Bankot rabol a cigány, a zsidó meg az ukrán / Székely Csaba-darab a Szkénében / PRAE.HU

Ebben az esetben nem csak szlogen, hogy mára már legendássá vált Tarantino 1992-es debütje. Nálunk sem először kerül színpadra, néhány éve a -011- Alkotócsoport mutatta be Radnai Márk rendezésében, Kutyaszorítóbban címmel. Ők is a mai Magyarországra igyekeztek adaptálni a forgatókönyvet, és ezt teszi a mostani előadás is: Székely Csabát bízták meg az átírással. Aki látta a filmet, az tudja, aki pedig nem, annak sem árulok el nagy titkot: egy balul sikerült bankrablás történetét láthatjuk.

A sztori maradt, a bandatagokat azonban itt nem színekkel jelölik: helyettük van a Szerb, az Ukrán, a Román, a Cigány, a Zsidó. Az Ukrán persze éppen a vadmagyar, aki Trianon-filmet szeretne a sokszor emlegetett Saul fia helyett. Kék plakátot is ragasztottak az egyik díszletelemre, rajta felirat: ha letéped, alatta is ugyanezt találod. Került a szövegbe még néhány utalás tévécelebek vasalt alkatrészeire és más bulvártémákra. Gyaníthatóan néhány színészi improvizáció is beépült az előadásba. Ilyennek gondolom azt az önironikus jelenetet, amikor a Románt alakító Mucsi Zoltán emlegeti Mucsi Zoltánt, a színészt, egyre dühösebben, mert mindenki más Mucsi Jánosra emlékszik. Összességében mégis hiányzik valami ahhoz, hogy húsbavágóan magyar tudjon lenni ez a történet. A jelek, amelyeket az alkotók elhelyeztek, a ráismerés gyors nevetéséig érnek el, de nem tovább. Értjük, hogy itt vagyunk, a közép-kelet-európai nyomorúságunkban, a mindenki mindenki ellen világában, de mindez megmarad a felszínen. Az pedig már ízlés kérdése, hogy ki mennyire érzi az előadás szempontjából fontosnak a színpadi trágárság tobzódását – nekem túlhabzott, időnként keresettnek tűnt, engedtem volna belőle.

Gengsztertörténetnek viszont gengsztertörténet ez a javából, ahol az apró nüanszokra is annyira odafigyeltek, hogy a stáblistában Ambrus Attila, a „viszkis rabló” is szerepel „szakmai tanácsadóként”. Úgyhogy, ha valaki a bankrablás egyes momentumainak sorrendjére és kívánatos részidejére kíváncsi, biztosan helytálló információkhoz juthat. A hozzám hasonló ijedező nézőknek viszont nem ajánlom az első sorokat, mert Tarantinóhoz híven a színpadi erőszak megjelenítésével sem spórolnak, és ezt nagyon is illúziókeltő módon teszik.

Szikszai Rémusz rendező abban is követte Tarantinót, hogy maga is vállalt egy kisebb szerepet az előadásban, akárcsak a filmrendező a filmben. A szereposztás egyébként is az egyik legfőbb érv a Kutyaharapás mellett, főleg, hogy hasonló összetétellel már olyan előadásokat láthattunk a Vádlitól, mint az I. Erzsébet vagy a Képmutatók cselszövése. Ez a darab azonban jóval kevésbé árnyalt szerepformálásra ad lehetőséget. Egy tömbből faragott, többnyire szórakoztató, karikírozott alakításokat láthatunk: Kaszás Gergő beszédkényszeres, hiperaktív Cigány, Király Attila indulatokkal teli, mindig robbanni kész, fapados gondolkodású Ukrán. Katona László most is úgy jön be, görnyedt vállal, mint egy túlkoros kamaszfiú, a lófarokba fogott hajával, kinőtt ruhájával, hogy csak ránézünk, és dőlünk a nevetéstől. Nagypál Gábor karaktere már kicsit összetettebb, szerepben szerep játék. Van két közös jelenetük Mucsi Zoltánnal, az egyik a temetőben, a másik az előadás végén, ami mélyebbre megy a többinél, éppen azért is, mert az érdekkapcsolatok sokaságában valódi emberi közösséget mutat. Bercsényi Péter többedszerre is jól hozza az érzékeny, de kifelé magát folyamatosan fegyelmező meleg szerepét. Fodor Tamást inkább kedvenc mesekönyvem, A három jószívű rabló egyikének tudtam csak látni, legfeljebb aggódó atyának és kissé simlis, de alapvetően jóságos bandafőnöknek, nem elvetemült maffiózónak.

A fő helyszín egy raktárhelyiség hideg-rideg, fémes világa. Néhány raklapszerű faépítménnyel és egy-két kiegészítővel azonban a flashback-szerűen felépülő előadás többi helyszínét is jelzik. Az előadásnak van egy szürreális síkja is: Nagypál Gábor karaktere, a Szerb halálközeli élménye, az utolsó utazás a Dead Line Airlines gépén. A légikisasszony Pálmai Anna, aki egy tévéképernyőről kommentálja ironikus fekete humorral a sötét kilátásokat.

Talán túl nagy elvárásokkal ültem be erre az előadásra, de hát a szerző, a rendező és a színészgárda önmagukban is erős alapot adhattak erre, hát még így együtt. Ehhez képest volt csalódás, hogy az előadás megmaradt egy színvonalasan színpadra állított gengsztertörténetnek, és nem tudott e fölé nőni. Azoknak azonban, akik szeretik az ilyen történeteket, mindenképpen ajánlható.

Székely Csaba: Kutyaharapás

Nézőművészeti Kft. - Vádli Társulás - Jászai Mari Színház - Szkéné

Dzsóbácsi, a góré: Fodor Tamás

Kicsidzsó: Bercsényi Péter

A Szerb: Nagypál Gábor

A Román: Mucsi Zoltán

Az Ukrán:Király Attila

A Cigány:Kaszás Gergő

A Tót: Katona László

A Zsidó: Szikszai Rémusz

A Rendőr: Kovács Krisztián

Berkovics, ezredes: Kardos Róbert