PRAE.HU: Mind az Innocence és az Évolution gyermekszemszöget választanak. Honnan jön ez?

Olyan életidőszakban járunk, amikor nyitottan fordulsz a világ felé, így a képzeleted a tiéd marad. Lévén, hogy az Évolution egy imaginárius helyen játszódik, könnyebbnek tűnt gyerekfőhőssel dolgozni, ráadásul ebben a korban nagyon erőteljes érzelmeket is élsz át, vélhetően a fiatalságodból adódóan. Rengeteg dolgot ekkor tapasztalsz először, ugyanakkor számos ismeretlenséggel is találkozol, ezért bizonyos szempontból kénytelen leszel a képzeletedre hagyatkozni. Úgy gondolom, innen ered a gyerekkarakterekhez való vonzalmam, illetve talán onnan is, hogy a munkáim zöme eléggé önéletrajzi jellegű, noha nem feltétlenül direkt módon. 8, 9 vagy 10 évesen olyan érzelmek lüktettek bennem, amelyeket máig fontosnak tartok, én pedig szeretném feltárni ezt az érát, tehát gyerekfigurákat hívok segítségül.

PRAE.HU: Mit ért önéletrajziság alatt?

Az Innocence és az Évolution metaforikus darabok. Így beszélnek rólam, az érzéseimről. Például az utóbbi film: 10 évesen kórházba kerültem, de semmi eget rengető nem történt. Teljesen hétköznapi élménynek bizonyult az ottlétem. Életemben először felnőttek nyúltak a testemhez, sőt, fel is nyitották. Kamaszkorom előtt jártam, hasfájás kínzott, megoperáltak, kiszedtek valamit a hasamból, mindez azonban normális procedúra volt. Ilyenkor félelem vegyül az érzéseidbe, izgulni kezdesz azon, hogy nemsokára tinédzserré cseperedsz. Ez az aggodalom ölt életrajzi formát az új filmemben, de az Innocence-ban is, amely ugyancsak metaforikus közegben bonyolódik, és kétségekről, a felnövésről szól.

PRAE.HU: A filmjeiben elnyomott gyerekek próbálnak felszabadulni, és bizonyos értelemben lázadni a közegük ellen.

Így igaz, tartanak a jövőtől, a felnőttkortól és a változástól. Az Innocence kislányai gúzsba kötve élnek, félnek attól, mi vár rájuk odakint, de a végén kiderül, hogy a külvilág nem fenyegető. Örömtelinek tartom a szökőkutas zárlatot. Ezt is tekinthetjük önéletrajzi műnek, hiszen benne lappang az átváltozástól, a rejtélyes nagykorúságtól való félelem. Nem tudok válaszolni arra, miért tűnnek ijesztőnek a felnőttek a filmjeimben, mert erről nincs tapasztalatom. Az viszont igaz, hogy a gyerekeknek egy bizonyos ponton lépéseket kell tenniük, át kell szelniük a környezetüket és egy új ciklusba lépniük, mint az Évolutionban. Talán a szabadságba. Lényegesnek tartottam, hogy a mostani mozim fináléja ne csak egyszerűen visszazökkentsen a valóságba, netán boldog befejezésként csapódjon le, ugyanis ha rémálmaid vannak, irányíthatod ugyan a taszító képeket, de azok idővel visszatérnek, ezért lemondtam az egyértelmű happy endről. Új világba kerülünk, a fiú sikeresen elmenekül a szigetről, de nem tudjuk, jobb vagy rosszabb-e máshová kerülni, csak annyit, hogy ez egy következő ciklus.

Évolution

PRAE.HU: Az Innocence befejezése tényleg homlokegyenest más, mint amire számítanánk. Hogyan jutott eszébe ez az ötlet?

Frank Wedekind kisregényén alapul a sztori, melyben némileg hasonlót lehet olvasni. Szörnyűségekre számítasz, aztán a vége meglepő fordulatot vesz. Tetszett az a megoldás, hogy az események a gyermekek, hovatovább, a közönség fejében játszódnak le, a publikum ráadásul sokkal többet tud a környező világról, mint a kicsik. Ők a saját felnövés-frusztrációikkal vannak elfoglalva, míg a nézők ismerik a buktatókat. Dióhéjban ugyancsak a félelmeink kezelése vagy az életünk irányítása a fő témák. Öröm és rémület vegyülnek egymással. Az Innocence végén fontosnak tartottam, hogy felszabadultságot érezzünk. Az elején gyönyörű, paradicsomi helynek tűnik az iskola, majd egyre inkább börtönnek titulálható. Utána ki kell törnöd onnan, és amikor ez megtörténik, jön a felszabadulás. Nagyszerű pillanat, csakúgy, mint felnőni, középiskolába menni: ez a fajta feloldozás izgatott. Az Évolution nem pontosan ugyanilyen. Össze szerettem volna mosni a szépséget és a borzalmat, többértelműsíteni a benne látható a világot. Az élet is így működik. Semmi sem fekete vagy fehér, nem pusztán rettegés vagy gyönyör építik fel. Nyilván az Évolution sötétebb hangvételű, mint az Innocence, mégis akadnak benne csodálatos pillanatok, például a vízalatti birodalom ábrázolása, ami után ismét sötétebb lesz a történet. Ugyanakkor a vége, amikor a főszereplő gyerek a nővérrel úszik, ismét felszabadító.

PRAE.HU: Álomszerű a film, a közönségnek kell magyarázatot adnia a kérdésekre. Hogyan teremtette meg az atmoszférát?

Onirikus hangulatra vágytam, bepillantást kívántam nyújtani a fiú fejébe. Kezdetben szinte normálisnak tűnik minden, de nem egészen normálisnak, mert egy holttestet látunk, aztán fokozatosan rájössz, hogy egy roppant furcsa és rémisztő párhuzamos világba csöppentél. A játékidő során pedig ez a tapasztalat rémálomba torkollik. Cselekményközpontúbb film, mint az Innocence, a társírónőmmel, Alante Kavaitével sokat dolgoztunk a képzeletbeli környezeten. Próbáltuk elképzelni, kik ezek a nők a szigeten, honnan érkeztek, beleástuk magunkat a teljes háttértörténetbe. Igyekeztünk koherensek maradni, annak dacára is, hogy úgy döntöttünk, nem rágunk mindent a nézők szájába. Sci-finek, horrornak sem nevezném egyértelműen a sztorit, a nők eredete sem foglalkoztatott annyira, mint a főszereplő kisgyerek utazása. Kevés információval szolgáltunk, álomszerűségre törekedtünk. Költségvetési okokból sok részt kihagytunk a forgatókönyvből, így a mese még elliptikusabbá változott és a közönség aktivitására is sokat bíztunk. Nézőként azt szeretem, ha az események részesévé válok, belevonódom a látottakba és magam próbálom megérteni az egészet. Szerintem érzelmi alapon a legkönnyebb összerakni egy filmet. Nem is muszáj dekódolni a sztori minden elemét, mert az kiiktatja a rejtélyt, miközben az Évolution ezen alapszik, és azt szerettem volna, ha a közönség annyit tud, mint a fiú.

Évolution

PRAE.HU: A karrierje valamelyest hasonlít Víctor Erice életművéhez. (Három nagyjátékfilmet jegyzett különböző évtizedekben, az utolsót 1992-ben rendezte. – Sz. Á.) Több mint egy évtized telt el az Innocence és az Évolution premierje között.

Nagyon kedvelem őt. Kár, hogy nem készített több filmet. Furcsa, hogy a karrieremet említi, ugyanis nem tudom, ilyen kevés filmmel a hátam mögött van-e egyáltalán. Rettenetesen nehéz volt finanszírozni az Évolutiont, ugyanis nem illett a sci-fi zsáner keretei közé. Jóval személyesebben közelítettem a témához, auteur-darabot, művészfilmet faragtam belőle. A pénzosztók nem igazán értették, mire akartam kilyukadni a forgatókönyvemben. Hiába mutattam volna meg nekik az előző dobásomat, így reagáltak: „Oké, az Innocence egy dolog, ebből viszont semmi nem jön át.” Franciaországban igencsak bonyolult összehozni egy olyan filmet, ami ennyi mindennel foglalkozik. Képzeletbeli szigetet kapnak, de realizmust, pszichológiai töltetet akarnak a pénzükért, magyarul az ilyesmi nem honosodott meg a kultúránkban. Találni ugyan olyanokat, akik könnyebben megemésztik az efféle sztorikat, mert hozzászoktak a személyes közelítésmódú műfajfilmekhez, de nálunk a kettő nem fér össze. Komolytalan és komoly filmkészítés létezik, ha pedig valaki elegyíti a kettőt, bonyolult gondolatokra készteti az illetékeseket, és nehezebben adnak neki tőkét. Erice is nagyon szívesen rendezne még, de az anyagiak az ő dolgát is megnehezítik. Spanyolországban ráadásul beütött egy nagy gazdasági krízis, ami miatt nehezebben készülnek filmek. A franciáknak ugyan még mindig több pénzük van, de ha egy projekt nem a fősodort erősíti, körülményesebb a finanszírozása. Ami pedig Víctor Ericét illeti, remélem, alkot még a jövőben.

PRAE.HU: Tudna mesélni egy kicsit a Gaspar Noéval való munkakapcsolatáról?

Régen eldöntöttük már, hogy filmeket fogunk készíteni. Alapítottunk is egy céget a La Bouche de Jean-Pierre (rövidfilm, amely a Parental Guidance címet kapta az angol keresztségben – Sz. Á.) és az Egy mindenki ellen idején. Az előbbinek egyébként nagyon fura az angol címe, nem értem, hogyan kapta ezt... Szóval abban az időben kezdtünk zéró költségvetésű kisfilmekben utazni, én vágtam az ő munkáit, ő operatőrként ugrott be az én produkcióimba. Az Innocence-t immár rendes stábbal forgattam, utána különváltak az útjaink. Mentem a dolgomra, Gaspar az övére. Csak az elején működtünk együtt, ma már ez nincs így. Ő és én másmilyen filmeket rendezünk.

PRAE.HU: Szokott segíteni Önnek, ha rendezni készül?

Olyan értelemben igen, hogy a mai napig beszélünk a projektjeinkről, tanácsokat ad, véleményt mondok az ő filmjeiről, de nem folyunk bele egymás munkájába. Csak eszmecsere zajlik.

PRAE.HU: Mibe fog legközelebb?

Az Évolution munkálatai során dolgoztam egy másik terven, de jelenleg ügyködöm egy újon is. Az egyik afféle fantasztikus film, a másik az őrületről szól. Ügyelek a költségvetésükre, mivel nem szeretnék újabb éveket fecsérelni a gyártásukra.  

Kritikánk az Évolution című filmről itt olvasható. 

Az interjút köszönjük a Scope100-nak és a magyarhangyának.