Nagyjából három éve, vagyis a Shane Black jegyezte Vasember 3. óta olykor-olykor visszatér a szuperlény-termésbe a minimalizmus, netán a szerzői szemlélet. (Igaz, utóbbit James Gunn tudatos és fergetegesen szórakoztató űropera-stílusparódiája, A galaxis őrzői is magán viseli, középutas darabként pedig az olyan pozitív értelemben vett klasszikus hőseposzok sorakoznak, mint az első Vasember, a két Bosszúállók vagy a családi műként sem rossz Hangya.) Noha a Russo fivéreket hiba volna nagybetűs Auteurökként jegyezni, tetszetős, ahogy eddigi megaprodukcióik következetesen a jellemábrázolásra, a belső vívódás megmutatására törekszenek, és kevésbé foglalkoztatja őket a destrukciópornók „többet, nagyobbat, hangosabban” elve. Okos húzásnak bizonyult A tél katonáját politikai thrillerrel parolázó akcióthrillerként eladni, kalandsztoriként besorolni A Keselyű három napja, A Parallax-terv vagy éppen A Bourne-trilógia mellé. A 2006-os Mark Millar-képregénysorozaton alapuló idei szuperprodukció annál is több: lecsupaszított, történetesen több mint 200 millióba kerülő emberdráma a szereplők még lejjebb rugdosásával.

A Marvel nemcsak univerzumot szeret építeni, imád hősöket is alkotni. Részükről mindez egy felhőtlen kalandmatinét jelent, melyben a nézőt nem tekintik gügyének, hanem egyszerűen idealisztikus hollywoodi csábmeséket olvasnak fel nekik hősiességről, kitartásról a primitív igazságérzet jegyében. Nemes cél, becsülendőbb, mint sok más blockbuster (Transformers és a Michael Bay-epigonok) romboláselven működő üressége. A Marvel-birodalom hősei az adott mozik cselekménye során hiába járnak külön utakon, végül összezárnak, és együttes erővel küldik padlóra a gonosz Istent, a korrupt cégvezetőt és társaikat. A Polgárháború érettebben kezeli ezt: hősei emberek, vagyis szenvedő, nem márványból faragott, veszteségekkel ütköző, páncéljuktól fosztott ("Nem a tiéd az a pajzs! Apám készítette! – üvölti Vasember a zárlatban) karakterek. Képzeljük el a tavalyi Ultron kora farmra helyezett, csapatleépítő, párbeszédekbe kódolt nézeteltéréseit két órában. Ezt nyújtja a harmadik Amerika kapitány-film: Russóék ismét belegyalogolnak az előző rész végén támadt sötétségbe. Évek óta üldözik Buckyt, a tél katonáját, 2014-ben a dolgait tűzre vető Nick Fury illegalitásba húzódását láthattuk a szupercég S.H.I.E.L.D. fasisztoid HYDRA-befolyásával együtt. Ráadásul még a romboláseposzok koreográfiáját is sikerül zárójelbe tenni: míg a kortárs blockbusterekben tucatkellékként dőlnek össze felhőkarcolók, addig a Polgárháború ezt a megalomán hozzáállást emberáldozatok temetőjeként, járulékos veszteségek terrióriumaként nevezi meg. Vasember istenkomplexusát így sikerül végleg keresztülhúzni egy jótékonysági missziót teljesítő fiatal gyerek odaveszésével – a figura az Ultron elleni csata sokoviai ütközetében halt meg, a Bosszúállók hóhérjait most akasztják. A lagosi felütés is tikkasztó, nyers, test-test elleni ütközetekkel tarkított misszió, amely visszájára fordul, és végképp idézőjelben hagyja a New York-i, washingtoni és sokoviai csépelések felelősség nélküli „a cél szentesíti az eszközt” lózungjait – a Polgárháború bondi indítóakciója fájdalmas cezúra és üzenet a városrombolás-dramaturgiának. Nincs menekvés önmaguk elől: a korlátlan világoltalmazásból eddig kimaradt a humán tényező, ezúttal az okoz bárminél nagyobb dilemmát. Grandiózus akció-csimborasszóból így válik pszichothrillerbe illő (és ne lepődjünk meg azon, ha a direktorfivérek a Hetedik örvén ezt a zsánert alkalmazzák jelen dolgozatukra), belsővé tett csataviselés.

Ideológiabajnokság ez, sallangok nélkül: a Polgárháború nem éri be Zack Snyder verekedésfétisben kivetülő, fekete-fehér metódusával, itt Steve Rogers és Tony Stark táborának egyaránt igazat lehet adni. Russóék pedig rengeteg időt áldoznak a kötélhúzásra: a rendpárti, kontrollban hívő Vasembernek hihetünk, amiért az Ultron teremtésébe torkolló Dr. Frankenstein-oldalát zabolázná az ENSZ-rendelettel, míg Amerika kapitány autoritás-ellenessége is maximálisan világos a HYDRA titkosügynökség-inváziója után. Kettejük között hol ingadoznak, hol besorolnak más-más figurák, akiket szintén egyéni vonásokkal gazdagít a szkript. Nagyszerű látni a kezdetben Tony mellett akciózó, ám végig őrlődő, tényleg kettős ügynökként mozgó Natasha / Fekete Özvegy pálfordulását, ahogy a kitalált Wakandai Királyság trónörököse, T’Challa / Fekete Párduc is árnyalt karakter, aki eleinte kitárt ezüstkarmokkal, sötét vibrániumszerelésben, macskaügyességgel szomjaz bosszút, majd rájön, revansa csak felemésztené, így humánusabbá lényegül. Az új csapattagok közül az ő útja a legizgalmasabb a csupán comic reliefként viccelődő (noha abban mesteri) 15 éves Pókember javára – nem is véletlen, hogy a Polgárháború a hatalom veszélyeinek vagy a felsőbb körök elszámoltatás-kötelességének témáin túl a moralitás és a bosszú problémaköreit artikulálja.

Hátramarad a nagyszabású látószög, kisebb, intimebb, emberibb konfliktusok lépnek a helyükbe: metropoliszgyalulást csupán toronydöntögető repülőtéri leszámolás vált, a bombasztikus finálé elkeseredett szuperférfiak dühtől, csalódottságtól, szomorúságtól, illúziómentességtől fűtött háromfrontos bajvívására cserélődik. Stark, Rogers és Bucky végső szembenézése hiába von be csodamasinákat, a Polgárháborúban minden nagy erősségű lökés, csillagos-sávos pajzzsal leadott ütés a düh és a béke ellentétének szimfóniája. Lassított snittek nyomatékosítják ezt, kiábrándult, sehová nem vezető főgonosz-monológ ad hírt a csapat, mi több, az Ember porba hullásáról. Az odavágások belülről fakadnak, nem pedig CGI-pompák, és a fantáziaelemek valóban szolgálják a történetet, a karakterek vesszőfutását. Például azt, amit a film a bosszúról állít: itt már nemcsak fújtató csapattagok összeomlásáról szól a rege, maga az antagonista is sérült, megalomán pózba ugró hús-vér alak. Zemo, a machinációk hátterében álló ember korántsem az asgardi Loki, hanem a Hell’s Kitcheni Wilson Fisk leszármazottja. Daniel Brühl csaknem dél-koreai revansdrámákba (A bosszú ura, Oldboy, I Saw the Devil) illően formálja meg a civil áldozatból saját keserűségébe fulladó, ugyanazon melankolikus hangüzenet foglyává lett, elégedettségében öngyilkosságot megkísérlő átlagfigurát. Neurózisai, gyötrelmei révén gyorsan besorol a Netflix-széria (Daredevil – 1. évad) bestiális maffiózója mögé, mozifronton pedig szimplán a legérettebb ellenséggé növi ki magát. Nemcsak henteskezű manipulátor, de sajnálatra méltó emberi szörnyeteg, aki még a Bosszúállók aranycsapatát is legalább részben földig képes dózerolni. Egymaga, információgyűjtéssel, leszolgált HYDRA-katona vízbe ölésével, intelligenciájával, szupererő híján. Neki a közösség szétmorzsolása nyújt vigaszt: a harcos bosszúangyalok belülről robbantják szét saját birodalmukat, egymás vérét ontják egy külső, sokáig árnyékban mozgó bábjátékos nyomására. A ceremóniamester pedig egyszerre hóhér és áldozat: a szupercsapat emberszámba sem vett járulékos kára, akit a világrendőrök akaratukon kívül, a rombokból hoztak létre. Csodálatos központi szál, remek példa a filmet jellemző érettségre.  

A film minimalizmusa a kémthriller-hozadékok ügyes újrahasznosításában is lakozik: kontinenseket szelnek át a hősök, ám nem feltétlenül egy ügyeletes harcért, Bécsben, Bukarestben, Berlinben dokumentumok aláírása vár rájuk, diplomáciai útvesztőkbe keverednek, politikusok szónoklatait hallgatják, Londonban az egyik főhős szívszerelme huny el. Jószerivel mindegyikükre jut idő, egyik karakter sem elmaszatolt motivációjú papírmasé, hanem bukások küszöbén tébláboló antihős – míg a Bosszúállók 1-2. határozottan a kalandorok sorfalát állította fel, és az egységszemléletben hitt, addig a totális reményvesztettséget hírnökölő A tél katonája után a Polgárháború beletapos a vitézek gyomrába, darabokra szedi a szent csapatot, és a kétséget hirdeti.

Amerika kapitány: Polgárháború

(Captain America: Civil War)

Színes, szinkronizált amerikai sci-fi akcióthriller, 2016, 147 perc

Rendezte: Anthony Russo, Joe Russo

Írta: Christopher Markus, Stephen McFeely

Zene: Henry Jackman

Operatőr: Trent Opaloch

Vágó: Jeffrey Ford, Matthew Schmidt

Szereplők: Chris Evans (Steve Rogers/ Amerika kapitány), Robert Downey Jr. (Tony Stark/ Vasember), Sebastian Stan (Bucky Barnes/ A tél katonája), Chadwick Boseman (T’Challa/ Fekete Párduc), Daniel Brühl (Zemo)

Forgalmazza: Fórum Hungary

Korhatár: 16

Bemutató: 2016. május 5.