Így aztán lehet úgy viselkedni, ahogy a nem tüdőbetegek viselkednek egymással, mikor nincs köztük tüdőbeteg. Lehet beszélni politikáról, lehet jókat pletykálni, kialakítani és aztán beszüntetni viszonyokat, viccelődni, enni és sétálni nagyokat. Annyi öniróniánk viszont marad, hogy a tüdőbetegség különböző tüneteiről, megnyilvánulásairól és előrehaladott fázisairól csak úgy teljesen mellékesen tartunk előadásokat és nyitunk róluk vitákat. A legkülönösebb ebben az, hogy ez is a szanatórium mindennapi életének rendjében van. A nem tüdőbetegek mindeközben a szanatóriumom kívül ugyanezt csinálják, csak nyilván ritkábban, mert nekik vannak más dolgaik is.

A szanatóriumok dinamikája több szinten kétféle. Foucault például úgy képzelte el - habár ő valamiért intézeteknek nevezte -, hogy előbb elkülönítették azokat, akik nem érezték túl jól magukat társaságban, és aztán, mert valamivel azoknak is kell foglalkozni, akik elkülönítenek: kitaláltak hozzájuk és a róluk való beszélgetéshez egy tudományt. Aztán ennek a tudománynak a leírására egy másikat, hogy senki ne unatkozzék. Ennek a másik szempontja, hogy előbb az elkülönülni vágyók nevezték magukat valahogyan, egyeztek meg egy közös tünetegyüttesben, kezdték el annak jeleit mutatni, és teremtették meg azt a kénytelen helyzetet, amiben elkülönítették magukat. Előtte kidolgozták ők a saját tanulmányozásukra való igény kielégítéséhez szükséges fogalomtárat, hogy ez az egész ne legyen gyanús.

A másik szintje ennek a kettőségnek analóg a nem tüdőbetegek, az el nem különítettek mindennapi életének szerkezetével. Az ébredés első pillanatában - amiről Merleau-Ponty azt gondolta, hogy a létérzés valódiságához legközelebbi élménye, mert egy valamilyen szintű tudatra ébredés - két választásunk van. Ez a közös abban, aki a szanatóriumban él, meg abban, aki nem. A különbség a kettő között az, hogy az ébredés második pillanatában a tüdőbeteg egy erős nyomást érez a mellkasában, ami teljesen átszervezi a választás lehetőségeit. A tudatra ébredés második pillanatában eldöntheti, hogy aznap vállalja ezt a nehézséget, és egész nap a nehézség felől beszél politikáról, pletykál jókat, alakít ki és aztán szüntet be viszonyokat, viccelődik, eszik és sétál nagyokat. Vagy úgy dönt, hogy ezzel ma nem foglalkozik, és hosszú pillanatokra el is felejti, hogy milyen volt nem tüdőbetegek között lenni tüdőbetegnek.