bezár
 

art&design

2016. 08. 13.
A cipész és a faragó példája
Nagy Sándor Zoltán: Színe és fonákja
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Nagy Sándor Zoltán grafikus sokféle technikával kísérletezett az elmúlt évtizedekben, s ezek közül több is megjelenik a Sesztina Galéria friss kiállításán, persze korántsem egyforma mértékben. Meglepőbb viszont, hogy a színes és fekete-fehér linó- és rézkarcnyomatok, valamint akvatinták mellett a megmunkált rézlemezek is helyet kaptak a falakon, erre utal ravaszul az anyag elnevezése is.

A bejárattal szembe került a Színe fonákja című tárlat egyetlen magasnyomású eljárással készült munkája, egy színes linómetszet. A Táj kerítés mögött a monokrómia megtörése és a játékos térkezelés miatt különleges: míg a képtér felső harmadában egy köralakba rendeződő utcarészletet találunk, amelyen a vörös szín dominál, s csak néhány kiemelt ponton, például a táblákon lép be a fekete, addig a lent párhuzamos sávokba rendeződő három utcarészleten fordított színhatások érvényesülnek. Ez a fajta precíz, figyelmet a lényegre irányító színhasználat jellemzi ezt a képanyagot.

prae.hu

Nagy Sándor Zoltán kiállításának néhány képe

A bejárattól jobbra található akvatintákon is megmutatkozik mindez, ahol Ádám és Éva történetének néhány különböző szellemben készült adaptációja látható egy képcsoportba rendezve. Itt találjuk meg a művész első rézkarcát is, amely még az előző évezred legvégén született, s észlelhetően egyszerűbb szimbolikával, elnyújtottabb alakokkal dolgozik, mint ami később jellemzővé vált Nagy Sándor Zoltán munkáin. Az első kísérletet követően egy nyolcéves szünet következett, ám ezután lassan a rézkarc lett a legmeghatározóbb műfaj a grafikus életművében.

Nagy Sándor Zoltán: Genf

 A Színe és fonákja című tárlat ezért koncentrál elsődlegesen erre a technikára, ráadásul majdnem a teljes életműből keresztmetszetet nyújt, s ezúttal nemcsak a rendszerint alacsony példányszámban készült nyomatokból láthatunk egyet-egyet, hanem az ezek megszületését lehetővé tevő metszett és maratott rézlemezek közül is a falakra került néhány, ami szokatlannak tetsző, ám izgalmas megoldás. Szép kompozíciókká állnak össze a szabályosan felhelyezett grafikák és az azokat – a látszólagos esetlegesség ellenére – ritmikusan övező lemezeken. Ez az elrendezés utal a tárlat színes illusztrációit és kártyalapszerű ábráit jellemző játékosságra, egyúttal szemléletessé teszi a különbséget a munkafelület és az annak tükörképét adó kész műtárgy között. A folyamat során a rézlemez gondos előkészítésétől kezdve az alapozáson, majd a kész rajz fémfelületre való átvitelén és a maratáson keresztül jut el az alkotó a nyomtatásig, egy-egy kép elkészültéig.

Nagy Sándor Zoltán: Családi utazás

A több lemezről nyomott színes rézkarcok nagy számban találhatóak meg a Sesztina Galériában, ebből akár sejthetjük is, hogy a képek általában több különböző színváltozatban léteznek, s ez az egyedítés persze növeli az egyes darabok értékét. A legösszetettebb művek öt különböző színezett lemez felhasználásával készültek. Nagy precizitásra vall, hogy a nedves lapra került rétegek forma- és színhatárai következetesen egybeesnek a kész képeken.

Szokatlan, hogy a kisebb méretű rézkarcnyomatok körül gyakran tűnnek fel dombornyomásos minták a fehér papírfelületen, amelyek legtöbb esetben egy körformává bővítik a vonalszerkezetet tekintve szögletesre zárt képeket. Roman Romanyshyn ukrán grafikus munkáin gyakran láthatunk hasonló megoldást, azonban tudtommal Nagy Sándor Zoltánon kívül más magyar grafikusművészre nem jellemző ennek a „keretezési” technikának a következetes alkalmazása.

Nagy Sándor Zoltán: Labirintus

Személyes élmények és történetek, valamint a mesékből ismert vagy mitologikus témák szétszálazhatatlanul egymásba ágyazódnak Nagy Sándor Zoltán képein. Debrecen mellett Vámospércs, Regéc, Genf és Brighton utcaképei, épületei fedezhetőek fel egy-egy lapon, s több nagyobb méretű munkán díszletszerű keretbe ágyazódnak a helyzetek, vagy pedig mozaikokként kapcsolódnak össze a részletek. A Vitéz Mihály útja például végigvezet bennünket Csokonai életútjának közismert eseményein, a képkockák hátteréül pedig a Tüdőgyulladásom című vers kézírásos szövege szolgál, amely a lírai énnek a halálos betegség tüneteivel, a gyengeséggel és fájdalommal való számvetéséről, a lemondás és a felépülés reménye közti ingadozásáról tudósít. Mivel az életútra való visszatekintés nem jelenik meg közvetlenül a versben, a képsor és a szöveg viszonya korántsem redundáns, inkább egymást értelmezik, kiegészítik a sorok és képszekvenciák. Mintha a halál közelségének tudatával villannának elénk a sorsfordító élethelyzetek.

Nagy Sándor Zoltán: Vitéz Mihály útja

Nagy Sándor Zoltán rézkarcainak visszatérő eszközei a betűk, amelyek néhol szinte csak díszítőelemként, tónusmintaként tűnnek fel, máshol komolyabb jelentőségük, tényleges üzenetük van a mű egészére nézve. Az isteni szemet középpontba helyező, Genf című kép bal alsó sarkában Kálvin Jánost látjuk írás közben, s a tőle vett idézetek adnak tónust az Istent szimbolizáló szemnek, amely alighanem a teológiai bölcselkedés istenképet befolyásoló erejét hivatott érzékeltetni. A Boldog házasságot! című rézkarc az Odüsszeiából vesz át részletet, egy másik kép pedig a hagyományok szerint a fafaragást feltaláló Daidalosz és fia, Ikarosz történetének attribútumaival idézi meg a görög mitológiát. Az Egyik-másik című grafikán a szerző saját szabályos mondatait olvashatjuk, az A-ból B-be képen pedig automatikus írással készült szövegek tűnnek fel az óvatosságra intő táblafeliratok mögött.

Nagy Sándor Zoltán: A cipész példája

 A cipész példája című rézkarc hátterét halandzsaszöveg tölti meg, s az egyik tető vonalai közt olvasható mondat állítása szerint „NINCS BENNE ÉRTELEM”. Ám, ha átlátunk a szitán, s mégis keresgélni kezdünk, felfedezzük az égen az egyetlen jelentéses, ám többször ismétlődő szókapcsolatot: „NINCS ÉRTELME”. Mintha a grafika bal alsó sarkából égre felnéző dolgos cipész ennek a felismerésnek köszönhetné keserű arckifejezését – magára veszi az üzenetet. Az valószínűsíthető, hogy nem egyszerűen a Holdat, hanem a betűrengetegből álló jelenést figyeli, hiszen a kép távolabbi alakjai szintén mind az eget kémlelik. Feltételezhetnénk, hogy nemcsak a kép felső harmadát uraló betűáradatnak, de az éjszakába nyúló, elcsendesedést megakadályozó munkának sincs értelme e példázat szerint. Ugyanakkor itt a feloldhatatlan paradoxon: épp az a türelmes megfigyelő talál jelentéses kapcsolatokra az égi betűk között, aki nem hiszi, hogy értelmetlen a keresés. Ha ez a kép, címéhez híven, példázatként, sőt egyfajta alkotói hitvallásként érthető, azt üzeni, hogy sem a cipész, sem a művészek nem dolgoznak hiába.

Nagy Sándor Zoltán: Daidalosz

Azt gondolom, Nagy Sándor Zoltán a képfaragó Daidaloszban és a dolgos cipész alakjában a művészek, és így a saját előképét látja, ez az életművét áttekintő tárlat pedig épp azt hivatott igazolni, hogy a hagyományokkal számot vető, de az újdonságokra is nyitott, kutató szellemű munkának igenis mindig volt és lesz is értelme.

Nagy Sándor Zoltán Színe és fonákja című kiállítása a debreceni Sesztina Galériában látható 2016. augusztus 27-ig.

nyomtat

Szerzők

-- Áfra János --


További írások a rovatból

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Kritika a roveretói Művészet és fasizmus című kiállításról
art&design

A tizenkettedik European Remembrance Symposiumról
art&design

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról

Más művészeti ágakról

A Mesautó a Veres1 Színházban
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés