Hajnóczy Csaba, a Kontroll Csoport, majd a Kampec Dolores gitárosa (nem mellesleg a MOME tanára) alapította a fesztivált négy éve – pár ifjú barátjával, többek közt Erdélyi Andrással és Pintér Gergővel. Gergő, akinek nagyszülei szentivániak, úgy emlékszik, hogy az ő gyerekkori álma volt egy fesztivál a falujukban. (A nagyszülők háza ad otthont most Buda Géza konyhájának, ahol a csapat ebédje fő mindennap bográcsban.) A Tű fokán meg egyébiránt a Kampec egy 1993-as számából átemelve lett a fesztivál neve.

Tű fokán a végtelenben járok

fa odvában gesztenyére várok

azt kapom amit találok

egyszer majd hazatalálok

Azaz nemcsak a fesztiválnak ez a neve, ugyanis a dolog sokkal szövevényesebb. Van már Tű fokán zene-, művészeti és médiatábor is, belakva a szomszéd falvakat, Alsó- és Felsőtoldot (a fesztivál egyik zenei műhelye is Alsótoldon volt). Öt teljes nap a fesztiválidő, szerdától vasárnapig, vasárnap éjszakai Kampec koncerttel zárva. A helyszínek egy fél kilométer sugarú körben, azaz gömbben, mert az éjféli koncerthelyszín esetében ez a fél kilométer vertikálisan értendő.

A krónikás mélyen fájlalja, hogy csak a fesztivál második fele adatott meg neki, péntek kora délutántól vasárnap estig, elszalasztva számos ifjú és kevésbé ifjú zenekart, akik pedig megérdemelnék a figyelmet. (Olyannyira, hogy senkit, de tényleg senkit nem fogok kihagyni a fellépők közül.) Szerdán Tóth Dorothy & Major Bálint, Interkarate, Fenes Tibor, Quarktett, Lavin Urknall, Mantra Sadhana; csütörtökön Bernát Atom Tamás, Rokokó Rozé, Juci és Bence, Takáts Eszter, Best Bad Trip, Gentry Sultán, Halálorgazmus, Nick Galen & Jacques Brel, Bali János.

Vető János péntek délutáni szeánszát viszont már elkaptam a Közös Térben, egy elhagyott présház kertjében. Elektronikus és akusztikus élmény elegye, egy különös hangszerrel, amire majd megfejtéseket kérek. Ezután a Nagy Edi Projekt helyett, akik nem jöttek el, egy spontán csoportosulás a Mi az ábra zenekar énekesének szervezésében, majd Barna Margit és a Presszó Trió, de elcsábultam róluk az egyik zenei műhelyre. Mert bár az események klasszikus lineáris görbét mutatnak, és nincs programátfedés, hiszen a szervezők egyik alapelve ez, hogy szép kényelmesen mindenen részt vehessél, de a műhelyek egész nap dolgoznak. A másik alapelv – a csak nyugodtan, ne siessünk, ráérünk – kissé megnehezíti ugyan a dolgot, de csak a gyakorlatlan látogató számára, aki aggódik, hogy a fél-egy órával később kezdődő egyik program csúszása miatt lemarad a következőről. De nem. Nem lehet lemaradni semmiről (csak nagy erőfeszítéssel). A következő is csúszik. És ebben rejlik a dolog egyik varázsa, ha sikeresen akklimatizálódtál. Ami pedig nem is olyan nehéz. A falu elején ott a „Kultúr”, kultúrház és könyvtár, ami egy ilyen csepp településen igen meglepő lenne, ha nem emlékeznénk a hatvanas évek „minden falunak kultúrházat!” mozgalmára. A mai központosító kultúrpolitikát ismerve viszont jogos a meglepetés, a könyvtár és a kultúrház is működik, s nemcsak a fesztivál alatt. A teraszon fesztiválkocsma üzemel, a Gólya települt ki a pesti Csikágóból Cserhátszentivánra.

A szentiváni kultúr nagytermében a Grencsó István vezette zenei műhely dolgozik, s az éppen megérkező Benkő Róbert csatlakozik a csapathoz nagybőgőjével. Grencsó mint karmester működik, intésére lépnek be az improvizációba a hangszerek és az énekhangok, valahol a Meredith Monk és az Iva Bittová univerzum metszéspontjában. Az utolsó napra ebből egy kamaraopera lesz, melynek szövegkönyvét kortárs hurráoptimista politikai beszédekből vágta össze a Mester vérkomolyra. A másik műhelyhez át kell menni a szomszédos Alsótoldra. Sőrés Zsolt vezeti és Dóra Attila a szekundáns. A helyszín itt a helyi sportegyesület székháza, a vitrinekben a földtől a plafonig díjakkal, serlegekkel és kupákkal. Ami igen hasznosnak bizonyul Zsolt zenei koncepciójához, ő mindent, ami nem ehető, hangszernek tekint és használ. Fém mosogató-smirgli, kézi kávétej-habosító, kínai fejvakaró, villa, és még számtalan és képtelen tárgy, ami igen jól szól magában és elektromos gitárral is. Egy srác hangszer nélkül érkezett a workshopra, de semmi gond, egy serleg kiváló vonóshangszer bemikrofonozva, de tényleg. Vasárnapra ők is elkészültek az előadással, „a párbeszéd és felfedezés dialektikájában létrehozható spontán és véletlen hangzások” szimfóniájával.

De maradjunk még a péntek délutánnál. A Hakan és Cansu duó Törökországból jött, népes és táncos kedvű rajongótáborral. A lány mély átéléssel énekel rendkívül szomorú dalokat, guzlakísérettel, törökül, de így is érteni, hogy a reménytelen szerelemről. A krakkói Zmij nevű formáció követi őket, rock alapba folk és trip-hop elemeket vegyítve. Majd Müller Péter Sziámi és az And Friends, és a régi Sziámi és Kontroll Csoport dalok, amire olyan jó táncolni, s néhány új szám, amire szintén. És még nincs vége a napnak, mert jön a vertikális 500 méter. Az utolsó koncert a hegytetőn van, ahova szűk, sötét ösvény vezet, de Somogyi Lili hegedűszólója és a csillagfényes forró éjszaka kárpótol a megpróbáltatásért. A legvégén, hajnalig, spontán örömzene és beszélgetés a tábortűz mellett.

Másnap reggel ismerkedés a napi fesztiválrutin első aktusával, ami a helyi kocsma felkeresése. A napindító kávé elfogyasztása közben összegyűlik a társaság a kocsmakertben. A helyi alkeszek ezt láthatóan hülye városi szokásnak tekintik, mert ők mind benn maradnak a jó hűvös söntésnél. Iszka kutya a falusi ebekkel próbál játszani, nem sok sikerrel, azok – gazdáikhoz hasonlóan – értetlenül figyelik a számukra gyakorlati haszonnal nem járó ostobaságnak tűnő tevékenységet. A szerencsésebbek aztán a felolvasásra mennek, jómagam vesztemre elvállaltam a piacra menést a déli bográcshoz. A 10 órai napindító felolvasásról sajnos másnap is lemaradtam, pedig érdekelt volna Németh Bálint, Szarka Károly, Borda Réka, Kiss Orsolya, Zilahi Anna, Nagy Kata, Simon Bettina és Laborczi Dóra legújabb munkássága, különös tekintettel a Körhinta Körre.

A délelőtti programok mind szabadtériek, a Közös Tér rétjén van a felolvasás és a koncertek is, szombaton Szekeres Bálint, a Vörösfenyő, Lenthár Balázs és az Iráni Lány, vasárnap Pető Ádám és barátai. Délutánonként és este a művház színpada, szombaton a Várallyay Petra Trió kezdte, majd egy alkalmi csoport folytatta. A Galen, Benkő Robi és Hajnóczy Csaba összeállítás igazán együtt maradhatna, mert igen jó volt. Végül Fred Firth, aztán már csak a hegytetőre mászás van hátra, Iszlai Renáta klarinétjátékáért és Grencsó szaxofonjáért, no meg a tábortűz.

Vasárnap kinyitották a templomot is, a program szerint a Szerványszky-vonósnégyes Haydn-koncertjére, ami előtt Tillmann J. A. filozófiai előadása szerepelt a tánc és a transzcendencia összefüggéseiről. Előtte átmentem Alsótoldra Sőrés Zsolt műhelytitkaiba betekinteni, és persze ottragadtam, így késve érkeztem. De itt lekésni semmit nem lehet, mint már említettem… Bónuszprogram van a filozófus és Haydn előtt. Franz Schmidt romantikus zeneszerző dalait adja elő éppen néhány fiatal, s tanáruk minden szám előtt elmagyarázza, mi a lényeg. A templom tömve, egy idős bácsi minden szám között felpattan és vadul fényképez. Arra gondolok, hogy az egyik ifjú zenész nagypapája lehet, de nem, Tillmannt, Szerványszkyt éppúgy megörökíti. A koncert végén a mögöttem ülőtől – akiről kiderül, hogy a falu korábbi polgármesternője – megtudom, a bácsi pesti orvosprofesszor. Hétvégi háza van itt, és nagyon a szívén viseli a Cserhátszentiván kulturális és közösségi életét.

Emelkedett hangulatban szállingózunk vissza a kultúrba, ahol az Uknow és az Iparkutya után a zenei műhelyek megmutatják, min dolgoztak egész héten. És a természet is így tesz, a környező dombok vakító aranyfénybe burkolóznak a lemenő naptól, és, hogy igazán emlékezetes legyen a produkció, szivárvány fonja félkörívbe a völgyet.

Fotók: Bálint Ádám és Sárközi Éva (a szerk.)