Amikor Bérczi Zsófi, az Élőkép Színház művészeti vezetője megkeresett, hogy a Ji Csing Labirintusban én legyek az egyik szertartásvezető, örömmel ástam magam a feladatba. Napjaim angol versezetek gyártásával, az ősi kínai filozófia tanulmányozásával és szövegkönyvmagolással teltek. Így csöppentem a Sziget Fesztivál forgatagába, a Ji Csing Labirintusba, és egy inspiráló alkotócsoportba.

Képzeljünk el egy interaktív színházi produkciót, ami a Ji Csing ősi kínai bölcsességeinek tematikájára hajaz, de célja az önismeret fejlesztése, a külsős résztvevőkkel való együttműködés. A társulat tagjai színészek, táncosok, zenészek, coach-ok, akik szerepükké lényegülve, a Ji Csing egyik trigramját vagy a Labirintus egyik funkcionális szereplőjét megtestesítve várják a kívülről érkező, beavatandó szigetlakókat, a szitizeneket a fehér vászonfalak között.

Ami a Labirintusban történik, az egy beavató szertartásokon át vezető személyes megtapasztalás. Az előtérbe érkezők közösen megforgatják a Ji Csing trigramjaival díszített kereket, így kapja meg mindenki saját alsó és felső trigramábráját. A két trigramból összeálló hexagramot aztán a füzetükbe pecsételik. Ez a hatsoros vonalábra nem más, mint a Ji Csing Bölcseinek üzenete arra a kérdésre vagy élethelyzetre, amelyet a kerék forgatása előtt magukban megfogalmaztak. A trigramokhoz rendelt színeknek megfelelően a szereplők kalapot kapnak, és fel is övezik magukat. A Beavató ezután a Labirintus belsejébe vezeti a csoportot. A kerek tér körvonala mentén várnak rájuk a trigramokat megtestesítő, színes ruhás Kuák, akik az Ég, a Föld, a Hegy, a Tó, a Dörgés, a Víz, a Tűz és a Szél minőségeit jelképezik. A szertartás során minden Beavatott találkozik alsó és felső trigramjával, majd egy kapott kellékkel felszerelkezve, a Kuák eligazítását követően, kis bolyongásra indul a Labirintusba, hogy a trigramok minőségeit egy mozgásos játék során megtapasztalhassa. Ebben a Kuák különféle ráhatásokkal segítik. Ezután egy rövid, egyéni meditáció következik az alsó trigramot jelképező Kua “házában”, végül pedig a kolomp szavára ismét összegyűlő Beavatottak a Közép Őre vezetésével egy bambuszbotos, kántálós közös zenéléssel zárják a szertartások sorát. A Labirintusban való igazi bolyongás csak ezután következik. A kijutás kinek könnyen, kinek hosszú percek elteltével sikerül.

Ez tehát a forgatókönyv, az ötlet, persze csak felületesen összefoglalva. Az élmény erőssége attól függ, hogy a látogató mennyire nyílik meg a kihívás előtt, mennyire hajlandó alávetni magát az önismereti kérdéseknek. Hiszen aki a sátorhoz jön, nemigen tudja, mi várja odabent.

A Sziget nulladik napján a társaimmal együtt én is beöltöztem, és fehér kalapban, fehér jelmezben, a Közép Őreként elfoglaltam helyemet a Labirintus közepén, tibeti csengők és bambuszbotok társaságában, hogy a folyamatosan érkező szigetlakó szitizenek szertartásait levezényeljem. De főleg, hogy akik körém ültek, azokat végigvezessem a közös kántálás folyamatán. A feladat egy alapfélelmemet segítette terápiásan leküzdeni: vajon képes vagyok-e motiválni? Egy idegent megnyitni, énekre bírni? Levetkőzheti-e valaki a szégyenlősségét, ha a haverjai fél méterről figyelik az arcát? És mindezt egyszerre nyolc vegyes nációjú beavatottal, hogy aztán amikor megvan az összhang, a bambuszbotok kopogása közben (a demográfiai összetétel szerint, időnként ékes angol nyelven) kántáljak, improvizáljak az áldást a hangkavalkádra. Mert a kapott hexagramok szerint az odakészített lapon mindenki megtalálhatta azt az egysoros, verses üzenetet, ami aznapi üzenetéül szolgált.

A Labirintus folyamatai, rítusai és mozgásai engem is hamar átformáltak. Napokkal később is meglepve fordultam körbe a Középtérben, a köralakban felsorakozó Kuákat bámulva, amint a szerepük szerinti pózukba merevedve vártak a gongra, aztán eltűntek a beavatottakkal, tették a dolgukat. Ha olyan csoport ült le körém, amelyik egyáltalán nem volt vevő a kántálásra, velük a bambuszbotokkal kreáltunk viharra vagy máglyára emlékeztető hangzást, pattogó parazsat, égdörgést. Jó volt látni az embereken a belefeledkezést, a meglepetést, azt a felszabadultságot, ami a Kuákkal való mélyebb élményt, az egyéni meditációt követte.

A Labirintusba napi nyolc órán át érkeztek a látogatók. A légkört – főleg az esti órákban – a szomszédos Fidelio Színpad zajai hatották át, a látogatók bolyongás közben Mozartot, Erkelt hallgattak, néha a Bánk Bán áriáira történt a Ji Csing Labirintus beavató szertartása. Vagy éppen tibeti hangtálbemutató nyomta el az elmélkedésből visszahívó kolompomat.

Visszatekintve, most is ámulok az Élőkép Színház tagjainak összetételén. A sokféle, hiteles lelkiségen. A szerepjátszók kreativitásán, kitartásán. A nyitottságon. A tiszteleten. Ezt éltem meg, valahányszor az összes résztvevő, Kuák és Beavatottak, a folyamat egy pontján összegyűltek a Középtérben, és a csengő hangjára felnéztek a domború mennyezettükörbe, amely gyönyörű, színmintás egységgé rántotta össze a teret, és benne minket. Ezt éltem meg akkor is, valahányszor a feketeruhás Beavató bekísérte hozzám az új csoportot, és a szertartás forgatókönyve szerint mélyen meghajoltunk egymás előtt.

A Ji Csing Labirintus – szereplőként is – beavatja az embert. Üzenetek, élethelyzetekre adott válaszok közvetítőjévé váltunk. A szó legteljesebb értelmében interaktív színház, a szereplő és látogató közti bizalmas, kétszemélyes helyzetek akár a mozgások, akár a meditáció közben hatványozott erővel érintik meg a résztvevőket. Közben a trigram-szerepek, az Ég, a Föld, a Hegy, a Tó, a Dörgés, a Víz, a Tűz és a Szél megteremtették azt a biztonságos közeget két idegen között, ahol a szimbólumok nyelvén könnyebb a megnyílás, egyszerűbben áramlik az üzenet.  

Ji Csing Labirintus
Élőkép Színház

Szereplők: Gyöngy Dániel, Dömötör Judit, Fenyvesi Boga, Fenyvesi Zsuzsi, Jozifek Zsófi, Marosán Médea, Szabó Ágnes, Visi Márton, Hrotkó Heléna, Gulyás Mazsi, Varga Heni, Bérczi Zsófia, Gregory Chevaliér, Kreif Kinga, Czap Gábor, Kontur Balázs, Fenyvesi András, Törzsök Kata, Gulyás Anna, Burns Katalin

Labirintusterv, koncepció, rendezés: Bérczi Zsófia
Bambuszváz: Terebessy Tóbiás
Építők: Tankó Barnabás, Galkó Janka, Szilágyi Gergő, Vissi András

Sziget Fesztivál

2016. augusztus 10.

Fotók: Tankó Barnabás