A közel egyórás irodalmi utazást a Katona József Színház művésze, Fekete Ernő nyitotta, aki két részletet olvasott fel Nádasdy fordításából. Először a Pokolba kalauzolt el minket, ahol Geryon hátán repültünk a legmélyebb részekig. „Lent sírás hallatszott, és tüzek égtek, és reszketve összehúztam magamat.” A mozgalmas jelenetet a Paradicsom utolsó éneke követte, az úgynevezett Mária-himnusz, ami remek alapot szolgáltatott a délután ünnepélyességéhez. A ráhangolódást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak munkái is segítették, Vincze Lilla, Kósa Tamás, Borbás Márton, Varga Natália, Mitroi Sixtine, Grünczeisz Mátyás, Ivanov Milos és Visky Dóra alkotásai nem csak a kivetőn elevenedtek meg, több grafika a nyomtatott kötetben is helyet kapott.

A felolvasások után Szörényi Lászlót konferálta fel Turi Tímea moderátor. Az irodalomtörténész erős felütéssel indított és tette fel a kérdést: mitől aktuális ma Dantét fordítani. Nádasdy Ádám szellemes választ adott, mégpedig, hogy „egy klasszikus az klasszikus”, és nincs szüksége bizonyítványra a műnek. Ami az embereknek 700 éve érdekes, az a mű önmagát magyarázza. Ám ahogy a párizsi Notre-Dame épületét is mindig új és új szögből veszik lencsevégre a fotósok, úgy a szövegnek is szüksége van rá, hogy megújuljon. Éppen ezért Nádasdy bár a verselést megtartotta, a rímelést nem, ezzel is fokozva a természetes beszéd hatását. A rímtelen sorok mellőzik a régies kifejezéseket is, egyetlen helyen nem tudott csupán a mai nyelvezethez alkalmazkodni: az ’ily’, az ’oly’, a vessző utáni ’ki’, illetve ’mi’ esetében a szótagszám miatt nem akart eltérni. Hogy ez egy törekvés-e a nyelv átfunkcionálására, ő maga sem tudja megállapítani.

Annyi azonban bizonyos, hogy amikor például Babits fordított, akkor mások voltak az irodalmi törekvések, mint most. Akkor fontos volt, hogy érzékeltessék, hogy Dante „konyhanyelve”, ami minden bizonnyal közelebb állt kora ténylegesen beszélt nyelvéhez, hiszen nem volt előtte irodalmi minta, időben sokkal távolabb áll az ő jelenükhöz. A középkort akarták „megmutatni” vele. Ez mára átfordult, Nádasdy Ádám elmondta: „Olyan korban élünk, ahol azt mondjuk, hogy Shakespeare is a kortársunk volt, Dante is a kortársunk volt, meg Euripidész is a kortársunk volt”.

Az eltérés kapcsán Szörényi megjegyezte, hogy a történetnek a mai napig rengeteg feldolgozása születik, ennek illusztrálására pedig magával hozta Marcel Ruijters Inferno - pokoli színjáték című képregényét, mely a Nyitott Könyvműhely gondozásában jelent meg 2006-ban, és a szerző egy meglehetősen feminista irányt tár elénk. A humoros kitekintő után visszatértünk az új fordításhoz és Dantéhoz, aki az „enciklopédiák fénykorában” mondhatni populáris módon tárta az olvasó elé azt a kollektív tudást, amivel az akkori ember rendelkezhetett. Ezt Nádasdy, akiről köztudott, hogy könyveiben előszeretettel fűz gondolatokat bizonyos szövegrészletekhez, jegyzetekkel igyekszik megmagyarázni. Vannak ugyanis olyan dolgok – ilyenek például a csillagászati megfigyelések –, amelyek a mai napig érvényes megállapítások, ám számos olyan, ma már banálisnak tűnő elgondolás is feltűnik, amiről szükségszerű elmondani, hogy a jelen korban már nem érvényes. Amikor Nádasdy Ádám félig humorosan megkérdezte, hogy nem sok-e a lábjegyzet (minden oldalon legalább az utolsó harmad magyarázat), Szörényi László azt válaszolta: „szükséges”.

A könyvbemutató végén Nádasdy Ádám, mindamellett, hogy a dedikálásra invitálta a hallgatóságot, bemutatta azokat az embereket, akikről úgy gondolta, hogy a legtöbbet tettek azért, hogy a könyv megszülethessen: Draskóczy Eszter, Kelemen János, Kékes Júlia, Wertmüller Gyöngyi, Szilvai Máté, Turi Tímea szerkesztő, és Mátyus Norbert szakrektor.

Fotó: Bach Máté