A szerelem érzéséről mesterien értekező Emmanuel Mouret megint készített egy tipikus Emmanuel Mouret-filmet, mely az ő esetében a lehető legjobbat jelenti. Kedélyes „mozifilozófiája” miatt, bár nem tökéletes hasonlattal élve, a „francia Woody Allennek” is szokták őt nevezni, ám a sokszínűséget és a mennyiségi alkotást hajszoló amerikai rokonlélekkel szemben Mouret évek óta következetesen ragaszkodik a szerelmi kavalkádsztorik párizsi variációihoz. Hatása meglepő, mert pehelysúlyú történetei néha olyan mély érzelmi-szerelmi sztereotípiákat hoznak felszínre, melyek létezését nem is feltételeznénk a sok francia glamúr alatt, emellett olyan felkavaróak tudnak lenni filmjei, hogy ennek élményével talán jobb a moziban ülve, szórakozva szembesülni.

Szinte teljesen biztos, hogy a Mouret-filmek gyógyhatással bírnak, hiszen megnézésük után letisztultabbnak tűnnek saját zűrzavaros kapcsolataink is. Sem szégyenérzet, sem lelkiismeret-furdalás nem marad, csak a feloldott feszültség, mely a vásznon és az életben megjelenő szövevényes szerelmeket kíséri. És vétek lenne elsiklani afölött, hogy Mouret, bármennyire is a könnyedséget szorgalmazza, klasszikus művészetek iránti csodálata és humanista megközelítése kifinomult darabokká teszi szerelmi leckéit. Kevés olyan rendező van a franciák élvonalában, aki a felhígult közönségfilm-repertoárban stílushűségével stabilan kiemelkedőt tud nyújtani, s akinek történetei után a legtöbben mosolyogva távoznak a moziból, mintha a filmnézés még mindig valami közösségiélmény-szerűség lenne. Emmanuel Mouret ilyen, s hogy mennyire saját személyiségéből fakad mindez, igazolja többek között, hogy rendre magát teszi meg főszereplőnek (vagy legalább az egyik kulcsszereplőnek), valamint hogy ő jegyzi forgatókönyveit is, művei így nem értelmezhetőek tőle elszigetelve.

A Szívecskéim – melynek magyar címe kifejezőbb, mint a francia Caprice (a bonyodalmat okozó hősnő neve) – már felütésével meglep, mert első jelenetének minden pillanata lenyűgöz intellektuális, mégis végtelenül egyszerű párbeszédével: apa (Mouret) és fia ülnek a parkban, mikor is az apuka óvatosan kérdezgetni kezdi a kisfiút, hogy a könyvek helyett nincs-e kedve néha inkább a modern technikába mélyedni, mire szüntelenül csak nemleges választ kap. Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy ez egy szokványos (fordított) társadalom- és korkritika, mert Mouret egyszerűen csak meghatározza filmes viszonyulását, miszerint újfent az örök humanista szemszögéből alkot. S arról, hogy ezt milyen megfelelő pszichológiai tudatossággal teszi, a fent említett jelenet, mely így leírva talán nem is olyan érzékletes, élőben sokkal inkább meggyőz.

A rendező a Szívecskéimben megint kedvenc karakterét, a csetlő-botló férfit alakítja, akire valahogy mégiscsak rátalál a boldogság. A történet előrehaladtával szinte mesebeli szerencséje lesz a női nemmel, ami saját kontextusában azért nem meglepő, mert egy művelt, érzékeny és jóképűnek mondható férfi kétség kívül értékes egy (vagy több) hasonló beállítottságú nő számára.

Az Emmanuel Mouret által játszott Clément Dussaut tanárként dolgozó egyedülálló apa, akinek felesége a legjobb barátjával, egyébként az iskola igazgatójával (Laurent Stocker, a Comédie Française színésze) bútorozott össze, ám ez a jelenben már semmi gondot nem okoz számukra, sőt, eszményi barátságban maradtak egymással. A színházrajongó pedagógus plátói szerelmet táplál egy elegáns színpadi híresség, Alicia Bardery (Virginie Efira) iránt, mely egészen addig marad plátói, amíg a hölgy meg nem jelenik az iskolában. Kettejük találkozása romantikus fordulatot vesz, melyet Clément szinte el sem hisz, annyira ideális. Tökéletes kapcsolatukba azonban beviharzik egy szélvész-lelkületű – egyébként a főhőshöz sokkalta jobban illő – leányzó, a színészi karrierről csak álmodozó Caprice (Anaïs Demoustier), aki gyermekes rajongásával üldözi Clément-t, folyton-folyvást hajtogatva, hogy a férfi egyetlen közös éjszakájukon szerelmet vallott neki. Van ebben igazság vagy nincs, esetleg mégis van, vagy még sincs? Ezt kutatja a film, erről filozofálgat kicsit könnyed, kicsit fájó módon, ráébresztve arra, hogy a kapcsolatok át- meg átszövik egymást – mind női, mind férfi oldalról nézve –, s a legjobb, ha ennek természetességét megérti, átérzi és elfogadja a színész és a néző is.

A hazánkban is közönségkedvencként vetített Csak egy csók vagy A szerelem művészete után a Szívecskéim nosztalgiamázzal nyakon öntve, ám becses igazmondással támasztja alá, hogy a szerelem témakörét a végtelenségig lehet variálni. Emmanuel Mouret pedig sokadszorra mutatja meg, hogyan kell mindezt szívből csinálni, s reméljük, meg is tartja jó szokását.

Szívecskéim (Caprice)

Színes, feliratos, francia romantikus vígjáték, 100 perc, 2015

Korhatár: 16 év

Forgatókönyvíró-rendező: Emmanuel Mouret

Szereplők: Emmanuel Mouret, Anaïs Demoustier, Laurent Stocker, Virginie Efira, Thomas Blanchard, Mathilde Warnier, Olivier Cruveiller

Bemutató dátuma: 2016. március 3.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.