Esterházy Péter életművének egyik állandó eposzi jelzője lehetne az enciklopédikusság. A szervezők ezt is szem előtt tartva hívtak meg a programra az irodalmárokon túl többek között zenészt, festőt és matematikust is - Esterházy közeli ismerőseit. Ennek megfelelően legtöbb esetben értelemszerűen hangsúlyosabb volt a privát barátság aspektusa, például ahogyan Szüts Miklós mesélt email-váltásaikról, beszélgetéseikről és A bűnös című közös kötet keletkezési körülményeiről.

A festőművész Szüts ugyanazt a(z angyali) kíváncsiságot és nyitottságot emelte ki Esterházy képiség iránti érdeklődésében, mint amiről Kovács Géza beszélt az író és a zene kapcsán. Hogy is műkődik az a különleges valami, amit talán az alkotás esszenciájának nevezhetünk mindezekben a médiumokban? Hogyan másként, mint az írás, a mondat, a szöveg, a nyelv esetében? Kovács szerint Esterházy olyan volt, mint egy kisgyerek, aki szétszedi a babát, hogy megnézze, mi van belül. A zene lényegisége érdekelte, azoknak a tevékenysége, akiket nem predesztinál, nem köt a szövegszerűség, a nyelv. Nyitottsága abban is megmutatkozott, hogy a zene terén például abszolút mindenevő volt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója említett egy másik izgalmas hasonlatot is: Esterházy személyes ismeretsége a zenészekkel olyan jellegű volt, mintha egy titkos szekta tagjaival tartott volna fenn kapcsolatot.

Michaleczky György nem csak mint matematikus, hanem mint gimnáziumi barát beszélt többek között arról, mit kaptak útravalóul a piaristáknál. Érthető módon ez az előadás tűnt a legszemélyesebbnek. Michaleczkykitől megtudhattuk azt is, hogy Esterházy járatos volt a matematikatudomány legújabb fejleményeiben is, annál mindenképp tájékozottabb, mint ahogyan a Hasnyálmirigynaplóban utal rá. Matematikáról végül Sipos Balázs irodalmár és rendező beszélt a legtöbbet, mondhatnánk akár azt is, hogy egy ironikus posztmodern gesztussal belevetette magát a végtelenbe. Ugyanolyan túlburjánzó módon értekezett a témáról, mint ahogyan előadásában Esterházy szövegeit is jellemezte: a konsturktivizmushoz nála nem minimalizmus, hanem tobzódás és túlburjánzás társul. Sipos már csak életkora miatt sem tudott volna évtizedes barátságra vagy közös munkákra visszaemlékezni, biztos akadtak, akik hiányolták is a személyes hangnemet az előadásban, de amennyire távolinak és idegennek tűnhetett a téma, valamiképp mégiscsak az esterházyságot idézte ezzel is meg. 

A társművészetek és Esterházy kapcsolatának "felmérését" folytatva Kovács András Bálint előadásának két mozzanatát emelném ki: szerinte ha a filmek felől közelítünk az életműhöz, nem az Idő van vagy az Érzelmek iskolája, hanem az Egészséges erotika felől érdemes, ami a korszakot hasonlóképp ragadja meg, mint a Kis magyar pornográfia. Másfelől Esterházy Péter és Jancsó Miklós alakjában (elsősorban az idős Jancsóéban) is hasonlóságokat fedezhetünk fel: mindketten őszinte szerepjátszók voltak, önnön életük hasonlóképp volt számukra alapanyag. A mediális váltás volt megint csak az egyik központi mozzanat Radnóti Zsuzsa előadásában. Szerinte Esterházy szeretett dialógusokat írni, élvezte, ahogyan a papírra leírt szó életre kel. Ez meglátszott abban is, ahogyan saját műveit felolvasta, előadta. A dramaturg, aki végigkísérhette Esterházy drámaírói pályáját, áttekintést is adott az 1986-ban egy pinceszínházban előadott Daisytől a nemrég bemutatott Mercedes Benzig tartó életműről. Utóbbiról többek között azt mondta, hogy ebben szerves egységgé áll össze az addig széttartó, töredékes drámaírói pálya. 

Lehet-e szeretni úgy is Esterházy Pétert, ha nem olvastunk tőle semmit? A kérdést Bazsányi Sándor tette fel, és meg is válaszolta: igen, többen vannak, akik szeretik az írót, mint akik olvassák is. Ugyanakkor szerinte lesznek olyanok is, akik most - mive  Esterházy Péter országos beszédtéma lett - válnak kíváncsivá, és kezdik el olvasni a műveit. Ahogyan Bazsányi egy személyes ismerőse példáján keresztül is látható, valószínűleg sokan épp a legutolsó írás, a Hasnyálmirigynapló felől kezdik az ismerkedést az életművel. Körmendi Zsuzsa és Randóti Sándor is inkább a közéleti Esterházy alakját, pontosabban az elmúlt évtizedekben elfoglalt helyét idézte fel. Körmendi, aki a Harmonia Caelestis szerkesztője volt, arról beszélt, hogy nem Esterházynak volt szüksége a '70-es években a rendszer legitimációjára, hanem a rendszer önliegitimációjához kellett Esterházy (és általában is az írók, az irodalom). Radnóti Sándor előadása is érintette a Kádár-korszakot, azt a kettősséget, ahogy az egyre nagyobb privát életbeli szabadság ára a közügyektől történő távolságtartás volt az ország lakói számára, s hogy Esterházy írásaiban e rendszerbeli helyzetét beszélte ki. Radnóti beszédében többek között Esteházy morális, de soha nem moralizáló társadalomkritikáját méltatta. 

Mártonffy Marcell előadásának (melyet távollétében Szegő János olvasott fel) témája Esterházy és a katolicizmus viszonya volt. A leginkább irodalomtörténeti jellegű áttekintéssel pedig Kulcsár Szabó Ernő előadása szolgált. Miért is állt például közelebb Esterházyhoz Mikszáth Kálmán játékosan ironikus, anekdotákon alapuló stílusa, mint Krúdy Gyula hangulati elemekből felépülő nosztalgiázása? Az előadás alatt felvillant egy lehetséges Esterházy-féle irodalomtörténeti ív, amelyben például Mikszáth közelebb áll Kosztolányihoz, mint Jókaihoz. 

A nap végén mintegy ráadásvendégként Okszana Jakimenko, Esterházy Péter orosz fordítója is szót kapott. Elmesélte, hogy húsz évvel ezelőtt, friss diplomásként nem tudott a magyar nyelvvel kapcsolatos területen elhelyezkedni, de frissen akarta tartani tudását, és kérdezte ismerőseit, melyik a legnehezebben fordítható magyar mű. Így fordította le aztán a Tizenhét hattyúk című művet (ami azonban azóta sem jelent meg nyomtatásban). Érdekességként kiemelte még, hogy öt fordító foglalkozik Oroszországban Esterházy szövegeivel, négy nő és egy férfi, vagyis "női hangja" van orosz nyelven. Esteházy iránt a frankfurti könyvvásár magyar díszvendégsége és a Harmonia Caelestis keltette fel igazán a figyelmet. Beszéde végén egy rövid részlet révén azt is hallhattuk, hogy hangzik Esterházy szövege oroszul.