Közvetlen és bizonyos szinten kötetlen beszélgetés formájában zajlott a csütörtök esti program, melyen nem csupán a sajtó képviselői tettek fel kérdéseket, sőt szálltak vitába egymással. Így vált az végül egy esemény egy olyan különös egyveleggé, melyben ugyanúgy helyet kaptak az elnyert díj utáni aktuális, mint a Saul fiával kapcsolatos általánosabb jellegű kérdések. 

Röhrig Géza a hozzá intézett kérdésekre válaszul elmesélte, hogy a magyar viszonyok közt is kis költségvetésű film forgatása mindössze 28 napig tartott, és ez a szoros határidő jót tett a stábnak, hiszen nem lehetett hibázni, mindenki feszült volt és nagyon odafigyelt a feladatára, még a statiszták is. Ugyanakkor érezni lehetett az "együttlét mágiáját", ahogy a négy hetes összezártságból, a közös munkából valami nagyon jó dolog volt születőben. Röhrig úgy fogalmazott, számára fontos volt, hogy "csonthéjas magányban" létezzen ezidő alatt, nem kívánt cikázni az időben 1944 és a jelen között, csupán a rendszeres margitszigeti futásai jelentettek ez alól kivételt. 

Nemes Jeles Lászlóról azt mondta, hogy egy fegyelmezett, munkamániás és nem utolsó sorban várni tudó rendező. Ez utóbbit arra értette, hogy néha koraszülötten, néha túlhordva jönnek világra különféle műalkotások, Nemes Jeles azonban képes kivárni a megfelelő pillanatot. Máskülönben egy olyan rendező, aki nagyon pontosan, alaposan megtervez előre mindent, a Saul fia forgatása során sem volt helye rögtönzésnek. 

Mivel Röhrig Géza maga is rendező szakon végzett, felmerült a kérdés, rendez-e valaha filmet. A válasza egyértelmű nem volt, ugyanis saját magát alkatilag alkalmatlannak érzi arra, hogy egy filmhez a szükséges anyagi hátteret összegrundolja. Türelmetlen típus is, úgy véli, mire a szükséges pénz összejönne, már úgyis valami mással szeretne foglalkozni. Ehhez képest az irodalmat sokkal szabadabbnak érzi, akkor és úgy és ott ír, amikor, ahol és ahogy akar, nem köti annyi minden, mint egy film esetében. Ennek kapcsán említette Rajna Gábor, hogy nekik, mint producereknek természetesen az a dolguk, hogy levegyék az alkotók válláról ezeket a terheket, akik így a saját feladatukra koncentrálhatnak. 

Az irodalom egyébként többször is szóba került a beszélgetés során, többek között Röhrig hamarosan megjelenő verseskötete, valamint egy tervezett regénye, egy úgymond család nélküli családregény kapcsán, amelynek a munkacíme Halott kenyér. Arra a kérdésre azonban, hogy verseiben és más írott alkotásaiban megjelenik-e majd valamiképp a Saul fia, ismételten csak határozott nemmel felelt, s hozzátette, Nemes Jeles László is hasonlóképp gondolkozik. Ez a film ebből a szempontból egyszeri alkalomnak számít.

Felvetődött a téma – utalva Nemes Jeles Golden Globe-on elmondott beszédére, hogy a holokauszt egy arc, amit emlékezetünkben meg kell őrizni –, hogy a beszédet a filmről épp a díj miatt le kellene zárni, és nem kellene engedni, hogy teljesen másra használják az alkotókat, nevezetesen közvetítő kapocsként a világsztárokhoz. Erős médiakritika is megfogalmazódott a közönség soraiból, például, hogy tényleg azt kell-e egy ilyen fajsúlyos, komoly film főszereplőjétől kérdezni, hogy mit vacsorázott a gálán Leonardo di Caprio. Más vélemény szerint két bulvárosabb jellegű kérdés között láthatóan szó van azért komolyabb témákról is, és a médiának nagy szerepe van abban, hogy nem csupán egy szűk réteg ismeri az alkotókat. Illetve elhangzott egy olyan felvetés is, miszerint  a díjjal a válaszadás jogát nyerték el annak készítői, azt, hogy ők vannak lépéselőnyben a médiával szemben, és lehetőséget kaptak elmondani valami számukra nagyon fontosat a világról. 

Röhrig egyrészt úgy fogalmazott, ő vétlen ebben a dologban, nem ő maga adta önmagának az Oscart, csupán eljátszott egy filmben egy szerepet, amit aztán mások díjaztak. Vissza is kérdezett, vajon mit kellene, kellett volna másként tennie. Másrészt hangsúlyozta, hogy például az írott interjúk esetében igyekszik mindig olyan témáról beszélni, ami saját személyén túlmutat, ami fontos lehet valaki másnak is, legyen szó akár az örökbefogadásról vagy a holokausztról. Annak kapcsán pedig, hogy mint a mozgásérzékeny fotocellás ajtók, most sorra nyílnak meg előtte az "Oscar-érzékeny" ajtók, úgy reagált, hogy igen, ez valóban így van, ám ez még nem jelenti azt, hogy be is kíván ezeken az ajtókon lépni. 

Fotó: Havran Zoltán