A legalapvetőbb kérdés természetesen az volt, mit tekintünk egyáltalán tabunak? Hiszen gyakorlatilag mindenki számára más számít annak, ráadásul nagyon hamar elavul(hat)nak. A gyermek és ifjúsági könyvkiadás területére szűkítve a témát az is fontos szempont, hogy a gyerekek számára általában már rég nem tabuk bizonyos jelenségek, melyeket a szülők, felnőttek szeretnének gyermekük életére vetítve még akként kezelni. 

Kérdés az is, hogy tabutémákról vagy tabukönyvekről beszélünk, a kettő ugyanis nem feltétlenül fedi egymást. A hagyományosan elhallgatottként számon tartott témákon kívül (családon belüli erőszak, homoszexualitás, stb), tabutörő lehet egy olyan könyv is, mint például Bódis Kriszta Carlo Párizsban című regénye, ami a roma gyerekek életmódjával, lehetőségeivel, korlátaival szembesíti a szerencsésebb közegben felnövő kortársakat. Ez ugyanis nem szokott regénytéma lenni az e korosztályoknak szánt könyvek esetében, mondta el Péczely Dóra, a Tilos az Á főszerkesztője. 

Egy könyv tabuvá válásáról mesélt el egy érdekes történetet a német Carlsen Verlag képviseletében Katrin Hogrebe is: egy kisebb gyerekeknek szánt, vicces regényt, melyben történetesen kutyák panírozási receptjét is olvasni lehet, a tanárok félreértelmezték (nagyjából ahogyan nálunk Varró Dani és Tóth Krisztina tankönyvekben található verseit túlzottan szó szerint értelmezték a szülők), s nem engedték, hogy egy közönségtalálkozón valós párbeszéd alakuljon ki a szerző és kis olvasói között. 

Katrin Hogrebe és a második beszélgetés német résztvevője, Beate Schäfer gyermekirodalmi szakértő és független lektor is hangsúlyozta, nem tabukönyvekről, inkább problémakönyvekről érdemes beszélni. Ám ez sem annyira explicit módon jelenik meg a könyvkiadás folyamatában, mint magyar környezetben, hiszen elsődleges cél jó könyveket, izgalmas történeteket kiadni, ami érdekli a gyerekeket, fiatalokat, amiben saját világukra ismerhetnek és ami által egyben új ajtókat is nyithatnak a világra, kérdéseket fogalmazhatnak meg. Ezek a könyvek persze lehetnek nehezen emészthetőek, provokatívak is - ráadásul, ahogyan Schäfer fogalmazott, nem feltétlen szükséges a katarzis sem az ifjúsági regényekben, hiszen a valós élet sem ilyen -, valamint valószínűleg kevesebb példányszámban lehet eladni őket egyéb gyermekirodalmi kiadványokhoz képest, a lényeg, hogy mint regény legyen jó és érdekes az adott könyv.  

Ez egyben válaszként szolgálhatott arra a búvópatakként néha-néha felbukkanó kérdésre is, hogy az ifjúsági irodalom milyen szinten képvisel esztétikai minőséget. Például hogy irodalom vagy "csak" osztályfőnöki órán foglalkoznak-e egy-egy ebbe a kategóriába sorolható kiadvánnyal. Nem ritka az a kérdés a témát érintő beszélgetésekben, miszerint miért nem jó, miért nem elég a mai diákoknak Dosztojevszkij művein keresztül beszélgetni a világról, miért tudnak többet vagy mást hozzáadni a célzottan e korosztálynak szánt művek és ez a célzottság és hogy egy társadalmi párbeszédbe kívánnak becsatlakozni, nem megy-e az esztétikai színvonal rovására? Both Gabi gyermekirodalmi szakértő szerint egyáltalán nincs azzal gond, ha a gyerekek nyelvezetében, stílusában inkább a lektűr kategóriába tartozó, bár durva kérdéseket is feszegető könyveket (is) olvasnak.  

A némethez képest magyar viszonylatban sokkal karakteresebbnek tűnik a tudatos társadalmi felelősségvállalás, sőt, ahogyan Wittmann Ildikó, a Csodaceruza szerkesztője megfogalmazta, az irodalom sok feladatot vállal magára e téren, hiszen nincs is igazán más terep, ahol komolyan beszélhetnénk bizonyos jelenségekről, a kamaszok problémáiról. Ha például a sajtóban szóba is kerül például a cyberbullying, sok esetben inkább csak olyan bulvárhírként, amit az olvasók rögtön el is tudnak távolítani maguktól, nem érezvén át a probléma valós életbeli súlyát.  

A kamaszoknak, fiatal felnőtteknek szóló könyvekkel foglalkozó kiadók eközben szinte egytől-egyig elindították a maguk sorozatát vagy kialakítottak egy brandet, hogy célzottan a rázósabb témákkal foglalkozzanak. A Móra Kiadó 2011-ben indított Tabukönyvek sorozatának darabjai egy-egy konkrét témára fókuszálnak. Családon belüli erőszakkal kezdték a sort, de volt szó a kerekesszékesek világáról, tanár-diák szerelmi viszonyról vagy éppen a kamaszkori öngyilkosságról. Dóka Péter elmondta, hogy az első könyvvel ( B.T. Hanika: Soha senkinek) nagyon magasra tették a lécet, utána már oda kellett figyelni, hogy a témák keménységben, illetve feszültség tekintetében is tartsák ezt a szintet. Más a helyzet a Kolibri Kiadónál, hiszen ahogyan a főszerkesztő, Balázs Eszter Anna mondta, náluk sokkal szerteágazóbb, honnan válogatnak be köteteket a Magasfeszültség címmel ellátott sorozatukba, többek között a magyar ifjúsági thriller megteremtésével is kísérleteznek, ami a kategória nevével ugyan könnyen összeegyeztethető, de nem kifejezetten tabutéma feldolgozását ígéri. Jellegzetes tabukönyvre is hozott példát, Sara-Cohen Scali Max című regényét, melyben egy a Lebensborn-program keretében született kisfiú ír (fiktív) naplót.    

Akár a társadalmi szerepvállalás felől, akár onnan nézve, hogy egy kiadó mégiscsak egy gazdasági vállalkozás, ami bevételhez is szeretne jutni, az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként érnek el ezek a kiadványok a célcsoporthoz. Ez ugyanúgy lényeges Németországban, mint Magyarországon, s úgy tűnik, hasonlóképpen neuralgikus pontja a kérdésnek az iskola. Könnyen falakba ütközhetnek ugyanis a kiadók, ha a pedagógusok ragaszkodnak a régi, jól bejáratott, már rutinszerűen leadható anyagokhoz. Persze mindenki próbálkozik, keresi a megoldást, a Tilos az Á kiadó ebből a szempontból érdekes ötlethez folyamodott: nem ők próbálnak az iskolába bejutni, a tanárokat hívják el magukhoz, s workshopokat tartanak számukra. A program sikeresnek mondható, s a felmerülő kérdésre, hogy a kínálatból végül is milyen témát is válasszon egy tanár, a kiadó válasza, hogy amelyikkel maga is szivesen foglalkozik, mert ezáltal válhat ő is hitelessé a könyv tanórai feldolgozása során. 

Az iskolán túl fontosak természetesen a szülők, hisz ők veszik meg a könyveket. Dóka Péter szerint egy időben az a fogyasztói magatartás volt jellemző, hogy amúgy is nehéz az élet, tele van problémával, a gyerekek olvasmányaiban lehetőleg ez ne jelenjen meg. Ez némiképp változni látszik, bár az is érdekes jelenség, ahogyan épp a fiatalabb szülői korosztályok tűnnek könyvválasztás szempontjából prűdebbnek.  

Balázs Eszter Anna szerint az is fontos, hogy felnőtt egy olyan fiatal generáció, akinek tagjai már hangsúlyosan saját korosztályuk által befolyásolva választja ki olvasmányait, és a kiadóknak is fontos, hogy azokat a véleményvezéreket, akikre a többiek hallgatnak, elérjék. Győri Hanna, a második blokk moderátora is arról beszélt, hogy nem kell attól tartani, hogy nem olvasnak a fiatalok. Vannak olyan könyvekkel is foglalkozó youtube-vloggerek, akiknek népszerűsége a bizonyíték arra, hogy a felnövő generációk körében is trendi olvasni. 

Fotó: Béres Attila