„Végre egy szöveg…” kezdte. Aztán a fátyolos hangról a maffiafilmekre asszociálva a magyarról magyarra szinkronizálás szükségét is megemlítve jutott el addig, hogy a Magyar Művészeti Akadémia „teljes erővel” ememázik. Ennél a szónál időzött kicsit, mondván, hogy a szó honfoglaláskori, egyidős a magyarsággal, jelentését nem részletezte.

Esterházy rámutatott, a téren nem autók parkolnak, hanem könyvek. Fölemlegetett néhány szerzőt és könyvet. Nádasdy Ádám új Dante-fordítását, Márton László Faust-fordítását. Elhangzott még: Németh Gábor, Nádas Péter, Oravecz Imre, Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, Závada Pál, Térey János, Zoltán Gábor, Darvasi László, Bartók Imre, Kemény István, Lator László, Sándor Iván, Szakonyi Károly, Háy János, Grecsó Krisztián, Marno János, Győrfy Ákos, Szilágyi Márton, Szirák Péter, Szegedy-Maszák Mihály, Bán Zsófia. Mint mondta, szíve szerint megemlítette volna saját könyveit is, de „a szerénység hamis álorcájába burkolózva” kiadójának standját ajánlotta a közönségnek.

A könyvöröm felé taszigálná alkata szerint az olvasót. Hosszan idézte Márai Sándort, aki szerint erővel kell olvasni, áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül, szűkszavúan, előre- és hátrahallgatózva a könyvben, soha nem fitymálva, hanem elegánsan, nagylelkűen, életre-halálra.

Végül a Kis Magyar Pornográfia Regény című passzusához visszakanyarodva a főhősről szólva idézte korábbi írását: „a férfi, aki áll az út szélén, nézi az autók áradatát, és hidegen, fájdalmasan, rémülten és egy kicsit vidáman azt kérdi: Meddig mehet ez így?”

Fotó: Bach Máté