Skanzen könyvek
Gyermek kiadvány kiajánló
 

Megjelent a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik című mesekönyve. Szerzője Molnár Krisztina Rita (korábbi mesekönyve Maléna Kertje) a könyvben található gyönyörű grafikákat Schall Eszter készítette. 

A könyvet 8-12 éves gyerekeknek ajánlják. 

A mesekönyv egyedisége abban rejlik, hogy napjainkban játszódik és egy olyan történetet mesél el, ami bármelyik testvérpárral megtörténhet. Hogy hol? A Szentendrén található Skanzenben.

A történet olvasója a könyvben szereplő helyszíneket és a szereplők mindegyikét megtalálhatja a Múzeumban. Akár a könyv fejezeteit követve, akár szabadon bóklászva. A gyerekek találkozhatunk „Békával”, a vízimolnárral az „Illatos lánykával” vagy „Telihold nénivel”. 

Boldizsár Anikó e szavakkal ajánlja a mesekönyvet:

„A jó mesék nemcsak a csodák birodalmát nyitják meg a gyerekek előtt, hanem útravalóul is szolgálnak számukra. Molnár Krisztina Rita meséje igazi hamuban sült pogácsa: olyan világot idéz, amelyben régi mesteremberek tudása elevenedik meg azzal a céllal, hogy a mai gyerekeknek is hasznára váljék. A mese kíváncsi és bátor ikerpár hőse, Mákszem és Gubó kalandos utat járnak be a Skanzenben, melynek során egy másik valóságsíkot és önmagukat is mélyebben megismerik. A történetet azoknak ajánlom, akik nem félnek a látható dolgok mögött rejlő titkokat megismerni.”

Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik
Terjedelme:     94 oldal
Megjelenés éve: 2015
Kötés:         keménykötés
Ára:        1890 Ft
ISBN szám: 978-615-5123-45-0
Kiadó:
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Cím:         Szentendre, Sztaravodai út 
E-mail:     arvai.zsuzsa@sznm.hu
Mobil:         +36 70 903 78 75
Web:        www.skanzen.hu

Fodor Tünde: Lyukakat is gyógyít a szíven
(Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltű(nő)dik, Skanzen könyvek, Szentendre, 2015)

„Ha nincs az a gyíkocska... Vagyis, ha nem kötődik ki Gubó cipőfűzője... minden egész másképp alakul... Az a nap tényleg olyan volt..., olyan volt..., mintha átléptünk volna egy másik világba...”

Molnár Krisztina Rita legújabb mesekönyvének, a Mákszem és Gubó eltűn(őd)iknek egyik szereplője morfondírozik így a történet végén, ahogyan most én is. Egy másik világba csöppentem olvasva a kötetet, s meg is lepődtem, hogy mennyire jól éreztem ott magam.

S nem csak olvasva, látva is. Hiszen Schall Eszter megkapó illusztrációi, képei, színei, a játékos betétek, a népdal kottája, az Illatos Lányka üzenőcetlije, a templom csillárjának már-már kollázsa, mind szerves, izgalmas és rendkívül szép részei a kötetnek. Különleges mese ez.

Mert hogy mese, az bizonyos, hiszen szerepel benne minden mesebeli kellék – van útra kelés, eltévedés, át- és visszaváltozás, a vándorlóknak vannak segítőik, akik a helyes út felé terelgetik őket, szó esik boszorkányokról, Mitmitkéről, Szent Márton legendájáról, a só-meséről, Roxfortról, de még a Sünimanó című mesekönyvről is. A vándorok itt-ott megpihennek, pogácsát kapnak, meg krumplicukrot, találós kérdést kell megfejteniük, sőt, még próbát is ki kell állniuk. Hogy mindezt teljesíteni tudják nem csak kitartónak, sokat tűrőnek, de leleményesnek is kell ám lenniük. S még azt is meg kell fejteniük, hogyan kapcsolódik egymáshoz egy Palika nevű macskabagoly és a görög mitológiából és Homérosz műveiből ismert istennő, Pallasz Athéné.

Bizony, ahogy mondtam, különleges mese Mákszem és Gubó története. S nem csak azért, mert történetének helyszíne valós. A szentendrei Skanzenben, pontosabban annak egy részében zajlanak az események. A tájékozódást a cselekmény előrehaladtával a kötet belső borítóján található ötletes és szépen kivitelezett térkép könnyíti meg, ami a gyerekek által bejárt egynapos utat vizuálisan is megmutatja. S azért is különleges, mert a Skanzen már eleve egy más világ, hiszen nem találkozunk a mindennapokban csak úgy lakott zsupfedeles házakkal, működő vízimalommal vagy Béka névre hallgató s közlekedni is tudó, gyönyörű muzeális kisvonattal. 

A Skanzen mesekönyve – mondja a világháló Molnár Krisztina Rita könyvéről. Igen, a Skanzen adta ki és ott is játszódik, egy szép és értékes helyen, de történhetnének a kalandok máshol is, hiszen eltűnni bárhol lehet. Eltűnődni meg aztán különösen.

De különleges a könyv a főszereplők miatt is. Hiszen Mákszem és Gubó ikertestvérek, akik nem csak nemükben különböznek. 

Török Virág, vagyis, ahogy becézi a család, Mákszem, a lány, igazi mákvirág – kotnyeles, merész. Számára ami egyszerű az unalmas, tudja, hogy a kőfalak mögött mindig valami izgalmas rejtőzik, s nem fél fel is fedezni azt. Igazi motolla, a történések mozgatója, ő a folyton bajba kerülő, akire vigyázni kell a testvérnek. Egyedül angyallá lényegülése, s gyors visszaváltozása szurtos gyerkőccé tudja kibillenteni kissé a magabiztosságából, hiszen az angyalságtól azért megilletődik az ember lánya, valljuk be. 

Gubó, a fiú, becsületes nevén Török Gábor, éppen az ellentéte. Ő nem szereti, ha koszos a keze, ha elszakad a ruhája. Nem szeret felmászni sehova. Viszont mindent feljegyez, ami számára érdekes. Aggódó és megfontolt, szereti a vonatokat és a menetrendeket. Ó, és vagy sorozatosan vérzik az orra vagy kikötődik a cipőfűzője... ahogy rögtön, a történet elején is megesik vele az utóbbi. S bár így az ikrek lemaradnak társaiktól, s elvesznek, de cserébe számtalan érdekes emberrel találkoznak, sok mindent megtudnak, és megtanulnak, és néhány izgalmas kalandban is részük van. 

Megtudják például, hogy a szatócs szövetek, felspulnizott zsinegek, skatulyák és szögek között is tölti a mindennapjait, hogy az udvaron lévő huplik léleklyukak, s hogy azok mire valók, hogy nem minden szépen díszített edény váza, hogy a búzakorpát nem csak joghurtba lehet tenni, hogy léteznek gyógyító növények, van rózsavíz és körömvirág, s kakukkmák is, és hogy a lisztes zsák cipelése vagy megpakolása egyformán nehéz munka.

A gyerekek az úton, amit bejárnak, míg megtalálják elvesztett társaikat, az őket kísérő múzeumnénit és tanárukat, Zsuzsa nénit – aki kedves, jóságos, hársmézhangú, de ha kell, akkor kapitány a viharban – néhány vargabetűt azért leírnak. Ám nem minden cél nélkül. Így és ezért is lesz az eltűnésből eltűnődés. Hiszen mindenkitől, akivel találkoznak nem pusztán útbaigazítást vagy pár finom falatot kapnak csak, hanem tanítást, egész éltre szóló, megszívlelendő gondolatokat, tanácsokat is.

A szatócsbácsi például a lelkükre köti, hogy az emlékeiket eszükbe ne jusson pénzért megvásárolni. A boszorkányokról sokat tudó Kata óvatosságra inti őket, a gyógynövényeket kedvelő és ismerő Telihold néni pedig úgy tudja, hogy „Minden seb begyógyul előbb-utóbb. Lehet, hogy hagy maga után nyomot, de az is csak arra való, hogy ne felejtsük el, mire kell vigyáznunk!” A bölcs, filozofálásra hajlamos, barátságos, lapáttenyerű molnár pedig, aki az időt megállító varázsmondókával is megajándékozza őket, ezt a tanácsot adja a mindig megfontolt Gubónak: 

„Úgy látom, legényke, elővigyázatos vagy. Ez jó tulajdonság. De néha félre kell tenni, mert van az úgy, hogy az ember túlságosan elővigyázatos lesz, és addig-addig vigyázkodik, hogy elszalaszt valamit. Egyszerűen elmúlik az ideje. És azt bizony soha nem lehet visszahozni. Ami elmúlt, elmúlt! (…) Mert az idő úgy száll, mint a liszt. Finoman, szelíden beborít mindent (...)”.  Tőle tudják meg azt is, hogy léteznek titkok, amiket nem lehet akárkinek elmondani, s hogy a titkos vers nem egyszerű versike, de nem ám! Annak ereje van, s nem lehet csak úgy, úton-útfélen mondogatni – tudni kell, mikor van itt a mondás ideje. Az elkallódott ikrek a kedves és szépséges, Illatos Lány segítségével találkoznak végül a többiekkel. A Gyertyamártónál, aki „jóságos órásnak tűnt. Olyannak, aki nem tudna agyonütni egy legyet sem, de puszta jelenlétével képes lenne megfékezni a leggonoszabb gonoszt is.”. Ő is útravalóval engedi útjukra a gyerekeket. Arra kéri őket, hogy a nála készített gyertyát akkor gyújtsák csak meg, „amikor nagy szükségük van egy kis fényességre.”

Az a különleges Molnár Krisztina Rita mesekönyvében, hogy, bár első ránézésre csak mesekönyvnek tűnik, de olvasva rádöbbenünk: ez bizony nem pusztán gyerekeknek szól, hanem minket, felnőtteket is megszólít, s nem is ereszt csak úgy, „üttre-püffre”.  Meg-megállít a történet, befelé figyeltet, még akkor is, ha éppen teljes hangerővel szól mellettünk a Kaláka Hol a nadrágom lemeze, mert két gyereknek tombolhatnékja van... Igazi utazás ez, s nem csak térben, lélektől lélekig, egyik szereplőtől a másikig, de a legbensőnkben is – hiszen minden történés vagy szó, legyen az szép vagy bántó, s ezt már Telihold nénitől is tudjuk, nyomot hagy bennünk. 

Olyan kötet ez, amely kiemel a mindennapi forgatagból. 

Amíg összebújva olvasunk a hatévessel, semmi nem számít. Csak duruzsolom a szavakat, mintha vízimalom volnék, jár a szám, s ilyen szép szavak jönnek ki rajta, mint papírstanicli, barázdabillegető, mentaszörp vagy éppen levendulapermet. Meg-megállunk az olvasásban, magyarázok is, de semmi nem zökkent ki minket ebből a világból, még a másfél éves sufrikázása sem. Látom rajta, reggelig hallgatná, s a szomorúságot is, mert vége a fejezetnek. Csak az ígéret, hogy holnap folytatjuk, csukatja be a gyerekszemet. 

Ha a magam örömére olvasom, akkor sem számít, hogy szalad a ház, hogy vannak különösen rossz napok. Amíg olvasom, védve vagyok – semmi sem árthat. 

Csak gyógyulnak tőle a lyukak a szívemen. 

Mert a jó könyvek ilyet is tudnak. 

S ha megkérdezik, kinek ajánlanám, azt mondom majd: azoknak a gyerekeknek és szüleiknek, akik kicsit lassúbbak, szeretnek elszötymörögni egy virág szirmai vagy egy bogár szárnyának mintázata felett, vagy akik lassítani szeretnének, kipróbálni, hogy milyen, amikor nem bánják, hogy telik az idő...mert az így is, úgy is, eltelik, csak nem mindegy, mivel, kivel. 

De ha egymással, s ezzel a könyvvel, akkor jól és jóval.