A Kongresszusi Központ szellősen megtelt nézőterén ülőknek, mielőtt megkaphatták volna azt, amiért megvették elég drága jegyeiket, még meg kellett hallgatniuk a The Bandys nevű formáció négy dalát. Eredetileg nem is terveztek előzenekart, de állítólag Brian May-nek annyira megtetszett az együttes One Day című száma, hogy módosította eredeti elképzelését.

A magyar származású Andreas Hamorszky (gondolom, ő lehet a Bandi) által vezetett, Ausztriából csillagtúrázó együttes dalai - melyek a UK Songwriting Contest elődöntőjéig vagy éppen az Akademia Music Awardig jutnak - úgy szólnak, mint a Beatles és az Oasis. Legalábbis az együttes Facebook-oldala szerint. Szerintem viszont inkább úgy, mint egy britpoposra hangszerelt David Hasselhoff.

A színpad átszerelését követően megérkezett a végre ősz Brian May és a még sokáig nem ősz, korábban leginkább musicalekben sikereket elérő, de a 2012-es The Voice UK-be nem beválogatott Kerry Ellis, akiknek szakmai egymásra találásáról elég sokat lehet olvasni, de én továbbra sem értem. Azt persze igen, hogy Ellisnek mi a jó a legendás gitárossal való turnézásban, de az már kevésbé fér a fejembe, hogy a Rolling Stone magazin szerint a világ 26. legjobbja (a Guitar World szerint másodikja) mit keres egy viszonylag középszerű énekes mellett. Lehetne ez számára egy visszatérési lehetőség, de hát Brian May sohasem tűnt el igazán. Bár az is igaz, hogy Freddy Mercury 1991-es halála óta túl sok önálló terméket nem tett le az asztalra. Igaz ez a mostani koncertre is, ahol két dalt (Last Horizon, Roll With You) leszámítva kizárólag Queen és egyéb dalok feldolgozásait játszották.

Az alábbi dal is épp egy feldolgozás, melynek éppen ez a videója ment le a koncerten is.

Persze, jó volt Brian May-t és a személyével teljesen egybefonódo, házi készítésű Red Special-t élőben látni és hallani, de a Queen daloknak – ha eddig nem lett volna bizonyos, hát most az lett – stadion kell. No meg az eredeti énekes. És bár May hangja szinte semmit sem változott az elmúlt bő 40 évben, de pótolni vagy helyettesíteni Mercuryt Adam Lambert és Paul Rodgers után éppen Brain May és Kerry Ellis tudja a legkevésbé. Ami pedig a nem Queen dalokat illeti, hát azok – mondjuk a Beatles Something-je és Tell me what you see-je, vagy az 1986-os népstadionbéli koncert csúcspontjaként elhangzó Tavaszi szél – kit érdekelnek Kerry Ellis hangján megszólalva?

Egyébként akár hiteles is lehetett volna az MTV Unplugged vagy a VH1 Storytellers (esetleg az MR2 Akusztik) hullámain kihajózó Acoustic by Candlelight, de hát nem lett az. Ami működött az egyébként szintén stadionra termett Pearl Jamnél, a Nirvanánál és Bruce Springsteennél, az itt nem jött össze. A dalok – ahogy Ellis fogalmazott – levetkőztetése az elvárt izgalommal szemben az unalmat hozta, és ezen sem a kivetítőn a naplemente giccsében megjelenő oroszlánok, a szavannán, oroszlánmentés közben gitározást mímelő Brian és az ugyanott tátogó Kerry, sem pedig az asztrofizikából doktorált May Monty Pythont meghazudtoló, rettenetes humora sem segítettek különösebben: zenekarként mutatta be az egy szem billentyűst, aki a zongorabetéteken kívül a basszust, a cint, a We Will Rock You alatt a dobbantás-tapsot is szintetizátorán produkálta, illetve neki köszönhettük a frenetikus csörömpölő hangot is, amit akkor hallottunk, amikor Brian sokadjára is bemutatta Pete-et, a road-ot, akire, mint mondta, vakon rábízza gitárjait.

Hatalmasat kacagtunk.

Az egyetlen mentség, hogy mintha maga May sem élvezte volna igazán a koncertet. Hiába lendítette magasba a karját egy-egy kipengetett hang után, hiába vonultatta fel gitárjai egész széles tárházát (még a Red Special kicsinyített másán, mini me-ként bemutatott gitárán is játszott), a szemei jobb esetben szomorúak, rosszabb esetben kifejezéstelenek maradtak, és ez akkor sem változott meg, amikor az első két sor a ráadás számai előtt megrendezettnek tűnő módon a színpad elé szaladt.

Feldolgozni egyébként szabad, mint ahogy egy meghalt énekes emlékét is lehet ápolni, sőt, egy együttes felbomlását követően is van élet, de Freddie Mercury közelébe egyedül George Michael hangja ért, az övé is mindössze egyetlen alkalommal.

A standing ovation-t persze joggal kapta meg Brian May, de nem ezért a koncertért, hanem a Queen – remélhetőleg még ezzel a turnéval is – lerombolhatatlan legendájáért.

A koncerten elhagzó dalok listája és a hozzájuk tartozó felvételek innen érhetőek el.
A felhasznált képeket innen, innen, innen, innen és innen töltöttem le.