Mindez szerencsére csak Dióssy Gábor színművész zseniális előadásában kelt életre, a Kis Könyves Éj és a Könyvfesztivál keretein belül. A Grimm-testvérek legismertebb meséit kiegészítendő kötetként abszolút hiánypótló történetek birtokában lehet az olvasó, aki Az oroszlán és a béka – Ismeretlen Grimm-mesék című kötetet a kezében tartja. Két rendkívüli író-műfordító (és természetesen alapos Grimm-kutató), Adamik Lajos és Márton László mutatta be a magyar változatot. A bár kisebb számban megjelent, ám annál inkább lelkes publikum értékes kommentárokban izgalmas adalékokat kaphatott a történetek egykori gyűjtéséről, kanonizálásáról, a számtalan kiadást és egyben szükséges változtatásokat megért Grimm‑kötetekről vagy az olyan szembetűnő áthallások okairól, amelyek például Andersen Borsószem-hercegkisasszonyára hajaznak.

Dióssy Gábor színművész egy robusztus, mélypiros, ódon füles-fotelből adta elő az olykor nem mindennapi brutalitást felvonultató történeteket, amelyek a Jakob és Wilhelm Grimm ismert meséinek klasszikus hangvétele és szépsége mellett azért némileg kilógnak a sorból. Lefekvéshez, esti mese gyanánt például azért erősen ellenjavallott a „Gyerekek, akik bölléresdit játszottak egymással” című könnyed darabot választani. Mindenesetre azért felnőtt fejjel nyilván hamarabb jelenik meg a történetek kegyetlen szókimondása kapcsán az úgynevezett fekete humor, amit ebben az esetben az előadásmód is jócskán felerősített. És – bár ez pusztán feltételezés – könnyen magunk elé képzelhetjük akár, ahogyan Jakob és Wilhelm Grimm rábukkan egy-egy hasonlóan meredek történetre: Először elképedve kapják fel a fejüket, majd ördögi-cinkos összemosolygás és összekacsintás kíséretében óvatosan becsempészik a kevésbé vérmes Békakirály és Csipkerózsika közé…

A meséket közelebbről szemügyre véve mégis minden ponton jól kivehető a gyűjtőpár követelményrendszere, amely a történetek tematikáját tekintve nagyobb hangsúlyt fektetett a germán gyökerekre. Az egyes fejezetek formai-stilisztikai egységessége szintén érzékelhető – ez már elsősorban Wilhelm Grimm munkásságának köszönhető, aki a különféle gyűjtésekből származó darabokat összegyúrta, logikai kiegészítésekkel látta el vagy közérthetőbbé tette őket. A mai értelemben vett gyűjtemények töredezettsége ezért sem látható itt olyan mértékben – utal az említett egységesség okára Márton László.

A testvérek gyűjtési technikáinak kulisszatitkait Adamik Lajostól hallhattuk. Az anyaggyűjtés tulajdonképpen kétféle csatornán zajlott, nyomtatott forrásokon keresztül és – szóbeli vagy írásbeli – adatközlők segítségével. Amennyiben a rögzített anyag kapcsán rábukkantak az ismert szerzőre, vagy egyéb problémába ütköztek, úgy az kikerült a kánonból. Így fordulhatott elő az is, hogy a mindenki által ismert legszebb mesék gyűjteményéből ötven elbeszélés végül kimaradt, és – egészen a mai napig – feledésbe merült. Érdemes tehát foglalkozni, olvasgatni a most megjelent ismeretlen meséket, hogy kétszáz év távlatából újfent összekacsinthassunk a Grimm-testvérekkel a történetek időtlen tanulságán.