A két blokkra osztott beszélgetésen első körben a különféle tehetséggondozó műhelyek kaptak szót. Hogyan segítik egy fiatal alkotó pályakezdését, milyen eszközeik, módszereik és lehetőségeik vannak arra, hogy a hozzájuk forduló tehetségek úgymond becsatornázódjanak az irodalmi életbe? 

Mezey Katalin, aki a sárvári Diákírók, Diákköltők Találkozója és az ehhez kapcsolódó Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat szervezője immáron négy évtizede, nem használná azt a szót, hogy kallódnak a tehetségek, ám az igaz, hogy a magyar irodalmi élet nem igazán befogadó közeg, nehéz ide bekerülni. A sárvári programok ajtóként szolgálhatnak mindehhez, de talán még fontosabb, hogy a középiskolás korú alkotók ilyenkor megismerkedhetnek saját korosztályuk többi költőjével, írójával. 

Gyakorlatilag ugyanennek a korosztálynak szól a Szöveggyár néven megismert programsorozat is, ami heti rendszerességű műhelymunkát valamint tábort is magába foglal. Előzménye a Műút folyóirat és a miskolci Teleki Tehetséggondozó Kollégium közös Deákpoézis pályázata. A TÁMOP támogatásból finanszírozott Szöveggyár népszerű, sokszor nehéz döntéseket kell hozni, nem minden tehetséget tudnak bevenni a programba. Utóélete viszont jelentős, alakult már fiatal alkotócsoport is (Gömbhalmaz) az itt létrejött szakmai ismeretségekből.  

Az egyetemi szintű tehetséggondozásról és írásoktatásról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Vörös István beszélt. Bár nem sikerült beindítani egy MA szakot, ám úgy tűnik, van érdeklődés a kreatív írás tárgykörébe tartozó kurzusok iránt. Ha valaki kreatív írást hallgat az egyetemen, persze még nem feltétlen jelenti, hogy író is lesz belőle, azt amúgy is mindenkinek magának kell önmagából kihoznia, itt csupán ennek a megtanítható részével foglalkoznak, a tanultakat pedig az élet nagyon sok területén lehet hasznosítani.  

Megintcsak más formában foglalkozik tehetséggondozással a két fiatal írószervezet. A Fiatal Írók Szövetsége nevében Varga Betti sorolta fel, mi minden tartozhat ez alá a fogalom alá. Év közben vannak szemináriumaik (próza, líra, műfordító), amelyeket bárki látogathat, foglalkoznak könyvkiadással, rendhagyó középiskolai irodalomórákat szerveznek, ahol többek között kortárs írókkal ismerkedhetnek meg a diákok. Létezik egy nyári tábor Visegrádon, itt szintén vannak szemináriumok. Valamint lehetőséget nyújtanak különféle irodalmi programok megszervezésére is.  

A József Attila Kör esetében szintén elmondható, hogy foglalkoznak könyvkiadással (mindkét szervezet esetében az első kötetükkel jelentkezőket is fogadják), egy beszélgetéssorozat keretein belül a közönség előtti bemutatkozás lehetőségét is megadják, van prózakötethez kötődő pályázat, illetve szintén van egy tábor, amit rendszeresen Szigligeten szerveznek meg, ahol ugyancsak szemináriumokon vehetnek részt az érdeklődők. 

Szintén másfajta lehetőségekről tudott beszélni Szálinger Balázs a Hévíz folyóirat nevében. itt ugyan nem szerveződik konkrét műhelymunka, viszont a magyar irodalmi életben való érvényesülés szempontjából mai napig még nagy presztízzsel bíró folyóiratbeli publikálás rögös útjain indítanak el sok fiatal alkotót azáltal, hogy a Hévíznél jelenhet meg először valamilyen írásuk. Szálinger Balázs maga is szívesen foglalkozik a kezdő szerzőkkel, igyekszik ahhoz segíteni őket, különféle kreatív gyakorlatokkal, hogy megtalálhassák saját hangjukat és hogy ne csak egy-két publikáció erejéig, hanem hosszú távon is foglalkozzanak az írással. 

Orbán János Dénes a beszélgetés bemutatkozó körében az erdélyi Előretolt Helyőrség tevékenységét ismertette. 1995 óta létezik ezen a néven folyóirat és könyvsorozat, bár érdemesebb egyfajta holdingról beszélni ebben az esetben, hiszen a csoportosulás tevékenységéből nőtte ki magát például az Erdélyi Hírmondó kiadó, az Alapítvány a Fiatal Irodalomért, a Székelyföld vagy éppen az Irodalmi Jelen folyóirat, ennek a közösségnek a magja alapította az Erdélyi Magyar Írók Ligáját vagy hozta létre a Bulgakov irodalmi kávéházat. Elmondható tehát, hogy az Előretolt Helyőrség révén is egy stabil intézményrendszere van ma a magyar irodalomnak Erdélyben, valamint hosszú időre biztosított az utánpótlás is.

Fehér Renátó kérdésére, miszerint kritikaként értelmezik-e a bemutatott műhelyek képviselői a munkájukkal szemben a kft. megalakítását, konkrétan csupán Varga Betti adott választ. Hangsúlyozta, nem beszélhet ugyan a FISZ egész tagsága nevében, de neki az a véleménye, hogy ez nem kritika, hanem egyszerűen az eddig végzett munkájuk semmibe vétele. "Ennyire leszerepeltünk volna?" - kérdezte. Szerinte minden probléma forrása az, hogy ez a kft. a semmiből jött létre, mindenféle szakmai egyeztetés nélkül, már kész tények elé állítva az irodalmi élet többi szereplőjét. 

Orbán János Dénes szerint azonban nem a semmiből jött létre a cég, ráadásul érthetetlen számára, hogy egy, az állami költségvetés szempontjából ilyen aprócska tétel körül ekkora a felhördülés a fiatal írók körében. Ennek okát, úgy tűnt, a jelenlévők általa feltételezett vagyoni helyzetében látja ("gondolom, itten a teremben senkinek nincs tele a zsebe honoráriumokkal meg ... egyéb dolgokkal"). Hangsúlyozta, hogy az általa kijárt 150 milliót nem a már meglévő pénzosztó intézményektől vonták el a kft. megalakításakor, hanem a büdzsé teljesen más területéről, lehet akár, hogy épp egy stadiontól. Erre a közönség soraiból Závada Péter reagált: bizonyos szempontból ez teljesen mindegy, hiszen a stadionokra szánt összegeket is az adófizetők állják, az is közpénz, fontos, hogy értesüljünk róla, mire megy el. 

A közpénzek elosztásának elvei és gyakorlati módjai képezik a vita tárgyát ez esetben Gács Anna, a Szépírók Társaságának elnöke szerint, aki ezt már a második beszélgetés elején mondta el. Ebben a blokkban a négy reprezentatív írószervezet (Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága, JAK, FISZ) képviselői, valamint újfent Orbán János Dénes szerepelt. Fehér Renátó ezt azzal magyarázta, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. támogatása alig valamivel kevesebb, mint amit egy évben a négy szervezet összesen kap az államtól (ez utóbbi együtt 166 millió), így ez esetben gyakorlatilag egy ötödik, a többieknél anyagiakban jóval erősebb írószervezet létrejöttéről is beszélhetünk. Orbán János Dénes azonban hangsúlyozta, nem kívánnak írószervezetként tevékenykedni, fiatalok oktatásával szándékoznak elsősorban foglalkozni. A beszélgetés más pontján viszont azt említette, hogy pénzosztóként is kívánnak működni, lehet hozzájuk majd pályázni, a 150 millió egyébként is csak a kiinduló összeg, jön még majd több is. Ráadásul a tevékenységüket idővel minden művészeti ágra ki szeretnék terjeszteni.  

Gács Anna a Szépírók álláspontjának ismertetése során arról beszélt, hogy a szakmai szevezetek feladata egy közös szakmai konzenzust kialakítani és ennek megvalósulását kikényszeríteni a mindenkori politikai vezetéstől. A politika alapvető működési módja azonban, hogy megpróbál egyes embereket lekenyerezni. A kft. megalakítása nagyon hasonló ahhoz, ahogyan az MMA létrejött, mindkét esetben a bölcsész értelmiségi réteg lekenyerezésének és a klientúra kiépítésének lehetünk tanúi. Szerinte nem csak a kulturális, de tágabb értelemben az egész magyar közéletet is a "kijárásos" rendszer jellemzi, azaz, hogy mindig vannak olyan emberek, akik a szakmai szervezetek munkájától függetlenül pénzt járnak ki maguknak. Orbán János Dénes úgy reagált, hogy míg a szakmai szervezetek kivárásra játszanak és a kormánnyal szembehelyezkednek, addig ő pénzt szerzett egy ötletéhez.  

 

 

 

 

 

Szőllőssy Balázs a FISZ nevében amellett érvelt, hogy annak ellenére, hogy előzetesen nem volt szakmai egyeztetés, nem kellene kizárni, hogy ez a későbbiekben még megvalósulhat. Az nagyon jó dolog, ha valaki kijár 150 milliót a kortárs fiatal irodalomra, ám ennek a történetnek a kommunikációja nagyon csúnyán elcsúszott. Annyira, hogy bár biztosan akadna egy sor kiváló szereplője az irodalmi életnek, aki az íróiskola mentora, oktatója lehetne, de ezek után nem biztos, hogy jelentkezni akar. Így nem lesz kiegyensúlyozott a rendszer, sőt gyakorlatilag újratermelődik a kultúrharc.

A József Attila Körnek szintén az az álláspontja, hogy az egyik kulcsprobléma a szakmai egyeztetés hiánya. Bár Orbán János Dénes azzal érvelt, hogy titoktartási szerződést kellett kötnie - ezenkívül nemzetbiztonsági átvilágításon is át kellett esnie -, Gaborják Ádám, a JAK elnöke szerint bőven lehetett volna alkalmat találni a konzultációra. Ennek során ugyanis könnyen kiderülhetett volna, hogy nem a tehetséggondozó műhelyek munkájával van a gond, sokkal inkább az egyre szűkülő forrásaikkal. 

Szentmártoni János az Írószövetség elnökeként épp ellenkezőleg gondolja: ez a kft. új pénzeket hoz be az ezer sebből vérző kulturális életbe. Ő egyébként érdekelt ebben az új vállalkozásban, ám csak úgy volt hajlandó igent mondani a felkérésre, ha megvan a garancia, hogy a kft. nem avatkozik bele a már létező struktúrába, hanem a saját területén, a tehetséggondozásban ad valami pluszt hozzá az irodalmi élethez. 

Mindkét beszélgetés során érvként hozta elő Orbán János Dénes, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. esetében nem egy civil szervezetről, hanem gazdasági társulásról van szó, így másként működik és más is lehetőségei vannak. Ez különösen ott vált hangsúlyossá, mikor Fehér Renátó a Móricz-ösztöndíj és a kft. által nyújtandó támogatás odaítélési módja közti különbségekre hívta fel a figyelmet. Míg a Móricz-ösztöndíjról egy hét fős, a szakmai szervezetek által delegált kuratórium dönt, addig a másik esetben maga Orbán János Dénes és az általa felkért oktatók. Orbán szerint azonban nincs ezzel semnmi baj, hiszen egy kft-ről beszélünk, ami jogilag ezt megteheti. Gaborják Ádám azonban megjegyezte, hogy a Móricz-ösztöndíj elosztásának lebonyolítását is egy állami cég végzi, ám úgy tűnik, ott ez nem akadálya annak, hogy szakmai kuratórium jöjjön létre. 

Az oktatók felkérése is fontos pontja volt a beszélgetésnek. Gács Anna szerint az erre a posztra felkért alkotók egyenként eddigi tevékenységük alapján szakmaiságot képviselnek ugyan, de együtt nincs meg az a tekintélyük, ami indokolttá tenné, hogy kormányzati szinten ennyi pénzt kapjon a kft. Ellenpéldaként a már működő különböző íróiskolákat és kreatív kurzusokat hozta fel, ahol a magyar irodalmi élet egy-egy tekintélyes szereplője a húzónév, ami vonzza a jelentkezőket. Gács szerint keringtek olyan pletykák, hogy ki mindenki utasította el a felkérést, mondván "ez a pénz büdös". Szerinte mégiscsak van valamiféle morális szakmai közösség az irodalmi életben, ami miatt sokan érezték úgy, hogy ebben a "nem is másodlagos, de harmadlagos megoldásoktól bűzlő" dologban nem kívánnak részt venni. 

Orbán János Dénes tartotta magát ahhoz, hogy ez az oktatói gárda volt az első variáció is, amúgy is csupán a tervezettnek az egyharmada, ugyanakkor megjegyezte, hogy valóban akadtak olyanok is, akik visszamondták vagy éppen várakozó álláspontra helyzekedtek. Megérti, hogy vannak ilyenek, hiszen a történet sajnos átpolitizálódott, és sokakat már csak attól, hogy felmerült a nevük, támadás ért a sajtó részéről. Fehér Renátó ehhez azt fűzte hozzá Orbán János Déneshez fordulva, hogy a történet akkor kezdett el átpolitizálódni, mikor a szakmai szervezetek megkerülésével, "zárt ajtók mögött, surranópályán, lobbistaként paktumot kötöttél a saját bizniszedre."    

Bár a vitát a pályakezdő írók szervezték, részint abból a célból, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. terveiről a sajtóban eddig megjelent információknál többet is megtudhassanak, az ő szemszögükből csak az est végén hangzott el néhány kérdés. Ennek a korosztálynak a dilemmáit legpontosabban Győrfi Kata fogalmazta meg. Felvetette ugyanis, hogy ő a kritériumok alapján pályázhatna ugyan a kft. által kiírt támogatásra, a pénzre is szüksége volna, ám mégsem teszi, hiszen nem tudhatja, hogy az ez idő alatt írt verseire később milyen pecsétet nyom, hogy honnan jött a pénz. Szerinte nem kellene azt játszani, hogy a kft. maga nem helyezkedik semmiféle álláspontra, csupán külső okokból politizálódott át a helyzete. 

Az est folyamán többször is elhangzott, hogy a kft. oktatási intézményként szeretné definiálni magát, ám Orbán János Dénes szavaiból az tűnt ki, hogy a kormány egy olyan oktatási programra adott 150 milliót, ami gyakorlatilag nem is létezik. Ugyanis a jelen helyzet szerint előbb kiválasztják a hozzájuk pályázók közül a 30 tehetséges fiatalt, akik majd az akadémia hallgatói lesznek, felmérik tudásszintjüket, majd aztán azt tanulhatnak, amihez éppen kedvük van. Ha kötött formájú verseléshez, akkor azt, ha drámaíráshoz, akkor azt. Aztán majd megpróbálnak hozzá tanárt szerezni. 

Szakmai kérdésekről az új intézmény kapcsán tehát nem igazán lehet vitázni, a leginkább érintett fiatalok sem tudhattak meg sokkal többet, miért lenne érdemes - a több pénzen kívül - ide pályázni. Maradnak tehát a megszokott körök a demokratikus alapelvekről, arról, hogy a politika végeredményben mi magunk vagyunk, és hogy mindenkinek joga van feltenni a kérdést, mire megy el a közpénz. Akkor is, ha ez utóbbi jelentőségét sajnos nem mindenki érti és érzi. 

Fotó: Scholtz Kristóf