Lator László: Szabad szemmel

Nagy költő, bírd el a sorsod.

Lator László nem sémákban gondolkodik, amikor verset elemez, hanem az egyes művek, életművek igazságát keresi, fejti fel. Szabad szemmel című könyvét az ünnepi könyvhétre jelenteti meg az Európa Könyvkiadó.

Lator Lászlónak a vers tere az élet tere. Pilinszky-elemzése, Illyés Gyulával való levélváltása, az új nemzedékek tagjaira folytonosan reflektáló írásai mind-mind erre utalnak. Csillapíthatatlan kíváncsisággal ragad meg, mutat fel minden mozzanatot, aminek a költészet, az adott mű a létét köszönheti. Lenyűgöz szakmai megvesztegethetetlenségével is: szabad szemmel nézi mindenkori tárgyát, a műelemzést a szerzői szándék értelmében végzi el, nem pedig „az elmélet gyakorlóterepének” tekinti.

Kötete első részében arra vállalkozik, hogy sok-sok példa alapján megfogalmazza, hogy az ő ízlése szerint milyen a modern vers. Többek közt Apollinaire, Cummings, Vas István és a mai magyar fiatal költők témaválasztásának, attitűdjének, technikájának elemző ismertetése eredményeképpen nagyon leegyszerűsítve arra jut: „a modernség viszonylagos”. Továbbá hogy „az éppen időszerű modernségtudatunk aligha lehet megbízható szépészeti mérce”. A kötet következő részében nagy elődök, kollégák, tanítványok portréját rajzolja meg. Mozaikképeket rak ki például Keresztury Dezsőről, Göncz Árpádról, Domokos Mátyásról, Kormos Istvánról. A harmadik blokkban tartalmasan, mégis szórakoztatóan a versfordítás témáját boncolgatja. Ennek a füzérnek egyik legfényesebb gyöngyszeme egy Szabó Magdával való levélváltás.

Salve, kutya! – írta a nagy kutyabarát Szabó Magda egy alkalommal Lator Lászlónak. Versben írta, mert Latorhoz a vers illik leginkább. Szemérmes-cinkos noszogatás ez: a többiekre figyelő pályatárs levele ahhoz a szerzőhöz, aki csak a fő műveit szereti kötetben viszontlátni. Ugyanaz a ritka gesztus, amellyel a megszólított költő, tanár, szerkesztő fordul tanítványhoz, szerzőhöz, munkatárshoz.

Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Kárpátalján, Tiszasásváron született 1927-ben. Makón érettségizett, 1947-ben felvették az Eötvös Collegiumba, 1949-ben kizárták az intézményből. Magyar–német szakos diplomát szerzett. Körmenden tanított, majd 1955-től 1989-ig az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője, főszerkesztője volt. Költői pályafutásával párhuzamosan tekintélyes fordítói életművet hozott létre. Szívesen hangoztatott felfogása szerint a műfordítás nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen jó. Tanított a bölcsészkaron, a színművészetin. A rádió és a televízió irodalmi műsorainak máig közkedvelt szereplője. Tíz évig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnökeként tevékenykedett.