Ostrava

A színpadon, Zelei balján Vörös István helyezkedett el, aki garancia a jó cseh irodalom megszólalására, és valóban. A népszerű cseh költő, forgatókönyvíró, Peter Hruska Mondom neked című verseskötetét mutatja be a Horizontok. Vörös finoman indít, a fordítás mikéntjéről csendesen jegyzi meg, hogy olyan hangokat fordítani, melyek nincsenek meg egészen pontosan,  a fordítás során derül ki, hogy mennyire nehéz feladat tud lenni. A cseh íróval eleinte különféle fesztiválokon találkozott, Vörös lefordította Hruska verseit, parafrázisokat készített hozzá, majd Hruska ezeket visszafordította, és szintén átírta saját nyelvére. Ez egy kétnyelvű kötet tervezetét vezeti elő, de mindenesetre a jelen kötetben is nagyon jó játéknak bizonyultak ezek, a függelékben találunk is belőlük némi ízelítőt; ilyen típusú egymásra reflektálást nem is igen tapasztalni két nyelv között, jegyezte meg a fordító. Zelei arra is rákérdezett, hogy mi a fő kapcsolódási elem egy ilyen játéknál, szimbólum, motívum, zeneiség? És hát persze, verse válogatja, tudjuk meg, ha magyar nyelvű szövegre ír az ember átiratot, ott ki lehet indulni a ritmusból, de idegen nyelvű szöveg esetében (ha nem ragaszkodunk szigorúan az újholdas fordítási kánonhoz), ez meg is változhat.

Elsősorban a Hruska-féle módszerrel szeretett volna Vörös verset fordítani, verset írni. Mik lehetnek vajon ezek a módszerek? Elég minimalisták, apró, hétköznapi helyzetek úgy megírva, hogy eleinte mintha leginkább csak a saját, szűkebb környezete érthetné; egy cseh számára jóval magától értetődőbb helyzet, ahol majdnem mindig Ostrava a helyszín. A közös munka során ezek a titkok viszont könnyebben feltárultak, és a finom apróságok, helyzetversek a furcsa, pillanatnyi helyzet belső logikája szerint beszélni kezdtek. Ezek a versek egészen mások, mint a haiku, de kicsiségükben mégis megidézik ezt a formát. A Mondom neked című kötet a felszín látható struktúrái alá hatol, és saját, személyes élmények, szituációk válnak benne kitárgyalhatóvá, olyan értelem nélküli szavakkal, mint a 'Dárma', jelentésessé válnak, mégis felszabadítva az olvasót a konkrét jelentés megtalálásnak terhe alól. 

Álljon hát végezetül itt egy Vörös István fordította Hruska-vers a könyvhét egyik, Zelei Dávid által nagyszerűen moderált, péntek délutáni beszélgetésének mementójaként:

Megint mi ketten
Zasemydva

Áttörtünk a délutáni 
nedves lombok közt.
Összeszart tisztás.
Ennyi év után
ennél még több is lehetne.
Lehetne valami jel,
egy körvonal,
vagy irány. 
De semmi.
Mi ketten,
nedvesen a délutáni lomboktól.

Buenos Aires

A buenos airesi Samantha Schweblin novellisztikáját nehéz nem szeretni, megkapó, mégis nehezen megfogható karakterű szövegei, szikár, pontos mondatai filmszerű elemekkel vegyülve nyomot hagynak a társművészetekben is, derül ki Zelei és Kertes Gábor, a fordító beszélgetéséből, akik a Schweblin-hatás esszenciáját igyekeznek megfejteni a rendelkezésükre álló percekben. 

A Magyarországon megjelent második kötetet után (Madárevő, Nyitott műhely, 2010.) után a Horizontok Schweblin első novelláskötetét adta ki, melyben a szokatlan szituációkba kerülő hősök kényszerülnek megküzdeni az abszurditással, és ami igazán Samantha specialitása, emeli ki a fordító, hogy folyton váratlan kiinduló helyzetekkel operál.

Kertes azért kezdett el műfordítással foglalkozni, mert hamar feltűnt a latin-amerikai kortárs irodalom hiánya, és amikor elkezdte felkutatni a ’70-es, ’80-as években születettek szövegeit, egy novellaantológiában talált rá Schweblinre. Szövegeit örömmel fogadták az itthoni folyóiratok, és az íróról azt is érdemes tudni, hogy az egyetemen audiovizuális szakon tanult; a komoly filmes tapasztalat könnyen tetten érhető munkáiban, sokszor egy-egy képből indít, aköré fűzve az egész novellát, olyan érzetet keltve, mintha egy kamera mozgását követnénk. Vannak, akik e novellákat befejezetlennek érzik, teszi hozzá Kertes, de szerinte Schweblin mindent belekódol szövegeibe, viszont nem írja le ezeket teljes egészében, az olvasóra is ruházva ezzel feladatot, mivel aktív befogadókra számít. Egy felesleges szó sem hangzik el a novellákban, mondja Zelei, annak ellenére, hogy a sztorikat nehezen lehet a megszokott értelmezési pontokhoz kötni, sem helyszín, sem idő, sem pontos szereplő megnevezés nem segíti a különös történetek megfejtését. Kertes szerint ez annak is köszönhető, hogy bár az író is a latin-amerikai novellisták hagyományát követte indulásakor, de erősen hatott rá az amerikai kortárs kispróza. A minimalisták számára mindig cél volt, hogy minimalista nyelvet használva fogalmazzanak meg helyzeteket, gondolatokat, éppen ezért külön izgalmas fordítói munka volt ezt a szűk eszköztárat, hétköznapi nyelvet nem túlírva visszaadni.

Fotó: Bach Máté