Olyan kötet vált elérhetővé számunkra, melynek nem egyéb célkitűzése van, mint az orosz irodalom szeleteinek „magyarrá tétele”: a két kultúra kapcsolódási pontjainak meghúzása, szövegek közelebb hozása. Ez már a kötetborító megválasztásnak allúziójában is megmutatkozik. Várday Béla ugyanis a borító képét eredetileg a Sinistra körzet egy kötetborító-pályázatára készítette. Nem egészen esetleges választás ez, hiszen az antiutópikus világok, a szláv mesei motívumok ismerősek lehetnek Bodor Ádám írásművészetéből, mint ahogy az a kötetben szereplő orosz szerzőkre is markánsan jellemző. A magyar és orosz kulturális vonatkozások, összekötések expliciten azonban egyáltalán nem szerepelnek a kötetben.

Borsik Miklósnak a szerző számára bon motnak szánt szavával élve hibriditás jellemző mind a prózaírók és művek válogatására, ahol a Nabokov klasszikusaitól a mai orosz popkultúrában jelen levő bestsellernek mondható Glukhovsky (akinek nevét márka lévén minden latin betűs ország azonos átírással kell fordítsa), mind magukra a szövegekre. Ez utóbbi azt jelenti, esszéírásai tudományos célkitűzések mellett szépírói ambíciókkal bírnak, s talán Nemes Z. Márió hatására Miklós szerint az értekező próza egy újító válfaját építgetik. Bár egyes szövegeknél a cselekmény felmondása megteremti, de ki is szorítja egyben az értelmezést, a beszélgetők egyöntetű megegyezése szerint Turi mesterien él az anekdotázó mesélés, parafrazeálás eszközével, ami egyébként hagyománynak örvend szlavista körökben. Vass Panni emellett azt is kiemelte a kötetben valószínűsíthetően nagyszámú parafrázisok védelmében, hogy a könyv nem szakmabelieket is meg kíván szólítani, így a cselekményleírások olvasóvezetők is lehetnek.

Hacsak az előszó nagy írók könyvégetésről szóló anekdotáira tekintünk, melyek a rezignált jelenbeli esszéíróhoz vezetnek, aki – hacsak nem akarja elégetni a laptopját – már nem tudja 19. századi elődeihez hasonlóan tüzes pátosszal megsemmisíteni iratait, egy kétkedő, önvisszavonó szerzőalak tűnhet föl elénk. Balajthy Ági is számot adott Turi előszeretettel gyakorolt captatio benevolentiae technikájáról, ahol a szerző önmagát háttérbe helyezi, lefokozza. Mint a beszélgetésből kiderült, nem pusztán írói fogás ez Turi részéről, hanem a róla készült fotón is maszkban jelenik meg, s míg a szerkesztőknek olyasmit nyilatkozott, hogy az orosz tudása még az alapoknál jár, addig nem számolt be arról, hogy ő maga Glukhovsky sikerkönyveihez kapcsolódó metró-novellákat műhelye egyik legjelesebbjeként fordított már.

Ugyanakkor, amire Vass Panni rávilágított, a rejtekező, félénk előadásmód mögött a kötet tiszteletreméltóan bátor gesztusokkal él. A fülszöveg rövidke biográfiája, tanárának, Hetényi Zsuzsának egy szövegére történő allúzió ugyanis, s Turi az esszékötetben olyan művekkel foglalkozik a maga olvasmányos stílusában, amiről professzora nemrég készített grandiózus monográfiát. A szövegek választott formája és rövidsége okán is több invenciózus gondolat ötletszerű, továbbgondolásra késztet: így a kötet egyik első rajongója Panni egyként ajánlja ezeket az esszéket szakdolgozati témájukat kereső szlavistáknak és a pusztán olvasni szerető érdeklődőknek.

Úgy tűnik, Turi Márton rejtekezése termékenynek bizonyul.

Fotó: Bach Máté