Az idei Frankofón Filmnapok védjegye a nemzetközi alkotásokban is rendszeresen szereplő Isabelle Huppert volt, aki személyével foglalta össze azt a multikulturalitást, melyet a filmfesztivál már évek óta szorgalmazni látszik. Nyitófilmként a színésznő és Gérard Depardieu főszereplésével készült legújabb Guillaume Nicloux-film, a Valley of Love került műsorra, mely szolid stílusával és meglepetésekre építkező történetével hatásos indítás volt. Az apáca rendezőjének 2015-ös munkája egy hajdani pár egyszerre realista és misztikus alászállását fogalmazta kiüresedett képekbe: Isabelle és Gérard (a film megőrzi a színészek eredeti nevét) a kaliforniai Halál-völgyben keresik öngyilkosságot elkövetett fiuk, Michael „szellemét”, aki búcsúlevelében invitálta szüleit erre a helyre, mert utolsó sorai szerint ott várja majd őket. Nicloux kifogástalan produkciója ugyanolyan intellektuálisan kezeli a fantasztikumot, mint a történet reális dimenzióit, sztárszereplői pedig úgy lépik át önmaguk színjátszói határait a filmben – mely pályájukat megkoronázó jutalomjátékot nyújt számukra –, hogy mindeközben végtelenül egyszerűek, könnyen értelmezhetőek maradnak. A Valley of Love képi világának szépségét és annak remek hangulatkeltő hatását igazolja a 2016-ban megszerzett César-díj, amellyel Christophe Offenstein operatőri tevékenységét jutalmazták.

Magának Isabelle Huppert-nek egyébként önálló szekciót állított össze a fesztivál, melyben szerepelt Guillaume Nicloux Az apáca című Diderot-adaptációja is (a rendező a film bemutatása kapcsán 2014-ben látogatott el a 4. Frankofón Filmnapokra), de ismét megnézhettük A zongoratanárnőt (r.: Michael Haneke), valamint A szertartást (r.: Claude Chabrol), a Villa Amaliát (r.: Benoît Jacquot) és A vagányt (r.: Maurice Pialat), melynek érdekessége, hogy Huppert és Dépardieu a Valley of Love-hoz viszonyított 35 évvel korábbi önmagát láthattuk viszont benne. A Filmnapok záródarabja Joachim Trier dán-norvég rendező (Lars von Trier távoli rokona) Hétköznapi titkaink című, Cannes-i Arany Pálmára jelölt drámája volt, melyben a színésznő karaktere csak visszatekintések formájában jelenik meg. A nyomasztó családi viszonyokat felszínre hozó történetet, mely egyébként önmagában is figyelemre méltó folytatása az ifjabb Trier eddigi munkáinak, erősen felhúzza Isabelle Huppert jelenléte. A háborús fotóriportert alakító Huppert a film jelenidejében már nem él, szeretteit egy kiállítás szervezése hozza újra egy tető alá, mely során feltörnek a családanyával kapcsolatos emlékek is, talán azért, hogy a lappangó titkok és a bújtatott feszültségek végre felszínre kerüljenek. A folyamat mindenképpen nehéz, a film maga is mindenképpen nehéz, ám a felold(oz)ás semmiképpen sem marad el. (Kritikánk itt olvasható a filmről.)

Isabelle Huppert mellett Vincent Lindon előtt is tisztelgett a Frankofón Filmnapok, amire nagyszerű apropót szolgáltatott Lindon sikeres szereplése mind a Cannes-i Filmfesztiválon, mind a César-díj átadóján. A franciák évek óta kedvelt és foglalkoztatott, ám szélesebb körben eddig egyelőre kevés reflektorfényt kapott színésze ugyanis mindkét rangos helyről díjjal távozott a Mennyit ér egy ember? című filmben nyújtott, eszköztelennek tetsző, ám szakszerűen felépített alakításáért. Amellett, hogy Stéphane Brizé dokumentaristára vett munkakereső története is figyelmet érdemel, a legkülönlegesebb élményt valóban Lindon mélyre nyúló játéka adja a nézőnek, melynek professzionalizmusára nagy szükség is volt, hiszen a film teljes mértékben a főhősre épít, annak szimpatikus egyszerűsége mögé fojtott gondolatait és érzéseit kívánja érzékeltetni. Vincent Lindon főszereplésével még egy 2015-ös produkciót vetítettek a filmnapokon, Joachim Lafosse Fehér lovagok című munkáját, mely a polgárháború által feldúlt Afrikában lévő árva gyermekek örökbeadásának társadalmi témáját forszírozza.

A 6. Frankofón Filmnapok két olyan nagyprodukciót is hozott idén, mely az ember természethez fűződő viszonyáról szól, mindezt különleges látványtechnikába foglalva. Bár a téma nem kapott saját szekciót, e két film hasonló keretek között értelmezhető, ám más-más műfajban. Jean-Jacques Annaud Farkastotem című kalandfilmje a '60-as évek Mongóliájában játszódik, ahol a Kínából származó főhős, egy nomád törzs tagjaként, úgy dönt, hogy farkaskölyköt fogad magához, veszélyeztetve ezzel saját, valamint a vadállat helyzetét. A spirituális viszonyulást sugalmazó film valójában matinészerűnek mondható lenne, ha nélkülözné az erőszakos jeleneteket, a gondolati mélységek ellenben távol maradnak tőle, pedig óriási lehetőségeket hordoz magában a történet. Érdemes volt azonban látni a filmet nem mindennapi vizuális világa miatt, amely több pontján kelti a farkasokkal való együtt száguldás érzetét (a filmet 3D-ben is fogják forgalmazni). Egyébként hasonló kiindulóponttal dolgozik Yared Zeleke Bárány című munkája, melyben a főhős kisfiú báránya feláldozását próbálja megakadályozni. Szintén kivételes, az állatvilágot extrém módon megközelítő látványt alkalmaz Jacques Perrin és Jacques Cluzaud természetfilmje, az Évszakok. Az állatvilág évezredes fejlődésén átívelő történet rendezői az Urániában megtartott közönségtalálkozó keretében meséltek a film készítésének szakmai hátteréről, eddigi művészi pályájukról, a természetfilm-készítéssel kapcsolatos céljaikról, valamint a jelenlegi szuperprodukcióban alkalmazott koncepcióról és technikáról.

A fesztivál egyik legjobban várt közönségfilmje, köszönhetően az európai mozi kedvencévé vált Omar Synek, a Csokoládé volt, mely ismét igazolta, hogy az afrikai szülőktől származó francia színész személye még mindig képes teltházas premiert eredményezni. Roschdy Zem filmje az első fekete bőrű bohóc, Csokoládé és fehér bőrű társa, Footit cirkuszi történetét dolgozza fel, mely, a való élethez idomulva, nyilván nem végződhet jól egy korai bevándorló számára a Belle Epoque idejében, amikor a feketéket még látványosságként mutogatták és a majmokhoz hasonlították. Volt egy jelentős korszak azonban, amikor Csokoládé bohóc uralta a porondot, népszerűségével pedig az emberek szívét, így szerepe úttörőnek mondható, még akkor is, ha utána hosszú időre elfelejtette őt a közönség. Erről a jelentőségteljes híressé válásról, majd az elkerülhetetlen bukásról szól a film, kicsit naivan, kicsit konvencionálisan, ám maximális profizmussal bánva ezzel az érzékeny témával. Nem mellékesen Omar Sy rajongói egy sokarcú szerep szép megvalósítását kapják az afrikai-francia sztártól. A filmet a „Lábuk alól a talaj” szekció fő produkciójaként mutatta be a Filmnapok, amely mellett olyan művek kerültek a válogatásba, mint a misztikusra hangolt Bird People (r.: Pascal Ferran), a mediterrán temperamentumú Geronimo (r.: Tony Gatliff), a Hitchcockot és Jean Renoirt idéző Legközelebb a szívre célzok (r.: Cédric Anger; mellette szintén francia bűnügyi témájú volt Frédéric Tellier Az SK1-es ügy című munkája), a szuperhős-sztorival játszó Mint hal a vízben (r.: Thomas Salvador), a vallási különbségek által is nehezített szerelmi háromszögről szóló Félix és Meira (r.: Maxime Giroux), valamint a távol-keleti egzotikummal átitatott Tokyo, hozzád megyek (r.: Stefan Liberski) szerelmes meséje. A szekció olyan kiemelkedő emberekről szóló filmgyűjteményt nyújtott, akik különbözőségüknél fogva kilógnak abból a környezetből, amelyben élni kénytelenek. Több szekció ezúttal nem került a programba, mégis elkülönültek az „Éjszakai vetítések” súlyos és egyedi hangvételű darabjai, köztük az afganisztáni harcokból visszatért férfiről szóló Maryland (r.: Alice Winocour) és a Spielberg Párbajához hasonlított Night Fare (r.: Julien Seri) című taxisthriller. Az egzotikus darabok táborát erősítette a Tuniszi penge (áldokumentumfilm; r.: Kaouther Ben Hania; francia-kanadai-tuniszi-egyesült arab emirségek beli), A kincs (r.: Corneliu Porumboiu; román), az Érzelgősök (r.: Nicholas Triandafyllidis; görög) és az Ember tervez, Isten végez (r.: Lionel Baier; francia-svájci).

A nehezebben értelmezhető vagy drámaibb hangvételű alkotások mellett némi könnyedséget csempésztek a Filmnapok általános hangulatába a szerelemről szóló mozik, melyek között régi ismerősként üdvözölhettük Emmanuel Mouret-t, aki ezúttal Szívecskéim című, habkönnyűnek tűnő, ám mégiscsak elgondolkodtató filmtanulmányában folytatja a szerelem lehetséges variációinak feltérképezését, a tőle megszokott áradó mesélőkedvvel. Mivel jó hangulatú, szerethető és a korábbiakhoz hasonló színvonalú filmet készített a francia rendező, a Szívecskéim – andalgósan nosztalgiázó stílusa ellenére – szinte bárkinek, nem csak a női nézőknek ajánlható, elvégre mégiscsak egy férfi fejéből pattant ki a történet. (Kritikánk itt olvasható.) Erkölcsi határokat feszeget a szerelem kamaszos fellobbanása a 6. Frankofón Filmnapokra is ellátogatott Jean-François Richet vérbeli nyárelőtti közönségfilmjében, az Egy őrült pillanatban, mert a 17 éves szerelmes kamaszlány meggondolatlan kalandja apja 45 éves barátjával óhatatlanul beárnyékolja a családi és baráti viszonyokat. A film azonban szórakoztató céllal készült, így mélylélektan helyett vakációs mozit kap a néző, Vincent Cassellel és François Cluzet-vel a főszerepben. A szerelem ábrázolásának kiemelkedően érzékeny verziója ugyanakkor Arnaud Déplechin Fiatal éveim című töredékes visszaemlékezésében érhető tetten, melyben a rendező az első szerelem élményét adja át nézőjének. A rendező a Filmnapok ideje alatt César-díjat nyert alkotásával. A belga Stefan Liberski is hasonló érzéseket fogalmaz meg a Tokyo, hozzád megyek című elbűvölően fiatalos filmjében, az ő művét azonban főként a távol-keleti egzotikum emelte ki a programból.

A frankofón filmszelekció egyik legellentmondásosabb darabja Marie-Castille Mention-Schaar Emlékek őrzői című pedagógiai indíttatású mozija volt, mely amellett, hogy az egyik legerősebb stílussal és tematikával megáldott alkotás, olyannyira játssza el sokunk bizalmát kommersz cselekményvezetésével. A Laurent Cantet Az osztály című Cannes-i Arany Pálmás filmjéből sokat merítő Emlékek őrzői tudniillik hiába regél kvázi újszerű módon a tolerancia kérdésköréről, a jó pedagógia örök csodájáról, valamint a holokauszt-tapasztalat értő feldolgozásának társadalomjobbító szerepéről, nagyon lecsupaszítva az Apáca show-féle hollywood-i suliverseny-filmek dramaturgiáját veszi kölcsön mindehhez. Lehet különleges folyamat, ahogy a szivárvány minden színében pompázó osztályt egymás elfogadására neveli a haladó szellemű tanárnő, miközben a csapat a holokauszt gyermekáldozatairól szóló közös versenydolgozata készül, de az a gesztus, miszerint minden szép és jó varázsütésszerűen történik a cselekményben, meghamisítja az egyébként értékes és máskülönben igen méltatható és korszerű feldolgozásmódot.

Mivel a fent részletezett budapesti válogatás nem lehetett mindenki számára elérhető, természetesen jó néhány vidéki nagyváros csatlakozott a frankofón filmek vetítéséhez, emellett több film rendelkezik már hazai forgalmazóval: Csokoládé – Mozinet Kft., Évszakok – Mozinet Kft., Egy őrült pillanat – Cinetel Kft., A kincs – Cirko Film Kft., Farkastotem – MTVA, Szívecskéim – Vertigo Media Kft., Emlékek őrzői – MTVA. A Fankofón Fesztivál többi része pedig, mely színházi, irodalmi, zenei, képzőművészeti, aktuálpolitikai és pedagógiai eseményekkel vár szinte még csak nemrég kezdődött, érdemes tehát körülnézni a társművészeti és egyéb témakörök, programok között is, melyet legegyszerűbben a Francia Intézet honlapján tudunk megtenni.

A 6. Frankofón Filmnapok és Fesztivál programja.