Ebből az önfeledt asszociációs láncból kiindulva nem meglepő, mennyire fickándoznak a gondolatok. A gyermekirodalmi kategória ezúttal akár el is hagyható, attól függetlenül, hogy a két főszereplő pár a gimnáziumi évek vége felé közeledő, teljesen ellentétes fiatalokat testesít meg. Kala Gábor és Nyikov Vera képviselik a lázadó oldalt. Az energiájukat teljes egészében arra fordítják, hogy kibillentsék az univerzumot abból a lusta egyensúlyból, amelyben észrevétlenül tesped, amióta világ a világ. Az akár négyezer lájkot is bezsebelő videóikban mindig a társadalom egy-egy minta-szürkeegerét vagy minta-hülyéjét pécézik ki abból a célból, hogy – valami teljesen elmeroggyant és inadekvát helyzetbe hozva őket – pukkasztgassák a nyárspolgárok jóízlését. Még abban az édes tévhitben lubickolhatnak, hogy a négyezer lájk eljut azokhoz az emberekhez, akik igazán rászorulnának arra, hogy – fenékbe billentve – valaki végre elmozdítsa őket az unalmas luxusból és máléságból, amelyben térdig gázolnak. Kala és Nyikov világmegváltó forradalmának legfőbb indikátora és motiválója természetesen nem lehet más, mint a rendszeres drog- és alkoholfogyasztás, az alternatív zene hallgatása és művelése.

Rózsa Bíborka és Füzér Richárd egy egészen más küldetés teljesítése mellett kötelezte el magát. A két lelkiismeretes ifjú Mihály atya vezetésével térítő feladatokat vállalnak, hogy minél több ember tapasztalhassa meg az isteni gondviselés megtartó erejét. Sikereiket szintén videóra veszik, a megtérés fokait bizonyítandó. Egyből meg is találnak egy magyar „Bonnie és Clyde”-ként elhíresült bűnözőpárost, akiket egyelőre – a rendszeres látogatásaik ellenére sem sikerült még átállítani a jó oldalra. A velejükig romlott szerelmespárt egyelőre sokkal jobban érdeklik a földi javak nyújtotta élvezetek (úgy mint szex, drogok és alkohol), mint a tízparancsolat. A két kissé elvakult ifjú azonban rendíthetetlen. Pusztán akkor kerülnek egymással konfliktusba, ha a vallásról vagy a térítés technikáiról esik szó.

A két oldal extrém ellentétessége nagyon jól áll a szerzőpáros egyedülálló kísérletének. Egymás gondolatfoszlányainak el-elkapásából egy nagyon élvezhető groteszk mű született, amelyben a helyenként erősebb verbális brutalitás és a komoly kérdéseket néhol viccesen-arcátlanul felvető és tárgyaló megnyilvánulások tökéletesen megteremtik egy magyar tarantino-harmónia feltételeit. Semmi sincs a szőnyeg alá söpörve, minden egyfajta írói közvetlenségen és szókimondáson alapul, ami ugyanúgy jellemző a mindenkori fiatalabb generáció nyelvhasználatára is, így idegenkedés nélkül kerülnek terítékre az úgynevezett kényesebb témák is, mint szexualitás, alkohol és társaik, vagy akár a vallás kérdése és megítélése a társadalom egyes csoportjain, korosztályain belül. Ez utóbbi domborodik ki talán a leglátványosabban, cseppet sem hagyományos témafelvetés során. A vallási, isteni motívum mintegy szikraként világlik fel egy-egy kritikusabb gondolat kovakövei által.

Emellett üdén hangsúlyosak bizonyos külsőségek is. A budapesti helyszín, beleértve a poros, büdös békávén zötykölődést, az eltekeredett alter-helyeket valamelyik szakadtabb pesti városrész egy-egy rejtett zugában; mind olyan erős, ugyanakkor őrületesen lazaságot sugárzó hangulati elem, amely közel háromszáz oldalon keresztül is nagyon jól tud működni. A meghatározó képi világ és a filmes snittekhez hasonló megjelenés egyértelműen párhuzamba állítható a műben is előbukkanó filmek (Kusturica: Arizonai álmodozók, Tarantino: Kutyaszorítóban, és természetesen: Ponyvaregény) helyenként megcsillanó nihilizmussal vegyes meditatív világfelfogásával, s ugyanakkor azok útkereső-útvesztő témaköreivel is. Maga a történetvezetés is hasonló technikákat mutat. A két szálon futó sztori sorsszerűen kerülgeti egymást, hogy aztán valamikor összeálljon a kép. Sorra tűnnek el a vakfoltok, lassan láthatóvá válnak az ismeretlen tényezők is.

Bravúros csattanókból és fordulatokból tehát nincs hiány. Mindazonáltal az abszurditás és szabad gondolatfolyam olykor annyira összekuszálódik, hogy némi homlokráncolgatás közepette könnyen kibukhat az olvasóból egy félhangos kérdés: „Most tulajdonképpen mi is történik?”.  Elvétve becsúszik néhány rosszabbra sikerült szóvicc, kevésbé magával ragadó helyzetkomikum, ami nyilván abszolút az egyéni humorérzék és annak kisebb-nagyobb ficamjainak, tűrőképességének függvényében határozható meg. Egészében véve mindenesetre nagyon jó képet alkot a szlengesített stilisztikai megformáltság és a groteszk karakterek, váratlan szituációk könnyed játéka. A két szerző, Fekete András és Grancsa Gergely kísérlete, az írói kémcsőben összeérő stilisztikai vegyületek végül számunkra pozitívan reagáltak egymásra: szétrobbantották a fiktív teret.

Fekete András, Grancsa Gergely: Kalasnyikov és Rózsafüzér

Tilos az Á Könyvek, 2015

278 oldal, 2990 Ft