Nina Hagen 1955-ben születik Kelet-Berlinben, a Friedrichshaimban. Anyja sikeres színésznő, apja közepes író. Nina az egyetlen gyerek. Zsidó. Nagyapját egy haláltáborban kivégzik, apjának 12 horogkeresztet tetoválnak a vállára.

Két éves, mikor a szülei elvállnak. Apja nem bírja tovább feleségének könnyed, bohém világát. Jórészt nagynénje neveli, mintakislánynak. A vallás, a kommunizmus és a művészet kurzusévei ezek. Belép a legifjabb komcsik, a Thälmann Pionierek sorába.

1966-ban anyja megismerkedik Wolf Biermannal, aki amolyan német Bob Dylan. Szakállas, radikális gitáros-énekes. Összeházasodnak. Wolf gitározni tanítja Ninát, de elsősorban szellemiségével hat. Nina sanzonokat ír, 1968-ban apjával együtt tiltakozik a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása ellen. Kizárják a keletnémet KISZ-ből, ezért elfordul a politikától, és a művészetnek adja magát. Édesanyjával színészkedik, apja szerzeményeit énekli. Példaképei: Janis Joplin és Tina Turner.

1972-ben barátaiból verbuvált zenekarával lengyel turnéra indul. Joplin-dalokat énekel, és marihuánát szív. Barátja, Chris LSD-t szerez – Nina rosszul lesz, egy berlini kórházban ébred. A démoni Chris és az angyali nagynéni közt hányódik. Aztán Chris megszállottságával és Emma néni tudatosságával tanul. Már hibátlanul énekel hasból, és leteszi a hivatásos zenészek vizsgáját, mert az endékás ORI engedélye nélkül lehetetlen fellépni. A szövegeit cenzúrázzák.

18 éves, és a korlátozott lehetőségekből nagyon elege van. Nem hallgatja el, nem lehet elhallgattatni, inkább provokál. Valahogy mégis a pályán marad, és megalakul első jegyzett zenekara, az Automobile. Kocsmákban lépnek fel három hónapon át, esszenciával fűszerezett esteken.

1976 őszén nevelőapja, Wolf disszidál. Nina tudja, neki sincs sok keresnivalója otthon. Kellemetlenné akarja tenni magát, és sikerül is neki. Négy napot kap, hogy az anyjával együtt elhagyja az országot. Lemond az állampolgárságáról, és decemberben áttelepül az NSZK-ba. Érvénytelenített útlevelével és egy hatalmas dzsangával fényképezkedik le – a többi már rocktörténet.

Debütáló, ’78-as lemeze és turnéja nagy port ver fel. Még nem igazi sztár, de már szuverén. Nem igazán szép, és nem igazán csúnya, de külseje pontosan kifejezi a zenéjét. Tradicionális rock, punk, wagneri opera. A romantikus érzelem és a brutális erőszak összefonódása. Hörög, susog, beleköp a mikrofonba.

Nina Hagen egyik vasárnap fellépett Budapesten, a MÜPA mellett álló cirkuszi sátorban. Ha a hatszáz csókos vagy szerencsés közé tartoztál, aki időben megtudta, másfél doboz Marlboro áráért vehettél rá jegyet. A porond dísztelen, az izgalom felfokozott, a nézők átlagéletkora 45, mindenki a rebellis punk-királynőt várja.

Nina olyan, mint egy kívánatos kakadu: magas sarkú, fehér kovbojcsizma, hosszú combjain fekete harisnyanadrág, fölül suni alá érő, tarka nyári ruhácska, a fején méregzöld, kontyon ülő, vörös plasztik azálea. Rögtön Bada Dada klasszikusa jut eszembe: „A taka-rító-nő! A takarítónő senkitől sem fél, mert a takarítónő az igazgatóval kefél.”

A kísérő trió frontember gitárosa meg úgy néz ki, mint személyesen a Kisbada: nagyra nőtt, pufi óvodás, esztékás szemüvegben, esetlenül mozog, de elánnal szaggatja a húrokat. A Roland szintinél egy genga kopasz, a bassznál és nagybőgőnél meg egy lomha kopasz, mindenki kopott feketében, ronda tornacsukákban.

Nina széken ül, ez kicsit kiábrándít, de én is pont 59 éves vagyok, és széken ülök. Gitározik, énekel, kétszer kifújja az orrát, kétszer kortyol buborékmentes ásványvizet, melléteszi a gitárt, nem találja a pengetőt, németül kommentálja a dolgokat, közben teljesen elengedett és penge. Lenyűgöző négy oktávos hangterjedelme, vitriolos humora. Szeretnivaló.

Másfél órát nyomják, szünet nélkül, a számok sorrendjét néhányszor önkényesen megváltoztatja, a zenészek néznek kicsit, hangszert, hangszínt, stílust váltanak, és észrevétlenül becsatlakoznak, mikor tudnak. Van Mahalia Jackson és az alap gospelek, Shalom és Nazis Heraus, Brecht-szong, Woody Guthrie, Elvis, Bob Dylan és Joan Baez, Larry Norman és Rosetta Tharpe, a ráadásban pedig, állva, jugend hardcore is. Nem heveskedünk, kint metsző szél fúj, nem jön a kva villamos, taxit fogunk az utolsó ezresből, szép születésnapi ajándék.

Kicsit beszélgettünk Nina Hagen jungfer énjével, kitűnően beszél magyarul.
Willkommen, Nina!

Szia, Triceps.

Tetszett az embereknek a budapesti fellépésed?

„Nem azért vagyok itt, hogy tetsszem az embereknek, hanem hogy provokáljam őket.”

Ki vagy te?

„Egy kicsit zsidó vagyok, egy kicsit más is, de lényegében csak egy hippi.”

Hippi? A hajad előbb fekete, aztán sárga, aztán vörös, aztán kopasz – követhetetlen! A szád vérszínű torz, a szemed sokszorosára nagyítva. A ruhád néha barokkos, néha megtépázott takarítónőé, könyékig érő színes műanyag kesztyűvel. A színpadon grimaszokat vágsz, túrod az orrod, néha még a lábad közé is nyúlsz… Szőrelefántokat, nyulakat, gipszmadonnákat cipelsz magaddal…

„Én vagyok a Valpurgis-éj, a boszorkányszombat, ahol az asszonyok felismerhetetlenné válnak.”

1979-ben az „alkoholista rock-gengszter”, Hermann Brood Amszterdamba hívott a Cha Cha forgatására, Lene Lovitch és Les Chappel mellé. Ekkor kezdődött a „kokainos karriered”, negyvenöt kilóra fogytál.

„Jó haverok voltunk Hermann-nal, mindenhová együtt mentünk, együtt töltöttük az éjszakát különböző hotelekben, reggel együtt mentünk a forgatásra. Az ismeretségünk elején Hermann minden este más lányt vonszolt magával az ágyába. Később csak engem akart. Igen, engem, Nina Hagent, a kokainos rock ’n’ roll szupersztárt. Úgy kezelt engem, mint az egyik áldozatát a sok közül, ki akarta próbálni a testemen vámpíros szerelmi kísérleteit. Aztán híre kelt az esküvőnknek. Esküvői harangok hangja töltötte be a levegőt. Esküvői szertartás egy valódi templomban, az eskető pap szerepében egy holland narkós színész, közös fotók. Férj és feleségként vonultunk ki a templomból, pedig valójában csak szeretők voltunk.”

Szerinted, hogyan kulturálódnak a fiatalok?

„Nos, kedves gyermekeim, a fiatalok nevelődnek, főként a jó szexuális tanfolyamokon. Ott pedig ez történik… Áááá, áááá, ááááh…”

Mit szól ehhez Isten?

„Ő a negyedik dimenzió, szomorú, hogy a pápa kizárólag a katolikusok számára van.”

Nem gondolod, hogy esetleg az új Marlene Dietrich vagy?

„Nem. Én vagyok az új Nina.”

Köszönjük, nagyon fogunk figyelni a mindig újabb Ninára.

Hallgassátok meg a ’79-es Unbehagen c. bakelitot, amiről Bárdos Deák Ági azt mondta, hogy a Kontroll Csoport kezdetekor halálra hallgatták – na, nem csak ők. A cím szójáték Hagen nevéből, másrészt rosszullétet jelent. Helyenként tiroli kabaré, helyenként reggae, helyenként rock, csipetnyi méreggel és Istennel. Szentimentális és pornográf, tükrözve Nina spontán hangulatát és a punk-korszak végét.

Ez meg a kedvencem. Minden unalmas vendégnek felteszem, ha meg akarom vadítani. Korpás felvétel, bekaphatják. (Azután jön a DAF, a Prodigy, meg a Laibach.)

KLIKKELJ A KÉPRE, HA ZENÉT AKARSZ!