Az első blokk szorosan kapcsolódott a szlovák díszvendégséghez, hiszen Szlovákia jelenlegi helyzetét járta körül közéleti és kulturális aspektusból is. Julia Sherwood, a beszélgetés moderátora azzal a kérdéssel indított, hogy van-e jövőképe Szlovákiának. Martin M. Šimečka szerint az 1990-es években volt, hiszen akkor el kellett dönteni, hogy Európához kíván-e tartozni az ország vagy sem. De nem is gondolja úgy, hogy okvetlenül szükség lenne egy országnak jövőképre. Az fontos, hogy ha valami fontos társadalmi kérdés kerül terítékre, rendszerint az európai demokratikus értékrendek szerint viselkednek az emberek.

Katarína Kucbelová szerint azonban éppen nem aszerint viselkednek, hiszen már a közoktatás is küzd azzal a problémával, hogy nem tudja átadni a demokratikus alapelveket és nem tudja inspirálni a fiatalabb generációt. Ez a probléma visszaköszön az irodalomnépszerűsítés esetében is. Kucbelová szerint a mai egyetemisták, a leendő tanárok nem olvasnak, és az oktatás csődjét nem tudja semmiféle irodalomnépszerűsítés kompenzálni.

Szlovákia esetében egy olyan országról beszélünk, amely 1993 január 1-jén jött létre, így a nemzeti érzelmek illetve a nacionalizmus más jelentésárnyalatokkal bírnak, mint a környék többi államában. Büszkének lenni a nemzeti kultúrára az érme egyik oldala, de természetesen nem hallgatható el a szélsőség megerősödése Szlovákiában sem. Hasonlóan a többi környékbeli nemzethez, a szlovák közvélemény is kiábrándult, csalódott a politikában, a szélsőséges csoportosulások pedig sokszor adják azt az illúziót, hogy ők tényleg törődnek az emberek hétköznapi problémáival. Ugyancsak probléma, ahogyan Martin Bútora is fogalmazott, hogy el kell érni azokat az emberek is, akik nem olvasnak mainstream napi sajtót, nem néznek tévét, helyette összeesküvés-elméleteket gyártanak.

A szlovák irodalom jelenlegi nemzetközi megítéléséről szólva Miroslava Vallová arról beszélt, hogy a szlovák irodalmat épp azért, mert a témák annyira beágyazódottak a közép-európai létbe, előtanulmányok nélkül nem igazán érti meg például egy amerikai. El kell telnie kis időnek, hogy a már korábban olvasott regények által megteremtődjön a befogadást segítő kontextus. Szerinte a szlovák irodalom terra incognita. Hasonlóan fogalmazott Martin Bútora is, szerinte a szlovák irodalom az európai irodalom rejtett kincse. Pavel Vilikovský szerint is nehéz közvetíteni, de ő úgy gondolja, hogy e tekintetben általában véve nehéz helyzetben van az irodalom. Katarína Kucbelová pedig, látva más nemzetek külföldi irodalomnépszerűsítő programjait, úgy véli, lényegesen több pénzt kellene Szlovákiának is ebbe a tevékenységbe fektetnie. A legnagyobb probléma persze továbbra is a nyelv kérdése, a szlovák vizuális művészek például könnyebben megtalálják saját nemzetközi közönségüket.

A fordítás fontossága volt az egyik kulcsmozzanat a délelőtti blokk második beszélgetésben is. Az Európai Unió Irodalmi Díjának nyertesei beszélgettek tapasztalataikról. Úgy adódott, hogy egyedül a dán Kristian Bang Foss volt a kerekasztal egyedüli nyugat-európai résztvevője, többségében az egykori keleti blokk országaiból érkeztek a résztvevők. Mindez több helyzetben is megmutatkozott. Például, amikor arról kérdezte a beszélgetés résztvevőit Totth Benedek, hogy hány nyelvre fordították le már könyvüket. A válaszokban jellemzően a környékbeli közép- és kelet-európai nyelvek szerepeltek. A szlovák Jana Beňová szerint nagyon komoly ugródeszka, ha németre fordítják valakinek a könyvét. Ugyanakkor a szerb Ugljesa Sajtinac annak örül leginkább, hogy magyarra is lefordították, hiszen Szerény ajándékok című könyve Bánátban játszódik. 

A beszélgetés során úgy tűnt, az Európai Unió Irodalmi Díja nem különösebben változtatta meg a díjazottak életét, Horváth Viktor, a magyar résztvevő szarkasztikusan annyit mondott: "édesanyám büszke volt rám, mikor megkaptam". Katarína Kucbelová ugyanakkor úgy véli, hogy ha közvetve nem is, áttételesen szolgálhat pozitívumokkal a díj, hiszen a fordítások révén összességében az adott ország irodalmára is nagyobb figyelem jut. 

Fotó: Bach Máté