Noha a debreceni illetőségű szerző saját, nagyjából 30 előadást megért Maladype-színdarabját dolgozta celluloidra, jobb legyinteni a „lefényképezett színházra” vonatkozó előítéletekre. Az Ernelláék Farkaséknál ugyanis minimalista emberkálvária, ötleteit nem feltétlenül vizuális ütőkártyaként adja elő, hanem a dikció ad valami olyasmit Magyarország népének, amineka  hallatán hol önfeledten, hol szomorúan, de feltétlenül önmagunkra ismerünk. Fordulatszegény cselekménye ugyan bárhol, bármikor játszódhatna, univerzális témákat érintünk a 81 perc során, de a film parányi nüanszait, kicsiny rezdüléseit csak itt, a Kárpát-medencében lehet igazán érezni. Hajdu új utat tör: míg 2 évvel ezelőtt ő maga is (csakúgy, mint Mundruczó Kornél a Fehér Istennel) parabolastílben tűnődött az uralmi viszonyokról, szabadságról, történelemről a Délibábban, idén a totális leláncoltságra, a csak rövid időre vagy talán soha nem szűnő passzivitásra mutat rá. A Magyar Nemzeti Filmalap zsánerfilmjeinek (Bodzsár Márk: Isteni műszak) hátat fordít, a fennálló rezsim kívánalmaihoz igazított (Madarász Isti: Hurok) vagy az annak csapdájába esett (Nemes Gyula: Zero) dobásoknak úgyszintén, és pláne nem tisztje mímelni a televízióból a csillogó, ámde roppant mesterkélt, hamis Éjjel-nappal Budapest esztétikáját. Egy érában, amikor a magyar film képtelen létező konfliktusokról beszélni, nem mer szembenézni a fájó gondokkal, az Ernelláék Farkaséknál a sematizmusban hívő rendszeren kívülről érkezik. Direktorunk 2016-ban nyomatékosan realitáspárti.

Nemcsak csontig csupaszított dokumentarizmusa, gerilla-módszere (a Budapesti Metropolitan Egyetem 13 növendéke operatőrködött, valamennyien a rendező tanítványai) felől éri ezt el. Körülbelül 37 millió forintból összehozott filmje tengernyi dilemmát érint. Szó esik a szülők szerepéről, mint a gyerek szocializációjáról, a családok egymás közötti ellentétéről, famílián belüli kötelhúzásokról, egy másik nemzet vagy épp a sajátunk megbélyegzéséről, apa és anya, kisfiú és kislány-viszonyról, valamint kommunikációképtelenségről, helyesebben értelmezési nehézségekről. Legutóbbi sajátosan hazai ízt kölcsönöz a műnek, és egyúttal abszurddá is avatja a látottakat. Farkas, a befogadó családapa és Albert, a betoppanó papa egy ponton emlékeket ("Tíz éven belül haza sem jövök!" – jegyezte meg az egy éven belül hazasomfordáló apuka) idéznek fel, majd egy halálprecízen vezetett napló is előkerül, a jelenet pedig óhatatlanul szatirikussá változik. Szintén lényeges a nevelés szerepe: képesek vagyunk-e türelemmel viseltetni fiunk iránt, fel tudjuk-e dolgozni azt, ami a négy fal között kínoz bennünket, avagy ordítozni kezdünk, elveszítjük a hidegvérünket? Ha felemeljük a hangukat saját gyermekünk előtt, vajon mi nem ugyanennek az ellentétét fogadtuk-e meg, amikor a szüleink süldőkorunkban velünk bántak rosszul? Ilyenkor a film nemcsak a jövőbe pillant. Halkan felteszi a kérdést a kényelmetlen közegben éldegélő kicsik jövőbeli sorsáról, ugyanakkor a későbbi időket összeköti a múlttal, kimutatva az ellentmondásokat. Talán nem is véletlen, hogy a kezdeti összezördülés után egyedül a gyerekek tudnak összebarátkozni. Hajdu zsenijét dicséri az ő viszonyuk árnyalása is: a fejen vágás után egyaránt látni az ötéves Brúnót, aki nem igazán érti, mi zajlik körülötte, és a mesék erejébe kapaszkodó, állatbarát Laurát, aki nem szívleli a magyar életet, és visszavágyik Skóciába, hogy aztán a kicsik egymás közelében üldögéljenek. Az Ernelláék Farkaséknál cseppet sem méri szűkmarkúan a kínálkozó lehetőségeket. Központi jelentőségű, hogy az örökös perlekedés nemcsak az idegenből visszatérő Alberték famíliáját veti szét, de Farkasék közösségébe is beférkőzik, sőt, a két család egymást is marja. Eszter a férje, Farkas (Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya John Cassavetesként és Gena Rowlandsként működnek együtt) szemére veti Brúnó iránti türelmetlenségét. A másik családban Albert indulatosan vonja felelősségre a kislányát. Egyik "kaszt" sem menthető fel, még önmaga rendszerén belül sem. A beszéd nem terel mederbe, éppen ellenkezőleg: szakadékot váj mindannyiunk közé. Olyan hasadékot, amely során például a méltóságunk, becsületünk kerül terítékre. Egy nagyszerű szcénában a házigazdák lopással gyanúsítják rokonaikat („Azt hiszed, mi tolvajok vagyunk?”), mire feloldódik a konfliktus, és pofon, vagyis fizikai erőszak zárja le a témát. Vakvágányra fut az összezárás lehetősége. Diszharmónia uralkodik. A férfiak egymásnak esnek, a nők ugyanúgy, mondataikkal szabadkozni próbálnak. Rejtegetni olyasmit, ami már egyébként is ott van a nyelvükön. („Nem vagytok a terhünkre, csak…”) A „csak”, a „de” felszínre hozzák az igazságot, valami mélyen rejtező tény jelölői, ami kimondhatatlan vagy nem merik kimondani. Ha pedig végül sikerül, szomorkás, vádló, rezignált reakciók érkeznek. Eszter és Ernella egyik dialógusa utal erre: „Az idősebb lánynak mindig nehezebb.” Majd jönnek a vagyonkülönbségek, morfondírozások elszalasztott lehetőségekről. Nem túlzás: lehetetlen volna felsorolni mindazon témákat, amelyeket az Ernelláék Farkaséknál érint, pláne részletezni, milyen lecsengéssel bírnak. A gyermekek (akiket Hajdu kisfia és lánya játszanak) fantáziaéhsége hasonlóan centrális, mint az, hogy a mutatványt végző kicsik álarcot viselő, türelmetlenül üldögélő ősök előtt kénytelenek produkálni magukat. Brúnó "eltűnésjelenete" ugyancsak árulkodó: jelzi, a felszín mögött nagyon nem stimmelnek a dolgok. Az itteni szereplők saját érzelmi nyomorukba zárkóznak be, szerzői kommentárként pedig a rendező Jászai Mari téri lakása (ahol többek között egy Délibáb-poszter kacsint ránk háttérelemként) alakul önmagába záródó térré, példásan reflektálva a karakterek belső forrongására.

Lélekállapot olvasható ki némely arcközeliből, ugyanakkor a testbeszéd sem elhanyagolható. Hajdu semmiféle politikai-szociológiai felhanggal nem kíván élni, az utcára is kipillantunk, ám csak az ablaküveget látjuk, a teret már nem. Odakinn egymást gyepálják a "szerető" családtagok, akárcsak a házban, noha legtöbbször verbálisan. Kamaradráma bomlik ki. Az eszköztelenség, illetve a több generációs veszekedés egyenesen Tarr Béla budapesti iskolás família-rémdrámáira (Családi tűzfészek, Panelkapcsolat) hajaznak, nemcsak John Cassavetes Egy hatás alatt álló nőjére vagy Ingmar Bergman zárt szituációs műveire. Szabó István Tíz perc múlva című, tragikus végkifejletű rövidje is ide kívánkozhat. Az Ernelláék Farkaséknál még tovább is megy: nemcsak feszengünk a székben, ugyannyira vonyítva röhögünk is, például Farkas és Albert jelenetén, akik Ernella és a skót munkaadó, Mr. Cole pásztoróráját vesézik ki, majd saját bromance-ükről tesznek bizonyságot. Fanyar humora örökké telibe talál, így a film nem kizárólag letargikus vallomásmű, hanem elsőrangú dramedy, tónusokat váltogató ötletparádé. Az idegenbe szakadás, alkalmazkodás, majd az idomulás csődje és a magyar posványba visszasüllyedés felidézése mellett nagyszerűen elfér pár cinikus odabökés („Skóciában tíz emberből csak egy hülye, nálunk kilenc.”, „Itthon csak egyvalaki nem hülye?”, illetőleg "Szép vagy. Szépen öregszel."), hahotázunk és búsulunk egyazon pillanatban. E hozzáállás kortárs, román újhullámos dolgozatokra rímel, leginkább a Radu Jude-féle Mindenki a mennybe megyre, de az Ünnepek után című Muntean-film gyerek vs. felnőtt oppozíciója is visszaköszön, netán a friss Sieranevada végtelen hosszú, szűk helyre pozícionált szót nem értése szintén kiváló párhuzam.

Az élet abszurd és komplex, fogalmazza vászonra Hajdu. Valóban, a totális dezorientáció keríti hatalmába a kevesebb, mint másfél órát, úgy, ahogy az egymás melletti elbeszélés vagy az egymás szavába vágás a rokonságot. Cseppet sem tűnik úgy, hogy ez hosszú távon jóra fordulna. A zárlatot kísérő Daniel Johnston-dal (Life in Vain 'Hiábavaló élet') beletörődő, a „Majd lesz valami!” hangulatát önti dallamokba, és ugyanez játszódik le az éppen terítő, vacsorára készülő, a nagyszülőkre váró hatosfogattal. Gondjaik egyelőre megszűntek, ám ez csak ideig-óráig tartható fenn, csakúgy, mint a Cassavetes-film megoldatlan befejezésében. Másnap vagy ki tudja, mikor, az ördögi kör újrakezdődik. Az angol cím (It's Not the Time of My Life) nyögvenyelős fordítása szerint még nem jött el a pálfordulás ideje, és nem tudni, bármikor eljön-e egyáltalán.

Ernelláék Farkaséknál

Színes magyar tragikomédia, 2016, 81 perc

Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs

Operatőr: Bántó Csaba, Chilton Flóra, Gajdics Dávid, Hejüsz Betti, Kisteleki Márton, Miskolczi Péter, Szalai Márk, Pásztor Péter, Simon Tamás, Szilágyi Gábor, Tímár Gergely, Tóth Levente, K. Kovács Ákos

Vágó: Papp Vivi

Szereplők: Hajdu Szabolcs (Farkas), Török-Illyés Orsolya (Eszter), Szabó Domokos (Albert), Tankó Erika (Ernella), Hajdu Zsigmond (Brúnó), Hajdu Liza (Laura) 

Forgalmazza: Big Bang Media

Korhatár: 16

Bemutató: 2016. szeptember 29.