Negyedórát késünk, de még a bejárat előtt áll két szereplő, a Márió és a Sopotnik Zoltán, meg még egy srác, aki talán Márió fétismajmára húzott animációs rövidfilmet. "Mesélj valami jó kis sztorit!" - mondja Márió. "Csak viccet tudok" - válaszolok, de valaki kiszól, hogy kezdenének most már, így nem tudom elmesélni, pedig kacagott volna, aki hallja - férfi nemi szerv benne a kaja, nem írom le, mert cenzúrázná az Anna.

Márióék után fölmegyünk a másodikra, a kávézóba. Nem lehet cigizni. "Milyen kávézó az, ahol nem lehet rágyújtani? Ki szokott kávézni úgy, hogy nem gyújt rá? A kávéhoz cigi jár. Kávé és cigi. Mint egy pár. Ez olyan, mintha nem örülhetne a focista a góljának. Mintha írna Ákos egy dalt és nem nyerne vele díjat" - mondja Eddie, és a pincérlány után szól: "Elnézést, ön ha kávézik, rágyújt? Mert én rá szoktam. Sőt, anélkül nem is kávézok. Ha nincsen cigi, nincsen kávé se. Milyen hely ez, kisasszony, hogy nem lehet rágyújtani?! Azt hiszi, így be fog jönni Iggy vagy Tom?! Azt hiszi?! Maga szerint betenné a lábát ide Roberto?! De még Bill se jönne ide soha!! Érti, kisasszony?!! Soha!!! Soha!!" - borul ki a végére, de megállja, hogy üssön. A pincérlány hebeg-habog, eltörik hirtelen a mécses, és beszalad a raktárba. Tompa zokogása sokáig kihallatszik.

Székeket viszünk be, mert nincs hova ülnünk. Minden hely foglalt. Nem azért, mert sokan vannak, hanem, mert nagyok a fotelok és a kanapék, amik elfoglalnak minden helyet és 10-15 ember már teltháznak számít. Sőt, el se férnek annyian pótszékek nélkül. "Túl távol vannak itt egymástól az emberek. Ezek a kávéházak olyanok, mint a plázák meg a gyorséttermek. Oké, hogy könyveket árulnak, mert az végül is jó. De egyáltalán nem otthonosak. Olyan, mintha prostihoz mennél. Prostival azért nem olyan. Nem elviselhetetlen, de egyáltalán nem olyan. És itt tényleg rosszul érzem magam" - mondja Eddie, és elindul a fétismajom a képernyőn. A bemutató után a WC-ben összefutok a Márióval meg azzal a sráccal, aki az animációt készítette, de elfelejtem megkérdezni a nevét. Majd valaki biggyessze már ide! (Az animációs filmet Korai Zsolt és Tóth Balázs készítette, akik a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) animáció szakos hallgatói. Korai Zsolt, honlapja) Köszönöm, Mátyás!)

Megy a film: Márió mondja a szöveget a képek alatt, és a majom is ott van. Nagyjából ennyi. Annyira nem kötötte le a figyelmemet, ami nem feltétlenül a film hibája, elkezdtek dolgozni a fröccsök, és álmos lettem. Arra gondoltam, hogy megkérem Eddie-t, figyeljen helyettem, ne kelljen már jegyzetelnem, aztán majd ha vége, elmeséli, mi volt, szusszantok addig egy kicsit. De mikor felé fordultam, már alva szuszogott. Vári György, a moderátor, nem nézte túl jó szemmel. Mondhatni, rossz szemmel nézte Eddie-t, amiért pihentette fáradt szemeit. Kénytelen voltam jegyzetelni, ha már aludni nem lehetett, és nem akartam elfelejteni, amit mondott Dunajcsik Mátyás - aki soha nem lehet valódi japán, és a pincérlány vagy kicsit kövér, vagy kicsit sovány -, Márió, Sopotnik - akinek mondom a bemutató után a Könyvtárban dülöngélve, hogy ő nem a Dunajcsik -, Turányi Tamás - aki 41 évével a rangidős, ha fociznának, ő lenne a csapatkapitány, de a következő évre már biztosan nem hosszabbítanák meg a szerződését -, és Varga Zoltán Tamás -, aki titkos szavakat súgna a testnyílásokba, és úgy néz ki, mint ifjabb Knézy -, na meg a szigorú tekintetű Vári György, akinek szigora idővel azért felenged.

Ami közös bennük, az az agresszivitás, az önkényesség, a nárcizmus, de: "Engem érzelmileg fognak meg. A saját világomba azután már beleránthatom őket" - mondja Márió. A szabadvers tendencia, de sarkított a Holmi-ellenesség, nincsenek semmi ellen. Van például olyan vers is a kötetben, ami megjelent a Holmiban. De Kemény és Térey se hallatszik igazán. Nemes Nagy miatt a transzcendens utáni igény is olvasható. Saját költői világ, saját mitológia jön létre a szerzők verseiben.
Majdnem mindenkinél jelen van a szorongás, ami mára olyan tartozékká vált, mint a pénztelenség.

"Minél nagyobb egy szó, annál nagyobb a veszély, hogy idegen jelentés bújik benne" - idéz valakit szorongva Turányi Tamás. "Én nem foglalkozom ezzel" - reagál Varga Zoltán.

"Jelentkezik egyfajta visszalépés a magánszféra és intimitás felé, de én inkább nárcisztikus és pszichotikus vagyok, mint szorongó" - mondja Márió. "Dunajcsik Mátyás vagyok. Elfelejtettem az előbb bemutatkozni. Nem őrülten specifikus a szorongó költészet, bár én jöttem elő vele" - szabadkozik. "A szorongás minőségének semmi értelme. Legalábbis én nem értem, mit jelent" - mondja Márió, és itt már látványosan elakadok én is, félek, összefüggő szöveget megint nem tudok majd írni, és inkább nem piszkálom a szerelem kinövést, csak várom az utolsó beöntést a szeretet előtt.

Vári György pontot tesz az estre: "Sok sikert nektek, és köszönjük szépen." Aztán magamra zárom az ajtót, és elkapok egy pissoir- beszélgetést: "Érdekesek voltak a versek. Az utolsó kicsit ízléstelen. Neked ki a kedvenced?" "Kemény István." "Nekem József Attila."

Eddie nyújtózik, és Szomor cimborával beszélget, aki Batmannek öltözött, és nemrég jött. Átmegyünk kajálni a szomszéd Subway-be, hol látszatra kitűnő szendvicsek vannak - Máriónak biztos tetszenének. Finomak, de nem veszek. "Majd valahol eszek egy zsíros kenyeret." És át is megyünk a zsinagógával szemközti kocsmába, ahol Péczely Dóra, Pollágh Péter, k. kabai lóránt - nem biztos, hogy k. kabai volt, de énszerintem igen -, Sopotnik, Turányi és még egy-ketten a sarokban ülnek már. Péczely Dórának biccentek, a többieket személyesen nem ismerem. De amúgy se mernék hangosan odaköszönni, pláne odamenni és lekezelni, mert szorongok, és pénzem sincs, csak zsíros kenyérre. Kérek is egyet. Aztán Leventénk telefonál, hogy könyvtár. "Ha látni akartok ma még, gyertek ide." "Megisszuk, öt perc."

Lemegyünk a könyvtárba. Valamin nevetünk. Azon a viccen talán. A szereplők és barátaik középen egy kupacban ülnek. Rendelünk és leülnénk mi is, de Leventénk máris szól, hogy csocsó. Nagyon lelkes, de csak pörgeti a bábukat össze-vissza, mint a Flóri szaladgált a pályán, össze-vissza. "Középpálya, Dani, középpálya!" - kiáltok, de hiába, gólt kapunk. "Figyelj már oda, Dani!" "De mért nem véded ki, Feri?!" "Be van ragadva." "Ne magyarázkodjál, Feri! Futni kell, ütközni kell! Futni, ütközni, figyelni. Nem okoskodni." "Figyelj középre! Szűrjél, szűrjél!" - de jön a gól megint, és Levente legyint: "Baszd meg, Feri!"

Aztán leülünk, mert a győztest kihívták, és azok nem mi vagyunk. Levente az antológiát lapozgatja, és válaszra vár, de nem kapja meg. "Ezek a nevek mind ismétlődnek" - mondja, és pörgeti a lapokat. "Kimegyek inni valamit."

Megjönnek Péczely Dóráék. Kissé megfogyatkoztak. Levente nagyon megörül, amikor észreveszi Dórát. Úgy örül neki, mint kisgyerek az anyjának. Mellételepszik azonnal. Eddie jön, vagy én szólok, hogy igyunk valamit. "Mit kérsz?" "Fél vodkát" - válaszolom, és amikor kiteszi a fél deci Kalinkát a pultoslány, mondom Eddie-nek, hogy kicsit kértem "Felet, nem fél decit." "Igyad!" - és fizet, és emeli poharát, és lehúzzuk, amit le kell húznia az embernek ahhoz, hogy később minden gátlás nélkül akár hülyét is csinálhasson magából. "Anyám nem fog örülni, hogy már megint elmulattam minden pénzem, az angyalát! Miattatok." "Vigyél neki egy borospoharat ajándékba" - javasolják.

Az asztalnál ülünk és felcsattan a zenekar. Tinci-tánciba mennek a fiatalok, és foghíjasak lesznek az asztalok. Néhányan már haza is indultak. Nem látom Máriót, Dunajcsikot se, Bajtai András rosszul lett és kiment levegőzni, haza is csoszogott szerintem. "Ilyen ez a Bandi, nagyon lángol, tündököl szinte, de elég hamar kiég" - mondja valaki mellettem.

Pollágh Péter visszajön a pulttól. Nézni kezdem, mert ismerős valahonnan. Ő is néz, aztán bemutatkozunk. Rá is jövök azonnal, mért volt olyan ismerős. "Ismeritek egymást?" - kérdezi, mikor leül szembe valaki. Kezdem rosszul érezni magam - kezdek nagyon bajtais lenni -, de nem hagyom magam. Az esélytelenek nyugalmával, de foggal-körömmel harcolok. "Nem ismerjük, szerintem." Szőcs Petrának mutat be. A nagy lármában nehezen veszem ki a szavakat, ezért közelebb hajolok - már nem érdekel, hogy hagymától bűzlik a pofám, és az eszem sincsen ott, ahol lennie kéne. Néhány szót azért összerakok: Szőcs Petra filmezik, régi barátja a társaságnak, egy kisfilmje játszik is az idei szemlén.

A hosszabbításban kiszaladok, ahol ledunajcsikozom Sopotnikot, és hányok is egyúttal. Aztán már csak arra emlékszem, hogy Eddie azt mondja: "Megyünk haza." És veszem garbóm, zakóm, fél pohár boromat - egyúttal a poharat anyámnak kiengesztelésképp. Remélem, megbocsát.