A Cini palota egyik emeletén állandó kiállítást találunk. Itt az egykor Vittorio Cini tulajdonába tartozott, de a gróf lánya által az alapítványnak adományozott műtárgyakkal találkozunk. Az eggyel fentebb található emelet szokott helyet adni időszakos kiállításoknak. Most itt tekinthetjük meg Cini gyűjteményének további 36 festményét, melyek közül számos darab pont ugyanarra a helyre került vissza, ahol korábban is gyönyörködött bennük a tulajdonos.

Kizárólag a 14. századtól a 18. századig tevékenykedő venetói művészek festményeiről van szó, melyek különös, nem egy kiállításra jellemző párbeszédbe lépnek egymással, hisz nem egy kurátor koncepciója, hanem a műgyűjtő elképzelése alapján kerültek egymás vonzáskörébe. Az is izgalmas persze, hogy sok esetben kevéssé ismertek ezek a művek, hisz – bár koruk leghíresebb művészeinek ecsetje alól kerültek ki – a szélesebb közönség számára eddig hozzáférhetetlenek voltak.

Bizánc Velencére gyakorolt hatásának köszönhetően, jelentős számú arany háttérrel megfestett, keleties hatású képpel találkozunk, melyek a gótika stílusjegyeit hordják magukon. Guglielmo Veneziano Storie di San Matteo (Szent Máté történetei) című festménye szuggesztív narrációjával fogja meg a szemlélőt, Michele Giambono Le stimmate di San Francescója (Szent Ferenc stigmái) statikusabb kép, ám igen gazdag természeti részletekben. Ez utóbbi – témájában és vonalvezetésében, az alakok és formák elrendezésében – erőteljesen emlékeztet a két évszázaddal később, szintén Velencében is alkotó El Greco Szent Ferencet ábrázoló képeire, ami nem meglepő. Tudjuk, hogy El Greco alaposan tanulmányozta mind a velencei festőelődök, mind pedig a kortársak munkáit.

A reneszánsz kor központi szerepet kapott Cini gyűjteményében. A mostani kiállítás „kulcsdarabja” egy Carlo Crivelli-kép, a Madonna col Bambino (Madonna gyermekkel). Crivelli a velencei, illetve itáliai reneszánsz különös figurája, igen sajátos, nagyon könnyen felismerhető stílussal, melyre az aprólékos vonalvezetés és a részletekben rejlő rafinéria a jellemző. Velencéből igen korán száműzték, mert egy férjezett asszonnyal kezdett viszonyba, így élete nagy részében a Marche nevű tartományban alkotott. Megmosolyogtató, hogy Velence természetesen saját festőjének tartja. A kiállítás többi reneszánsz darabja is nagyrészt a Mária-kultusz hatása alatt született, érdekes a nagyon hasonló elrendezésű festményeket egymással összevetni. Itt, többek között, Bartolomeo Montagna és Cima da Conegliano nevével találkozunk.

Vittorio Cini másik igen kedvelt reneszánsz témája a portré volt. Négy, egészen különböző férfiarcképet állított egy kisebb teremben egymással szembe. A festmények koncepciójukban, stílusukban is eltérnek egymástól, bár ebből két kép ugyanannak a festőnek, Bernardino Licinionak az ecsete alól került ki. Ebben a teremben található még egy ötödik festmény is, Tizianónak a San Giorgiója (Szent György), amelynek külön érdekessége, hogy évekig vitatkoztak a művészettörténészek az alkotó személyén, és nemrég állapodtak csak meg abban, hogy a Cadorében született mesterről van szó.

A reneszánsz képeket tartalmazó teremből a 18. századi rokokóhoz Bernardino da Parenzo különös alkotása, a San Vincenzo Ferrer resuscita i morti (Szent Vincenzo Ferrer feltámasztja a halottakat) című vezet. A Mantova és Padova közt ingázó művész korának leghaladóbb festészeti eljárásait alkalmazta. A németalföldi hatásokat sem mellőző kép korábban egy oltár részét képezte.

A velencei festészetben kevésbé meghatározó 17. századot átugorva az impozáns szalonban találjuk magunkat. Itt a rokokó leghíresebb festőinek – Canalettónak, Francescónak – és Antonio Guardinak, illetve Tiepolónak a rajzaival találkozunk. A teremre – illetve a századra – legjellemzőbb műfaj a zenéből és irodalomból is ismert capriccio, melyen kitalált, elképzelt tájakat, építészeti alkotásokat látunk. Itt, az egyébként egyik legismertebb velencei tájképfestőnek, Canalettónak két Capriccióján az Árkádia hangulatát idéző fény-árnyék hatást figyelhetjük meg jól.

Antonio Guardinak a korábban a velencei Zulian palota plafonját díszítő három festménye külön termet kapott a kiállításon belül. A Cibelét (Kübelé), a Nettunót (Neptunusz) és a Vulcanót (Vulcano) ábrázoló képek a rokokó mozgalmasságának és díszítettségének gyönyörű példái. A gyűjteménynek, szintén Antonio Guardi nevéhez fűződő, másik meglepetése, a három, összesen 37 rajzot (olaszul fasto a műfaj neve) tartalmazó album, melyben Guardi Velence történetének legnevezetesebb jeleneteit örökítette meg. A főként sárgásbarna tintával készített rajzok sok esetben már létező festmények másolatai, de számos darab szép példa Guardi személyes hangulatteremtő-képességére.

Ha már a Cini Palotában járunk, mindenképp érdemes megtekinteni az állandó kiállítást is. Amellett, hogy szépen egészíti ki az ideiglenest, olyan nagynevű festőknek láthatjuk igen jelentős alkotásait, mint Botticelli, illetve az ötvösművészet egy-egy jelentős darabjával, művészien kidolgozott reneszánsz bútorokkal, ládákkal is találkozhatunk.

A Capolavori ritrovati della collezione di Vittorio Cini (Újra felfedezett remekművek a Vittorio Cini-gyűjteményből) című kiállítás megtekinthető az olasz velencei Palazzo Cini-ben, 2016. november 15-ig.