A Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának része volt a legutóbbi, 2016. április 19-én rendezett Kritikustusa  A jelenlévők arra keresték a választ, milyen sajátos - többségében sajnos nem épp pozitívnak tekinthető - vonásai vannak a magyar könyvpiacnak, ezen belül is a kortárs irodalom kiadási és értékesítési lehetőségeinek. 

A legsúlyosabb probléma jelenleg a folyóiratok egyre sanyarúbb sorsa. Ezek a kiadványok a könyvkiadás szempontjából azért fontosak, mert egy előválogató rendszert, egy szűrőt képeznek. Dávid Anna szerint aki ma Magyarországon kiadói szerkesztőként folyóirat-kultúra ellen szólal fel, saját feladatát nehezíti meg. Egy szerkesztőnek ugyanis rengeteg kéziratot kell elolvasnia, így ha nincsenek folyóiratok, melyek tájékozódási pontként is szolgálnak, akkor az irdatlan nagy masszából csak nagyon nehezen lehet kikeresgélni a figyelemre méltó szerzőket és alkotásaikat.. 

Ugyancsak fájó pont, hogy a napilapokból kiszorult az irodalom. Egyre kevesebb oldalszámmal és olyan tartalommal jelennek meg a lapok, amelyek semmi pluszt nem adnak ahhoz, amit amúgy is öt perc megtalálni az interneten. A napilapok ahelyett, hogy bővülnének, mondjuk kulturális rovatokkal színesebbé válnának, lassan - kis túlzással - egy-két oldalnyivá fogynak, és ami marad, az a politikai élet bulvárnál is alacsonyabb színvonalú prezentálása Sárközy Bence szerint. 

Kevésbé a folyóiratok, inkább a napilapok esetében érdekes a független és hiteles kritika hiánya. Sárközy a New York Times kritikarovatának  hatását  - ahogy egy cikk egy-egy könyvet felemelni vagy porrá zúzni is képes - állította szembe azzal, hogy a magyar kritikaírás egyáltalán nincs hatással az eladott példányszámokra. Sárközy a műfaj erőtlenségét azzal a képpel igyekezett érzékeltetni, ahogyan egy nagy író rossz könyve megjelenése után az irodalmárok óvatosan, tapogatózva körbekérdezik egymást, hogy na, és te meg fogod írni, hogy rossz?

Mészáros Sándor szerint persze érthető a helyzet, csak kizárólag kritikaírásra ma nem lehet független egzisztenciát építeni. A moderátor kérdésére - miszerint  jobb tehát egy könyvnek, ha egy női magazinban jelenik meg róla egy pár soros ismertetés, mintha három vezető kritikus is ír róla - Dávid Anna határozott igennel felelt, mert hiszen egy női magazin révén jóval több emberhez juthat el egy friss kiadvány híre. Sárközy Bence ezt kiegészítette azzal, hogy nem szabad elfeledni, elsősorban nők olvasnak, nők vásárolnak könyvet, nemritkán még a férfiak számára is ők választanak.  

Jó témát szolgáltathatnának az újságíróknak  (is) a különféle díjak, ha azokat jól felépítenék. Össze kellene ülnie díjadónak, kiadónak és kereskedőnek, hogy megbeszéljék, miként reklámozzák a nyertest az olvasók előtt. Olyan apróságokra kell csak gondolni, minthogy például legyen egy jól látható nagy gúla egy feltűnő plakáttal a könyvbesboltban, ami eleve odavonzza az érdeklődőket. Valamint hogy a döntés idejét is érdemes lenne átgondolni, hiszen például az AEGON-díj kihirdetése esetén nagyon rövid idő van utánnyomni a győztes kötetből. A díj persze így is látható hatással van az eladott példányszámra, de nagyobb odafigyeléssel még jobb is lehetne a helyzet. 

Verseskötetet kiadni ma Magyarországon egyébként nem annyira rizikós és nehéz, mint elbeszéléseket (a drámáról és az esszékötetekről pedig már ne is szóljunk). Eladhatóság szempontjából most jó korszakát éli a magyar líra, ez részint persze a slam poetry népszerűségének is köszönhető, már csak ezért is érdemes elgondolkozni azon, milyen módon lehetne divatba hozni a novellaolvasást is. A szintén nehezebben eladható versfordítások pedig azért  fontosak, mert egyetlen nemzeti irodalom sem létezhet anélkül, hogy az aktuális világirodalmi trendekkel érintkezzen, párbeszédbe lépjen. 

S ha már népszerűség: mit tehet érte maga a szerző? Az már a Nyugat első nemzedékében is magától értetődő volt, hogy az írónak találkoznia kell a közönségével különféle irodalmi programokon. Ahogyan annak idején Móriczék felépítették önmagukat, ugyanúgy ma sok pályakezdő fiatal is igyekszik olvasóközönséget teremteni maga köré. Hogy ki mivel éri el mindezt, persze függ a habitusától is. Dávid Anna szerint egyébként hasznosak lehetnek az olyan programok, ahol egy író más oldaláról is megmutatkozik (például zenél), hiszen ezekre az eseményekre szélesebb közönség jár el, és nagyobb a valószínűsége, hogy az érdeklődők könyvet is vesznek, ellentétben azokkal a rendezvényekkel, ahol egy szimpla beszélgetést az író fél tucat barátja hallgat csak végig. 

Mészáros Sándor úgy látja, az irodalom eseményjellegével ma sokmindent lehet kezdeni... Ha nem is olvasnak kritikát az emberek, az olyan beszélgetéssorozatokra, mint például az ÉS Kvartett sokan járnak, szponzornak is megéri támogatni. Hozzá kell persze tenni, hogy a jelenlegi közéleti hangulat is sokat hozzáad ehhez a helyzethez: az irodalom most újra ellenkultúraként (is) működik.