A ’70-es évek közepe New Yorkban is a punké. Az amerikai bandák azonban nem a „forradalom gyermekei”, már évekkel azelőtt aktívak. Másrészt, amíg az angol punk-zenekarok (Sex Pistols, Damned, Stranglers, Siouxie) radikálisan szociális beállítottságúak, a manhattani klubok új csillagai inkább személyes, költői ihletettségűek, artisztikusak.

1972-73-ban a Mercer Arts Center köré csoportosuló társaságok közül a New York Dolls és Patti Smith, ’74-75-ben a legendás újhullámos CBGB klub szökőárjából pedig a Television, a Blondie, a Talking Heads és a Ramones tűnik ki. Közülük a Ramones jut elsőnek lemezfelvételhez – de lássuk, kik ültek az asztaluknál.

A Televisiont ’73-ban a Neon Boysból kelti életre Tom Verlaine és Richard Hell. Mindketten költők, egy könyvesboltban dolgoznak Patti Smithszel. Olvasás, narkó, beszélgetés, zene. Tom társszerzője lesz Patti The Night c. kötetének, viszonyukban Rimbaud és Verlaine kapcsolata támad fel. A „Televízió” akkor éli fénykorát, mikor csatlakozik hozzájuk Fred Smith gitáros. Első kislemezük, a Little Johnny Jewel toplistára kerül, kétszer Angliába is eljutnak. Két LP-jük fogadtatása azonban rangon aluli, Verlaine elkeseredik, és ’78-ban szólópályára lép.

A Blondie Debbie Harry énekesnő zenekara. Debbie már 1966 óta színpadon van, és a „Szöszi” ’74-es megalakulásáig négy bandában frontember. Rutinjánál talán még fontosabb a megjelenése: a világosszőke, babaarcú cica már 30 éves, de tizenéves bakfis benyomását kelti. És amíg a Jayne County-féle transzvesztizmus kezd unalmassá válni, Debbie mesterkélt „ártatlansága” főképp a tinédzserek világában népszerűvé válik. A Blondie ’75 és ’77 között ötször is átalakul, de két évvel túléli az évtizedfordulót, és megőrzi sikerét. A rossz nyelvek szerint populáris, középszerű slágereinek köszönhetően, és a rossz nyelveknek gyakran igazuk van.

Legjelentősebb a bandák között a Talking Heads lesz. Csoda történik, nem értem. Bennük éppen azt szeretem legjobban, amit más újhullámos zenekarnál nem tűrnék: hogy tánczenekar. Kár lenne a végére járnom, inkább megfogadom a banda üzenetét: stop making sense – hagyd az értelmet. A trió a Rhode Island-i képzőművészeti főiskolán alakul: David Byrne gitározik és énekel, Tina Weymuth basszusgitározik, a férje, Chris Frantz meg dobol. „Beszélő fejekké” ’75 elején formálódnak, amikor New Yorkba költöznek, és csatlakozik hozzájuk Jerry Harrison gitáros. Betelepszenek a CBGB klubba, és ’77-es debütáló albumuk rögtön kultikus fénybe emeli őket. Legnépszerűbb daluk ma is a klasszikus Psycho Killer. A szaklapok az „intellektuális”, „neurotikus”, „humortalan” jelzőkkel próbálják körülírni tiszta, egyszerű és mégis szokatlan hangzású zenéjüket.

Végül, a The Ramones „családi vállalkozás”, a punk rock amerikai zászlóshajója. Az első ilyen jellegű bandának számít, még akkor is, ha a „punk” kifejezés csak később, az angol szubkultúrával kapcsolatban alakult ki. A zenekar mind a négy tagja (Joey, Johnny, Dee Dee és Tommy) felvette a „Ramone” vezetéknevet. 1974-96 között zúztak, összesen 17 nagylemezük és 2263 koncertjük volt – tulajdonképpen 22 éven át megállás nélkül turnéztak.

Dobosuk és menedzserük Erdélyi Tamás hazánkfia, aki 1949-ben Budapesten született, és ’56 után gyermekként vándorolt ki zsidó szüleivel New Yorkba. A banda alakulása után már csak Tommy Ramone néven ismerték – ő az első magyar származású zenész, aki bekerült a rock halhatatlanjai közé.

Sok forrásból alakították ki saját stílusukat, egyáltalán nem bonyolult dallamokból, de kemény, vad ritmusokból. Olyan nagy elődök hatottak rájuk, mint Chuck Berry, a Beach Boys, a Beatles, a Rolling Stones, Alice Cooper, a Stooges. Feldolgozták az 1910 Fruitgum Company vagy a Searchers gagyi slágerét, de a Television és a Talking Heads is befért a repertoárjukba. 1977-es bemutatkozó albumukon két-három perces, fergeteges tempójú, de fülbemászó dallamú kompozíciók váltják egymást, lankadatlan hévvel. Dionüszoszi életöröm, vitalitás jellemzi őket. Dalszövegeiket az utcán szedték fel, az aluljárókban, a fast foodokban és lepattant bárokban. Az „igénytelen” zenéhez, szakadt közönség csapódott: rongyos farmer, kopott bőrkabát, loboncos haj.

Bekerültek a Rolling Stone magazin Minden idők 50 legjobb előadójának listájába, 2002-ben pedig a Spin magazin minden idők 2. legjobb zenekarának választotta őket, a Beatles után. Helyet kaptak a Rock ’n’ Roll Halhatatlanjainak Csarnokában, és 2011-ben Grammy-életműdíjat vágtak utánuk. Fuck, punk!

KLIKKELJ A KÉPEKRE, HA ZENÉT AKARSZ!