PRAE.HU: Szerinted és a két kiállító művész szerint a modern bábeli káosz miben és hogyan testesül meg? 

Egyértelműen, korunk „Bábele” az információrobbanás – az internet, a számtalan online és közösségi média egésze. Rengeteg információhoz lehet nagyon könnyen, gyorsan és ellenőrizetlenül hozzájutni – nem csak írott, hanem képi információról is beszélünk. Mivel gyakran nem vagyunk tisztában ezek valóságértékével, összekeveredhet bennünk vélt és valós. Az online közösségi felületek nem feltétlenül károsak, de könnyen válhatnak azzá, és ami biztos, hogy alapjaiban forgatják fel az eddigi társas-közösségi berendezkedést. Talán még meg sem született az a generáció, amelyik megfelelően tudja majd ezt kezelni, és elképzelhető, hogy nem is fog. Boros Mátyás Befejezhetetlen című munkája részben erről szól. Ellenpont, mint például a slow mozgalmak, a kézműves forradalom, stb.

PRAE.HU: Miért erre a két művészre esett a választásod, illetve mi volt előbb: két alkotó, akik hasonló témákra reflektálnak és akikre te rátaláltál, vagy te magad álmodtad meg a témát és kérted fel Boros Mátyást és Kerekes Gábort a munkára?

Ők találtak meg igazából. Ennek persze voltak előzményei: Kerekes Gábor 2011-ben a Viltin Galériában mutatta be egy solo show keretében (Bábel, a növekvő város – a szerk.) az akkori bábeli koncepciót, de azóta is folyamatosan foglalkoztatja a téma, és születtek új munkák. Boros Mátyás szintén egy-egy alkotás erejéig foglalkozott a témával, mint például a Disputa – kis ornitológia sorozat esetén. Ez egy közös burleszk. Mind a ketten szerették volna az elmúlt években e témában készült munkáikat egy nagyobb lélegzetvételű kiállítás keretében látni. Mindkettőjük munkáiról tudtam, és nálam ért össze a dolog. Úgy éreztem, hogy amit ketten összeadnak, erősebb tud lenni, mint külön-külön a munkák, és így könnyebben meg tudunk szerezni egy király helyszínt is. Igazából már nyakig benne voltunk a közös munkában, mikor felismertem azokat az igazán lényeges vonásokat kettejük munkái között, amelyek létében sokáig csak reménykedtem. Olyan papíralapú, sík munkáik vannak, amelyek térbeli hatást keltenek, mindketten a hetvenes években születtek, „belenőttek” a digitalizáció korába, talán ezért is reflektálnak az információrobbanásra, a digitális korszakra analóg módon.

Az említetteken kívül hol találkozik össze kettőjük művészete, miben egészítik ki egymást, vannak-e átfedések az üzenetekben, amelyeket alkotásaik hordoznak?

Nagyon szeretem, hogy sok a közös elem a gondolatiságban, közös a háttér és a kiindulási pont, viszont vizuálisan iszonyúan különböznek. Matyi munkái nyugodtak, letisztultak. Művei monokrómak, meditatívak, csendesek, bevonják a nézőt, elgondolkodtatnak, ugyanakkor nem bonyolítja túl a mondanivalót: alkotásai rétegzettek, de egyszerű eszközökkel dolgozik. Például a madarak zacskóval a fejükön annyira egyszerű képet adnak, és mégis óriási a ledöbbenés, mikor belegondolnak a mondandóba a látogatók.

Gábor installációja elképesztően sűrűnek tűnik, a színek, a formák, a figurák ugyanúgy megkívánják, hogy elmerüljünk bennük, de egészen másképp, mint Matyi munkái esetén. Más nyelven, más jelenségekre reflektálnak, de a cél ugyanaz: felfogni napjaink zűrzavarát, hogy miből áll korunk Bábele, és hogyan lehet benne „túlélni”. Gábor munkáiban a tömegtermelés is megjelenik, mégpedig kétféleképp. Egyrészt a vizuális dömpingre utal a rengeteg képpel, amit felhasznál, ez egyfajta vizuális „özönvíz” tehát, mely esetén ő maga a szűrő, a merítés, hogy ebből mit tart fontosnak, mit emel be a munkáiba, másrészt utat mutat arra nézve, hogy az újrahasznosítás nem csak hasznos, hanem esztétikus is tud lenni.

Az információtechnológiai fejlődés, a globalizált kommunikáció és az információáramlás kritikájának megfogalmazásához miért éppen a manapság háttérbe szoruló papír a legkifejezőbb eszköz?

Mind a kettejüknek ez az alapmédiuma, nem tudnak tőle szabadulni, és mégis feszegetik a határokat. Matyi grafikus, de a műfaji kísérletezés élteti, tehát abszolút nem klasszikus értelemben vett hordozókat használ, munkáiban az analóg-digitális oda-vissza játék rendszeresen előfordul, azért a papír mindig jelen van valahogy az alkotásaiban. Gábor esetében a vagdosás, kollázsolás gyerekkori bekattanás, s felnőtt korában ehhez társult az újrahasznosítás eszméje. Vagyis, hogy fel kéne dolgozni valahogy ezt a képi információdömpinget – intellektuálisan és fizikailag is. Gábor szerint a kézzel készített kollázsoknak a digitális technikával készült kollázsokkal szemben lelkük van. A kiállítás egyfajta fricska is a részükről. Kijelölik a maguk helyét a rendszerben, a világban, hogy ők milyen korszakkal, technikákkal azonosulnak: a digitális korszakra analóg válaszokat adnak, mert ők ilyen analóg manusok.

Milyen programokat szerveztek a kiállítás szeptemberi etapjára?

A kiállítás szeptember 18-ig mindennap látogatható a Szent István Bazilika kilátójának nyitvatartási idejében, 10:00 és 18:30 között. Szeptember 14-én, szerdán és 17-én, szombaton lesznek tárlatvezetéseink. Érdemes távcsövet hozni a tárlatvezetésekre, amelyekről részleteket a Facebookon és a blogunkon közlünk hamarosan!

Fotók: Art Detektor