori hangulat az üres utcákat jelenti, amiről Tibor beszélt? Vagy mi pontosan ez az akkori hangulat, mert itt most éppen egy öngyilkos himnuszról beszélünk…

BK: Kettőnknek is mást jelenthet a vasárnapi ebéd, meg a pesti utcák, mégis a régi Budapestre, a régi viseletekre gondoltunk. Adódott egy nagymama, akinek a ruhái ott lógtak a szekrényében… Tiborra jellemző a sokoldalúság, az, hogy megcsinál egy frizurát, vagy épp sminkel. Sok darabból állt össze a klip: a frizura, az öltözet kitalálása…

PRAE.HU: Kicsit okafogyottá vált, de azért feltenném a kérdést, hogy mitől más a klip? Tehát, hogyan teszi mássá a zenét a klip? 

DT: Életképek vannak benne, nagyon egyszerű kis életképek. A díszletről is elkezdhetünk beszélni. Kati konyhát emlegetett, régi konyhát. Ilyen biztos létezik valahol, csakhogy a mai világra nem jellemző, hogy bemegyünk, bekopogtatunk valahová. Ebből jött az, hogy nagyon sok archív fotót szoktam letölteni Budapestről, erről-arról, hidakról… gondoltam, legyen akkor archív fotó, és green screen.

PRAE.HU: Tehát fotókat használtál. 

DT: Igen, és akkor elindult az, hogy hogyan áll össze a klip. Letöltöttem a negyvenes évekből egy konyhabelsőt. Volt ott egy asztal, meg valaki nagyon dolgozott épp, és azt mondtam: na, ez a szög jó, a konyha jó, ki kell retusálni az asszonyt, kell csinálni egy üres hátteret. És akkor már kezdett összeállni, hogy Kati miben fog mozogni.

Annyi jutott még eszembe, hogy nyilván mindenképp csináltunk volna klipet, csakhogy erről a dalról, ahogy utánanéztem, nem nagyon született. Tényleg, ez nem az a dal, aminek nagyon klipeket kellene csinálni, főleg attól függően, hogy milyen a feldolgozás, mert lehet, hogy akkor tényleg falnak megy az ember, és felköti magát, vagy nem tudom, mit csinál tőle. De épkézláb klipje nincs. Az volt az elsődleges, hogy ez úgy szólaljon meg, ahogy még nem. Vagy úgy lássuk, ahogy még nem. Tehát odakapja rá, ha esetleg odakapja valaki a fejét, hogy jé, hát ez ilyen is tud lenni. 

Érdekes, amikor mutogatjuk zenészeknek – alternatív és pop zenész is hallotta már – mindenki másképp látja. Talán sikerült ennek a dalnak emléket állítani. Ha eszembe jut, hányan dolgozták fel, tényleg baromi nagy lista… és akkor elgondolkodik az ember, hogy Úristen, annyi feldolgozást megélt, és klipje nincs.   

BK: Kellett is küzdenem vele. Nem voltam elégedett, amikor először felvettük, úgy éreztem, hogy nagyon egysíkú, lapos lett…  

PRAE.HU: Egy picit személytelennek érzem az énekedet egyébként. Különösen, hogy itt egy nagyon érzelgős dalról van szó.

BK: Az érzelgősséggel nem tudtam mit kezdeni. Aki népdalokat énekel, az abban van benne, abban az érzésvilágban, az nem leng ki annyira… Ebből indultam ki, de technikailag is meg kellett oldanom. Aztán még egyszer nekimentünk a felvételnek, amibe többet beleraktam, mint az első felvételbe. Ezt már vállalni tudtam. 

A hegedűs indítás miatt végülis városi folklór íze lett. Meg szerintem mindig is az volt, vagy majdnem mindig az volt ez a dal. Sokan magukénak érezték. Nekem az volt a kihívás, hogy ez a zene mégiscsak egy másfajta technikát igényel, mint amivel eddig foglalkoztam, és ezzel kellett harcolnom.

Ha felvennénk megint, akkor biztos megint másmilyen lenne, és nekem azzal is meg kell küzdeni, hogy mennyi és milyen érzést rakjak bele.

PRAE.HU: Az ember megváltozott azóta. Akkor természetes volt ez a fajta érzelgősség, ma viszont inkább visszataszító. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de amilyen zenéket hallottam tőled, abban általában díszítéseket használsz. Mintha ebben a dalban nem volna díszítés, hanem csak puritán módon elénekelnéd. 

BK: Nem akartam egy úgymond népies verziót csinálni, mert azt gondoltam, hogy többen megtették azt más dalokkal, és én nem akartam az az énekes lenni, aki betesz egy kis csángó sorvéget vagy valami hasonlót. Nem akartam, mert most nem ez volt a cél. Nem akartam az a népdalénekes lenni, aki “most épp valami mást énekel, az ő saját népdalos stílusában”. 

DT: Ettől függetlenül, egy kedves közös ismerősünk, aki egyébként a hegedűs unokatestvére, azt mondta, amikor hallotta Katit, hogy neki, az ő fülének ez népdalos volt. Azt mondta, hogy őneki tetszik annyira az egész - akkor még csak az éneksáv volt meg és a furulya -, hogy ő Kati változatát a három kedvenc feldolgozása közt tartja számon. Mert a Katié annyira letisztult, és közben ott van benne mégis egy olyan ízesség, egy olyan népdalos valami… Csak egy vélemény egy közös ismerősünktől, tehát valahol mégis érezni ezt a népdal vonalat.

PRAE.HU: Nekem a mániám a szinesztézia, meg a hang és a kép kapcsolata. Hogyan működik ez a dolog, hogyan csináltok egy klipet, egy ilyen fura klipet? Hogyan közelítetek a dologhoz, hogyan áll össze?  A zenére adott reakcióról van szó? Mert valami mást akarsz csinálni, egy öngyilkos himnuszból zsíroskenyeret vagy… 

BK: Bundás.

PRAE.HU: … bundáskenyeret. 

DT: Vagy rántott húst uborkasalátával!

PRAE.HU: Szóval hogy, mitől, meg hogyan kapcsolódik a kép meg a zene, illetve gondoljátok, hogy kapcsolódik? Lehet, hogy marhaság, de felmerül bennem, hogy a képi világ igazából azt a kort akarja visszahozni, miközben a zene, az meg inkább ma, a mától közelít a dologhoz. Szóval itt megint létrejön egy kontraszt, ahogy a zenében is benne volt.

BK: Igen, de kicsit arról is van itt szó, hogy a hegedűsünk lehetőségként adódott. Mi nem tudtunk leakasztani egy vonószenekart. Tehát a hangszerelés meg a hangzás adott volt, ezzel kellett kezdenünk valamit, hogy érdekes legyen. 

Gondolkodtunk, őszintén szólva, hogy lehetne egy kis dob, de nagyon nem jött össze. Az már teljesen a “harangoznak halálomra”…

DT: Az tényleg dráma volt, ahogy a sámándobot próbáltuk, pedig Kati kis jelzéseket ütött le, aztán már én is próbáltam ütögetni, de hát akárhogy csináltuk, mondtam, hogy nem, Kati, ez szó szerint temetés. Szétment tőle az egész, úgyhogy nem lett sámándob. És maradt úgy, hogy két hangszer.

PRAE.HU: Én azt gondolom, hogy ez már válasz az előző kérdésemre, mert akkor ez azt jelenti, hogy te is beleszólsz a zenébe. 

BK: Hát persze. 

PRAE.HU: Tehát igazából közösen… 

DT: Igen, ez egy kis közös játék volt.

PRAE.HU: Tehát neked van egy képi elképzelésed, de egyben azt is tudod, hogy milyen zene, hogyan illik hozzá. (Katihoz fordulva) Te hogy állsz a képhez? Úgy értem, hogy neked is vannak vizuális ötleteid?

BK:  Igen, filmesnek készültem, de itt most nem ez volt a feladatom.  

PRAE.HU: Akkor ez a Tibor.

BK: Hát igen, miközben azért ő keverte a zenét is.

PRAE.HU: Tehát nincs olyan, hogy azt mondod, hogy na, ezt inkább ne. 

BK: Nem tudom, lehet, hogy van.

DT: Katinál pont az a jó, hogy nem az az ember, aki elhatárolódik. Nem mondja, hogy “Jézusom, ne, én ilyet nem csinálok”… Beszélhetünk a furulyáról is: Kati annyira nyitott, hogy ha arról van szó, megbeszéljük, és megcsinálja. Ez száz százalékig így van képileg is, tehát Katinak van egy színészi vénája, ami meg…

BK: …amiről nem tudtam eddig.

DT: Katiban és Feriben is megvan az az alázat, hogy nem mondja: jaj, engem hagyj békén, keressetek valaki mást! És nagyon fontos, hogy tényleg együtt tudtunk ott gondolkodni. Ha már világzene, akkor ahhoz olyan ember kell, aki képlékeny és befogadó. Aki tud hozni dolgokat, és nem rémül meg.

PRAE.HU: Régebbi interjúink alapján én azt gondolom, hogy Kati nagyon bátor.

DT: Ez tényleg ritka szerintem. 

PRAE.HU: Tehát, hogyan tudnátok a klipet ajánlani?

BK: Részemről visszanyúlnék a lerágott csonthoz, hogy ez megint másmilyen lett. és nem is az éneket emelném ki, hanem ami alatta van. Ami nem egy komponált zene. Hanem egy impró…

PRAE.HU: Azért eléggé össze van rakva, tehát nem érezni, hogy vágott lenne, vagy improvizáció.

BK: …ami egy elég szakadár dolog. Láttam a képernyőn, hogy néztek ki a hangsávok: egy toldozott-foldozott dolgot láttam, és ez is más, tehát emiatt is érdekes. Mint egy impresszionista festmény, ott úszkálnak ezek az árnyalatok a vokál alatt… 

PRAE.HU: Most, hogy mondod az impresszionizmust, hát elég rendes munka lehetett ebből a cukormázas-giccses dologból egy ilyen lisztes akvarell-szerűséget csinálni. 

Azt mondom, neked már azért a véleményért is megérte, hogy valaki a dal három legjobb tolmácsolója közé sorolt. Ami, a listát tekintve, nem kis dolog. 

A beszélgetésben hivatkozott írás:

Clarke, E.F. (1985): Structure and expression in rhythmic performance. In: P. Howell, I. Cross, and R. West (eds.): Music Structure and cognition. London, Academic Press. 209-236. old. (a szerk.)