Julie Anne Peters Amikor ezt olvasod, én már nem leszek és Németh Eszter Kötéltánc című regényében közös pont, hogy mindkét esetben egy középiskolás lány az elbeszélő főszereplő, aki arra az elhatározásra jut, hogy meg kell ölnie magát, mert úgy lesz mindenkinek - neki és közvetlen környezetének egyaránt - a legjobb. Az olvasó a döntési folyamat más-más pontján kapcsolódik be a történetbe, és egyik esetben sem lehet biztos annak végkimenetelében. A tizenöt éves amerikai Daelyn Rice már túl van több kísérleten, legutóbb szalmiákszesz és hipó keverékéből ivott, aminek következtében hangszálai megroncsolódtak és a gyomra is tönkrement. Eltökélt és határozott: legközelebb nem hibázik. Konrád Lia, egy kisalföldi városka teljesen átlagos életű tizennyolcéves gimnazistája viszont szép lassan csúszik bele egy olyan állapotba, amikor már mindent csak negatív kontextusban képes értelmezni, és nem lát más kiutat a problémáira. 

Mindkét esetben lényeges mozzanat a szereplő elzárkózása környezetétől. Mindez azért is fontos, mert ahogyan azt az Amikor ezt olvasod... végén közölt ismertetőből is megtudhatjuk, az egyik legalapvetőbb tünete annak, hogy valaki az öngyilkosságot fontolgatja, ha teljesen magába süpped, és feltünően keveset kommunikál családtagjaival és barátaival. Az amerikai Daelyn e tekintetben persze nem átlagos eset: az ő bezárkózása jóval korábbra tehető, a regény idejére csak annyiban változik a helyzet, hogy a némaságra már van alibije, a szétroncsolt, fájó hangszálai. A lány történetét olvasva azonban úgy érezzük: ő egész életében egy zárványként létezett a világban, valószínűleg soha nem voltak önfeledt, vidám percei a kortársai alkotta közösségekben. Kiskorában túlsúlyos volt, ami miatt folyton zaklatták, gúnyolták, megalázták a többiek, és épp a természetes bizalom kiépítésének lehetőségétől fosztották meg.

Ugyancsak a bizalom válik kulcskérdéssé a lány és a szülei közti viszonyban. A felnőttek nincsenek a helyzet magaslatán, átlagos emberek, akik ugyan igyekeznek mindent megtenni, amit az orvosok és terapeuták javasolnak, de nem igazán gondolnak bele,hogy Daelynnek nem a szeretet rutinmegnyilvánulásaira van szüksége. A lány tudja, de nem ézi, hogy szeretik a szülei. Nem véletlen, hogy az életvidám, eleven, makacs, néha pimasz, ugyanakkor halálos beteg fiú, Santana lesz az, aki valamit képes benne áttörni, az ő vonzalma olyan élmény, ami nem fér bele addigi világképébe, miszerint ő egyszerűen lúzernek született, akit mindenki bánt, ez a világ rendje, ő legfeljebb annyit tehet, hogy mihamarabb kiszáll ebből a játékból. Az Amikor ezt olvasod, én már nem leszek, ha úgy vesszük, nem is annyira a bezárkózás, inkább a nyitás története. A kérdés csak az, hogy nem túl későn érkezik-e ez az esély a lány életében. Nagyon fontos e tekintetben az a mozzanat, hogy Daelyn olyasvalakinek kell hogy elmesélje, ami történt vele, aki nem valamilyen formális közösség tagja - Daelyn valószínűleg csak ezt a viszonyrendszert ismeri -, hanem önmagáért érdeklődik a lány kiléte és hogyléte iránt. 

Fordított az útja a Kötéltánc Konrád Liájának. Karaktere épp ellentétes Daelynével, élete túlságosan is beágyazódott egy informális közösségbe, egy kisvárosi baráti társaságba - egyébként a Dániel András által tervezett borító is erre utal. Hétvégenként együtt lóg a haverokkal, buliba jár, a személyes találkozások közti időben természetesen a közösségi hálón lóg, és ott cseveg. Az iskolában is aktív, programokat szervez, tisztségeket vállal, stb. Míg Daelyn világa egyszerű: ő egy kívülálló lúzer, felesleges ezen agyalni, így van, és kész, addig Lia állandóan gyötrődik, bizonytalankodik, mindent túlspiláz, túlságosan is sokat foglalkozik a közösség életének minden apró rezdülésével. És persze ettől válik átlagos tinilánnyá. 

Megkockáztatom, sajnos még az sem rendkívüli az életében, hogy belemegy egy megalázó kapcsolatba. Csak alibiviszonyról van szó, a szülők örülnek annak, hogy Erik milyen bájos és okos, társaságban is viselkedni tudó kislányt választott magának, de közben a már dolgozó és a kisvárosba csak ritkán hazajáró srácnak van egy másik barátnője is. A fiú gyakran becsmérli Liát: egyrészt öltözködjön a kedvéért nőiesebben, ugyanakkor nehogy azt higgye, hogy ő is olyan bombanő, mint a társaság egyik modell alkatú tagja. Azt sem hagyja szó nélkül, hogy Lia szeretne egyetemre menni, és ezért szorgalmasan tanul az érettségire. Erik szerint felesleges, úgysem veszik fel, vagy ha igen, akkor meg majd úgysem kap rendes, jól fizető állást. A fiú nem csak verbálisan, fizikailag is bántalmazza a lányt, s hogy egy ilyen helyzet nem válik végzetessé, csak a szerencsés véletlennek köszönhető. 

Hogy megértsük Lia rossz döntéseit és örlődéseit, ahhoz szintén vissza kell tekinteni egy korábbi életszakaszra, és az édesanya karakterét is ismerni kell. Ő is folyton becsmérli a lányát, s bizony pofonok is elcsattannak néha. Erik erőszakoskodásának élményét talán idővel kiheverné a lány, hisz sokan igyekeznek azért tenni, hogy így legyen, ám kitörölhetetlen emlékként él benne, hogy édesanyja is folyton becsmérli és bántja lelkileg-testileg, például amikor megjegyzi: ha Liát megverte a fiúja, akkor biztos meg is érdemelte.  

A Kötéltáncban is fontos szerepe van kezdetektől fogva egy olyan szerelemnek, melyből akár boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat is kialakulhatna: itt is van egy makacsul ragaszkodó fiú, Bence. Elgondolkodtató azonban, hogy bizonyos értelemben mennyire szerencsések ezek a regényhősnők. A valóságban gyakran nincs ilyen magától értetődő és biztos pont az önmagukban elbizonytalanodók életében. Sokkal inkább jellemző, hogy - bár a szerelem egy nagy, heves élmény - a másik fél is bizonytalankodik, értelemszerűen fél az érzelmi sérüléstől, csalódástól. Látva, milyen törékeny emberrel van sorsa, könnyen megijed a felelősségtől, és inkább belemenekül egy lényegesen kevesebb problémát magába rejtő kapcsolatba. Az itt tárgyalt regényekben a két szerelmes fiú közül Santana valamivel biztosabb kapaszkodási lehetőségnek tűnik, de Bence érzelmeiben és kitartásában sem kételkedik az olvasó egy pillanatra sem. 

Más-más módon jelenik meg a két regényben a testiség és a szexuális élet. Ennek nem csupán a két főszereplő közti pár év korkülönbség lehet az oka, hanem valószínűleg az amerikai és magyar társadalom másféle hozzáállása is. A tizenöt éves Daelyn - bár fizikailag jólesik neki - rosszul érzi magát az első csóktól, lám bizony, erről a fiúról is kiderült, hogy "csak azt" akarja. Az érettségi előtt álló Lia magától értetődő módon lefekszik barátjával, ám a fiú lekezelő magatartása a szexuális együttlétekben is megmutatkozik. Ez is rendeződhetne Bencével, ám akkor jön megint az anya, aki szerint ez a fiú csak kihasználja a lányt, és előbb-utóbb eldobja majd, mint egy rongyot.

A blogformában írt regényt olvasva egészen a legvégéig nem érzékeljük pontosan, miként reagál Lia viselkedésére a környezete. A történet utolsó előtti fontos mozzanataként a lány levelet kap egy ismerősétől, melyben a fiú keresetlen szavakkal kifejti, mennyire elege van már belőle, hogy minden csak Liáról szól, vele kell kíméletesnek lenni, miközben másoknak is vannak problémái, például Erik drogfüggő lett. Halványan tehát kirajzolódik a háttérben, hogy a fél kisvárost megmozgatja, hogy segítsenek Liának, a lány tudatának szűrőjén - és mi kénytelenek vagyunk erre hagyatkozni - azonban csak egy-egy mozzanat jut át, értelmeszerűen inkább azok, amelyek önszeretet és önbizalom hiányában még mélyebbre lökik a lejtőn. 

Az Amikor ezt olvasod... steril, áttetsző, sallangmentes, csak néhány szereplőre és az ő interakcióikra lecsupasztított regény. Julie Anne Peters amúgy is Daelyn öngyilkossági tervére hegyezi ki az elbeszélést, és inkább a lány által is látogatott, öngyilkosoknak tippeket adó titkos fórumon zajló kommunikációt ismerteti részletesebben, egész tárházát bemutatva a különféle lehetőségeknek. Ez az alapja a regény szerkezetének is, hiszen az oldalon aktivált visszaszámlálón látható szám (hány nap van még hátra a tervezett tettig) lesz az egyes fejezetek címe. Peters nem igazán bontja ki a szülők karakterét, és a tágabb környezetet is csak a legszükségesebb mértékben rajzolja meg. Jóval egyszerűbb, egyben személytelenebb is a probléma: gyerekek kegyetlenkednek egy kislánnyal a testalkata miatt. Érthető az erkölcsi tanulság: ilyet nem szabad! Ezért könnyebben közvetíthető és alkalmasabb alapanyagnak tűnik iskolai foglalkozásokhoz, amihez hozzájárul még a könyv végén található információs blokk is. Található benne egy ajánlott kérdéssor, amin keresztül fel lehet dolgozni a témát, egy összefoglaló, mire érdemes figyelni a környezetünkben hirtelen másként viselkedő emberek esetében. Ezenkívül segélyszervezetek elérhetőségeit is tartalmazza a könyv. 

A Kötéltáncban ha halványan is, de látszanak a varrásnyomok, hogyan illesztette össze Németh Eszter egységes sztorivá a történetet. Kissé kényszeredettnek hat például, hogyan hozza be egyáltalán az öngyilkosság gondolatát, és az erőszakjelenetnél a lány segítségére siető kedves rendőröket is könnyen érezzük hiteltelen figuráknak a mai magyar valóságban. Másrészt azonban jóval több szereplőt mozgat, mint az amerikai könyv, árnyaltabban rajzolja meg őket, és összességében is egy szélesebb tablót nyújt a mai kamaszok életmódjáról, ahol bizony dráma lehet egy nem lájkolt profilkép is. Fontos a kisvárosi környezet is, az emberek közelebb élnek egymáshoz, tetteik jobban hatással vannak a másik életére. Így sokkal nehezebb meghúzni a határt, és határozottan kijelenteni, kinek mekkora ebben a történetben a felelőssége. Vannak persze tettek, amelyek alól semmiképp nem lehet felmenteni a tettest, de a szoros kapcsolati háló miatt, amelyben egyszerre van jelen sokszor teljesen összegubancolódva vágy és gyűlölet, megvetés és ragaszkodás, kíváncsiság és közönbösség, nehéz feladat saját olvasói álláspontunkat kialakítani. Alapvetően ez a tragédiája Liának is: az intenzív érzelmi élet sűrűjében képtelen kiigazodni, és magabiztos lépéseket tenni. 

Ezért is érzem úgy, hogy ez a könyv egy fokkal határozottabban szól inkább a mai tinédzserek szüleinek, mint azoknak, akik egyidősek a történet szereplőivel. Még akkor is, ha a formai megoldásokban - chat formában közölt párbeszédek, hangulatjelek használata - közelíteni igyekszik a kamasznyelvhez. Másrészt, ahogyan az már a young adult könyvek esetében megszokott, a mai harmincas éveikben járók számára is érdekes olvasmány lehet, hiszen a történet közelebb vihet másfél-két évtizeddel ezelőtti önmagunk megértéséhez.  

Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek (Fordította:M. Szabó Csilla). Móra Kiadó, 2015.

Németh Eszter Kötéltánc. Móra Kiadó, 2015.