Előbb azonban még Nyáry Krisztián, a Magvető Kiadó vezetője beszélt a most útjára indított könyvsorozatról, ami az Időmérték címet kapta, és Röhirg Géza kötete az első darabja. Nyáry szerint ezekkel a kicsi, zsebbe, táskába rakható, utazáshoz is praktikus formátumú könyvecskékkel a fiatalabb generációt szeretnék megszólítani. Úgy fogalmazott, olyan verseket kívánnak a sorozatban megjelentetni, melyek megértéséhez nem szükséges irodalomelméleti előképzettség. A beszélgetés egy későbbi pontján Röhrig is visszautalt erre a bevezetőre, miszerint egyáltalán nem érzi degradálónak, ha érthetőnek tartják a verseit. Hiszen nem csupán a lila lehet szép szín, tette hozzá némi szarkazmussal.  

A most bemutatott kötet címe - az ember aki cipőjében hordta gyökereit - rögtön adta az első kérdést, amit aztán Szabó T. Anna fel is tett: honnan ez a cím és miért? Röhrig Géza elmondta, tartott korábban egy hagyományt, miszerint mindig egyszavas címeket adott a könyveinek. Ez esetben is így volt hosszú ideig, az lett volna a cím, hogy Külön, végül nem sokkal a nyomdába kerülés előtt változtatott. Amikor leírta ezt a mondatot, akkor az egy aha-élmény volt a számára, hiszen bár a kötetben szereplő figurák közül nem mindenkinek van cipője, de ha lenne, illene rájuk ez a szókép. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabó T. Anna szerint Röhrig költőként már egy komoly, súlyos életművet tudhat magáénak - a most megjelent könyv a hetedik verseskötete -, versei nagyon bátor, nagyon vad és nagyon fájdalmas hangon szólalnak meg, és jó, hogy ez a hang figyelmet kap. Noha mostanában nem divat, de mégis jelen volt mindig a magyar irodalom történetében, a kortársak közül többek között Visky András vagy Jónás Tamás költészetében lelhető fel. A beszélgetés során egyébként sok alkotó szóba került, Szabó T. Anna idézte például Weöres Sándort és Babits Mihályt is, utóbbi esetében ez kézenfekvő is volt, hiszen Röhrig könyvének mottója is tőle származik. Ugyancsak többször szövődtek bele Martin Buber Haszid történetek című könyvéből felolvasott részletek is a beszélgetésbe.  

A kérdező arra is kíváncsi volt, Röhrig hogyan alkot, hogyan ír? Milyen szokásai vannak? Ő olyan alkatú költőnek látja magát, aki ücsörög egy járdaszigeten, messziről úgy néz ki, mintha tangóharmonikázna, ám közelebbről látszik, nem tangóharmonika van a kezében, hanem egy nagy vastüdő. A költészet számára tehát maga a lélegzés. 

A jelen kötettől többször is eltávolodva teológiai jellegű gondolatmenetek ékelődtek a beszlégetésbe. Istennek szüksége van az emberre, mondta Röhrig Géza, ezzel kapcsolatoban idézte Miguel de Unamuno baszk filozófust is. Nem az a lényeg, hogy tud-e hinni valaki, hanem hogy akar-e. A gonosz sem a fejével, hanem a szívében, a szívével mondja, hogy nincs Isten. Hasonló volt Iványi Gábor gondolatmenete is, miszerint nem az a baj, ha a tudományos ezköztárunkkal nem tudjuk megmagyarázni, megérteni Isten létét. "Akarom, hogy legyen Isten", mondta Röhrig, ugyanúgy, ahogyan szerinte a boldogság is elhatározás kérdése. Röhrig úgy gondolja, a 400 évvel ezelőtti ember sokkal inkább volt a szellem embere, mint a mai, ő maga a vallásosságát egyfajta ellenkultúraként éli meg, ugyanakkor úgy véli, hogy 400 év szekularizáció után az európai ember ismét közelebb kerül majd a transzcendenshez. 

Hasonlóan fontos pontja volt az estnek az ima fogalmának körbejárása. Vajon annak van-e szüksége az imára, aki hisz, vagy aki nem hisz? Egész testével kell, hogy az ember részt vegyen benne? Milyen a jól sikerült ima? Amelyikre emlékszünk, talán nem is volt igaz, hiszen az ima egyfajta feloldódást is kell jelentsen? 

Röhrig kötetében több - gyakorlatilag egy egész ciklust képező - festőkről és festőknek szóló vers is található: Egry József, Derkovits Gyula, Szántó Piroska, Mednyánszky László, csak hogy néhány nevet említsünk, akiket megidéznek ezek a szövegek. Szabó T. Anna rá is kérdezett ennek okára, Röhrig pedig elmondta, hogy azon túl, hogy a felesége is festő és gyakorlatilag vásznak között él, őt nagyon érdeklik azok az alkotók, akik nem a nyelv, a szavak segítségével fejezik ki magukat. Szereti a zenét, az éneket is, akár egy hamisan éneklő szomszédot is meghallgat, ha az magába feledkezve, szégyenérzet nélkül énekel. 

A könyvbemutató a közönség soraiból érkező kérdéssel zárult és Röhgrig Pilinszky Jánosról vallott gondolataira utalt. A megkérdezett szerint a magyar irodalom egy nagyon talajmenti, földhöz ragadt irodalom, ehhez képest Pilinszky rendszeridegen, magányosan áll. Az ő számára a hit evidencia, míg a magyar lírában inkább annak hiánya és az arra való vágyakozás jelenik meg. Röhrig elmesélte, sajnája, hogy amikor volt alkalma találkozni a költővel, még nem volt ez számára fontos, később viszont már késő volt. 

Fotó: Bach Máté