2016-ban Nemes Nagy Ágnes életéhez kapcsolódóan két kerek évfordulóról is megemlékezhetünk: idén lesz 25 éve, hogy már nincs köztünk, miközben a részint az ő nevével fémjelzett Újhold folyóirat 70 évvel ezelőtti elindítására is emlékezhetünk. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett beszélgetésen azonban elősorban a gyerekverseket író Nemes Nagy Ágnes került reflektorfénybe, s azok a könyvek, melyeket a Móra Kiadó az elmúlt időszakban újra megjelentetett. 

Természetesen mindez nem független az Újhold és köre sorsától, hiszen Nemes Nagy Ágnes éveken keresztül csak az íróasztalnak írhatta (felnőtt) verseit, miközben a Móra Kiadónál dolgozó férj, Lengyel Balázs révén lehetősége volt neki is munkát vállalni, gyerekeknek szóló verseket írni. Éppen ezért lehet úgy is érvelni, hogy Nemes Nagy Ágnes szövegei esetében határozottan különválnak a felnőtt és gyerekversek, ahogyan azt Tarján Tamás is idézte Végh Balázs Béla tanulmányából. Másrészt, egy másik tanulmányt alapul véve (Dobszay Ambrus) viszont épp azt érdemes elemezni, hogy vajon mennyire szervesen kötődnek egymáshoz a közel egy időben megjelent felnőtteknek és a gyerekeknek szánt versek, s hogy az utóbbiban milyen mértékben érhetőek tetten azok a sajátos jegyek, amelyek a líra és általánosságban véve is az irodalom huszadik század második felének nagy paradigmaváltásait is jellemzik.

 

 

 

 

 

 

 

 

Közvetlenebb, kevésbé elméleti szempontból is meg lehet közelíteni a kérdést, ahogyan azt Tarján Tamás meg is tette. Szabó T. Annát arról faggatta, tényleg lehetséges-e elválasztani a két alkotási módot egy költő tevékenységében. A megkérdezett szerint gyerekverset írni önfeledt játék (persze, ha például megrendelésre kell írni májusban karácsonyi verset, akkor az nehéz), aki gyerekverset ír, annak sosem ér le a lába, mert folyton ugróiskolázik. A felnőtt vers is játék, de annak egy komolyabb válfaja. Másrészt ismeretes, ahogyan néha utólag válogatott és kiadott gyerekverskötetekbe egy jelentős alkotó más műveit is beleillesztik, feltöltik velük a kiadványt, ilyen például Szabó T. Anna szerint József Attila gyerekverseinek gyűjteménye. Ugyanúgy érdekes kérdés lehet az is, hogy egy-egy gyerekeknek szánt alkotás nem bír-e tartalmasabb, felnőttesebb értelmezési rétegekkel. Tarján Tamás erre a Macska című verset hozta fel, s annak "bombafojtó homokdombra/ pincelépcső oldalán" két sorát. Az a történelmi tapasztalat, ami ebbe belesűrűsödik, szerinte inkább már csak az idősebb generációk számára válhat érthetővé. 

Tamás Zsuzsa véleménye szerint azonban nincs gond az ilyen sorokkal sem, hiszen a gyerekek irodalmi szocializációjának fontos része lehet a félreértés és a meg nem értés, valamint az ezekből fakadó hiányos helyek kitöltése. Hiszen ha veszünk egy népi mondókát, ez esetben is könnyen előfordulhat, hogy a mai kor gyerekei számára már teljesen ismeretlen, szókincsét tekintve is távoli világ tárul fel általa. Saját olvasói tapasztalatai is alátámasztják ezt, bár fonákjáról: kisgyerekként nem került közel Nemes Nagy Ágnes e korosztálynak szánt írásaihoz, csupán kamaszkorban. Így számára kimaradt ez a bizonyos meg nem értés és toldozás folyamata, vagyis elmaradt az a varázslat, a csoda, amit fiatalabb korában átélhetett volna. Szabó T. Anna is hasonló tapasztalatról számolt be, ő is érettebb fejjel olvasta Nemes Nagy Ágnes gyerekverseit, és nem értette, hogy "mit hülyéskedik". A kép akkor állt össze, amikor a saját gyerekeinek olvasta fel ezeket a verseket.      

A gyerekek egyébként sokkal közelebb állnak a versekhez, már-már azt is megkockáztathatjuk, hogy mindennapi életük része. Erről beszélt Nemes Nagy Ágnes is a program elején lejátszott régi felvételen. Ha egy kisgyerek miközben az utcán sétál, ritmikusan azt mondogatja, hogy me-gyek-e-lő-re, me-gyek-e-lő-re, akkor tulajdonképpen verset alkot. Ebből kifolyólag értelmezhetjük akár úgy is, hogy a leghétköznapibb emberi megszólalásokban is ott van a költészet apró csírája, magja. Tamás Zsuzsa ezt saját, anyai élményeiből is igazolva látja: nagyobbik gyermeke rímekbe szedve mondta el, miért érezte úgy, tele kell firkálnia a falat, a kisebbik pedig ténylegesen beszélni még nem tudván, a hanglejtéssel ad többletjelentést egy-egy egy szótagos megszólalásának. Dávid Ádám ezzel kapcsolatban említette meg, mennyire érdekes, ahogyan Nemes Nagy Ágnes a mondókákban még a beszédhelyzetet is (pl. télen villamosra várva) , mintegy szerzői vagy rendezői instrukcióként odaírja a szöveghez. 

Szabó T. Anna a gyerekek ihletettségét és ezzel együtt azt a gondolatot, hogy angyal és ördög között nem az ember, hanem a kisgyerek van, egy idézettel támasztotta alá. Nemes Nagy Ágnes ebben arról beszél, hogy kislány korában mennyire szeretett verset írni, akár egy hónapig is eltartott, míg eggyel elkészült, ám nem a végtermék, hanem maga a folyamat volt ebben az igazán izgalmas élmény. 

Szó esett még Nemes Nagy Ágnes gyerekeknek írt szövegeinek humoráról is, amit Tarján Tamás a pesti kabaréhagyományhoz hasonlított, valamint arról, hogy sok esetben hasonlíthatók a szövegek a limerick műfajához, a Bors néni esetében pedig megjelenik a nonszensz is az műben. 

A beszélgetés aktualitását nem csak a kerek évfordulók, de a Móra Kiadónál pár éve Dávid Áron szerkesztésében újraindított sorozat is adta. Mivel a legtöbb könyvet az elmúlt évtizedek során már legalább 4-5 alkalimmal kiadták, így a szerkesztőnek a szöveggondozás terén viszonylag kevés munkája van, ugyanakkor aktív segítséget nyújthat az illusztrátoroknak, hiszen ha van, amiben meg tud újulni egy ilyen sorozat, az épp a vizuális tartalom. Arra kell ráéreznie a grafikusoknak, hogy mivel tudnak hatni a 21. századi gyerekekre, hogyan lehet bevonni őket a könyv világába. A beszélgetés során a kivetítőn ezekből az illusztrációkból is láthattunk részleteket, míg a díszterem előterében kéziratokból nyílt egy rögtönzött tárlat, melyet Kerek Vera bocsátott a múzeum rendelkezésére. 

Fotó: Bach Máté