A rendező Czukor Balázs koncepciója az, hogy a huszadik században bármikor és bárhol játszódó pszichothrillerként állítsa színpadra a klasszikust. Nincsen nehéz dolga, alapból rémdráma, szellemjárással és sok halottal, a holtak szellemével. Már az első szín krimisen hátborzongató: egy család fele gyászol, fele képmutatóan esküvőt ünnepel – szó szerint, mert az ünnepségen happy fotókat vetítenek a falra –, ki-ki érzésének és vérmérsékletének megfelelően, ám senki nincs, akinek stimmelne a viselkedése.

Hamlet élete gyökeresen megváltozik apja halálával. Nagybátyját, Claudiust (Mertz Tibor) gyanúsítja a gyilkossággal, aki – alig telik le a gyászidőszak –, máris elveszi anyját, Gertrúdot (Kiss Mari). Nem bírja elviselni az élet szörnyűségét, bosszút akar állni apja elvesztéséért és anyja árulásáért, mégis csupán időnként látszik tettre késznek, hozzáállása mindvégig tétova. Hogy bosszúját bevégezze, tetteti az őrültet, közben pedig csakugyan egyre jobban elhatalmasodik rajta az őrület – mélabús, szétesett és befelé forduló magatartása sokáig elhiteti velünk, hogy csak megjátssza. Olykor kiszól, beavat tervébe, költői kérdéseket tesz föl, humorizál, megkedveljük, drukkolunk neki, pláne, mert nem egy daliás fiút látunk, hanem egy magányos, szeretetreméltó, esendő, mackós alkatú, kínjában egyik végletből a másikba eső, összetört embert.

Érdekes, hogy Bajomira esett a választás, nem pedig egy szokásos hős-alkatú színészre. Igaz, régebben azt gondolták, hogy Hamlet duci lehet, ugyanis az ötödik felvonásban megtalálható rá vonatkozóan a fat szó. A szövegkörnyezet alaposabb vizsgálata azonban megdönti a feltételezést, a szó ezúttal azt jelenti, hogy vívás közben arca zsírosan csillog, vagyis izzad. Ráadásul kicsit szuszog is – mégis figyelemre méltó (jogos a nagy Shakespeare-színészről, Gábor Miklósról elnevezett díj, amit Kelecsényi László a szakmai kuratórium képviselőjeként ad át neki a tapsrend alatt, a meglepetés erejével). Annyira tehát mégsem csodálkozunk, hogy a hamvas és filigrán Ophelia (Sodró Eliza) belé szeret – halálosan. A fiatal színésznő végzetessé váló őrülése szépen kidolgozott, színészi teljesítménye ígéretes. Claudiusként Mertz Tibor jól palástolja, hogy ő a testvérgyilkos, egy-egy pillanatra maga is elhinni látszik ártatlanságát. Kiss Mari új életet kezdő feleség és aggódó anya egyszerre, a két véglet közötti ellentmondásban vergődik, ezt próbálja feloldani. Polonius (Szabó Tibor) kimondottan jól érzékelteti, hogy az a típusú erős akaratú, gondos atya, aki mindig épp túlrántja az odafigyelést, teher a szárnyát próbálgató Opheliának.

„Körülbelül már megállapodtunk abban, hogy ez a legnagyobb költői mű, melyet az emberi szellem teremtett”, írja Kosztolányi Dezső. Nagy szavak, de a jubileumi év apropóján ennyi pátosz megengedett. Az ikonikus művek kulcsmomentumai önmagukban eligazítanak az adott produkció minőségével kapcsolatban – vegyük sorra ezeket! A megölt király szellemjárása illeszkedik a thriller műfajába. A díszlettervező Takács Lilla egy, a tálalóablak helyén üveggel elválasztott, zárt konyhát helyezett a háttérbe, sejtelmes világítással, félelmetesnek ható mikrofonos kihangosítással. Időnként a mikrohullámú sütő váratlanul magától bekapcsol, ami szintén ijesztő – itt vonul fel a véres szellem misztikusan. Mintha felnőtteknek szóló bábelőadáson lennénk, csak oldalról és deréktól felfelé látjuk a gépiesen mozgó apát és fiát – félelmetes hatást kelt. „Lenni vagy nem lenni – ez itt a kérdés”, ez a legkényesebb szövegrész. Hagyjuk meg vagy ne hagyjuk meg – ez is kérdés. Tökéletesnek érzem a választást: a rendező meghagyta a szintagma elejét, de ezzel folytatja: „hát ez az, baszd meg”, amitől nemcsak mai lett, de Hamlet lelkiállapotához teljesen adekvát. Egyébként a szöveg Nádasdy Ádám kiváló, elegáns, korszerű fordítása, az alkotók helyenként lerövidítették, kissé átírták, ld. az említett káromkodást. Viszont a darab, és egyben Hamlet zárómondatánál nem sikerült a bravúros megoldás, hangsúlytalan, hiába hagyták meg a második tagmondatban Arany János fordítását (vagy tán pont azért?): „Mindjárt meghalok, a többi néma csend.”

Kellemes élmény a szombathelyi színház vendégeskedése, merész ötletekkel, újító szándékú kísérletezéssel, megfelelő színvonallal. Jól sült el a krimi feeling, a keep-smiling stílus – és igen, a kezdeti idegenkedés után a szuszogó Hamlet is megtetszett. Megérdemli a bronzplakettet.

William Shakespeare: Hamlet

Fordította: Nádasdy Ádám

Szereplők:

Hamlet: Bajomi Nagy György

Claudius, Hamlet apjának szelleme: Mertz Tibor

Gertrud: Kiss Mari

Ophelia: Sodró Eliza

Polonius: Szabó Tibor

Laertes: Kelemen Zoltán

Guildenstern, Osric: Endrődy Krisztián

Rosencrantz: Kelemen Zoltán

Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

Jelmez: Zelenka Nóra

Díszlet: Takács Lilla

Zene: Horváth Dániel

Rendező: Czukor Balázs

2016. április 11.

A Weöres Sándor Színház vendégjátéka az Átrium Film-Színházban

Bemutató: 2015. április 7.

Fotó: Mészáros Zsolt