A szerző, Brynjulf Jung Tjønn szöuli származású norvég író, akit jelen novellájáért 2013-ban Brage-díjjal jutalmaztak, gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriában. A történet végig Henrik szemszögéből bontakozik ki, sokszor retrospektív ugrásokat, mintegy beugró emlékképeket alkalmazva. A szívszorító helyzetnek hihetetlenül jól állnak a – talán nevezhetjük skandináv jellegzetességnek is – nagyon rövid, szűkszavú, ám olykor sokat sejtető és igencsak jelentés-terhes, óriási súlyként megtelepedő mondatok. Kétélű kard ez, hiszen nem csak a halál gondolatát nehéz kifejezni, sokszor ugyanígy elfogynak a szavak a szerelem és boldogság fogalmával kapcsolatban is. Egyszerre és rendkívül intenzíven éli meg Henrik az élet két szélsőséges érzelmi helyzetével való konfrontálódást. „Különös, hogy az ember milyen boldog és boldogtalan tud lenni egy időben.” – Gondolkozik el egyszer a fiú. Az észrevételében a jaspersi határhelyzetekre való rácsodálkozás és fájdalmas szembenézés elfogadással vegyül, míg végül életbölcsességgé szelídül Henrik gondolataiban.

A világ legszebb mosolya szintén magába foglalja a fent említett kettősség szimbolikáját: Kjersti élettel teli, fiatal lány napbarnított mosolyával szemben ott van az egykor mindig vidám Simon mára elsápadt, fényét vesztette mosolya, amely nyilván sokkal inkább a lemondásból és a belenyugvásból fakad. Hatalmas a kontraszt, és még élesebbé válik a váltakozó „kameramozgásban”: Mérhetetlen a feszültség, amelyet a két oldal Henrikben generál. Az elmúlás és a teljes életigenlés feszül egymásnak, talál egymásra Henrik gondolatainak csatamezején. Az, hogy Tjønn éppen a mosoly-motívum mellett döntött, még kíméletlenebb, leplezetlenebb módon vezeti el az olvasót a két érzelmi szélsőség befogadásához.

Mindemellett a hétköznapok kísérői és apró-cseprő dolgai is felértékelődnek, a hozzájuk fűződő viszony kisebb vagy nagyobb mértékben átalakul: Henrik felismeri, hogy a hagyományos anyai szerepről kialakított képét ebben a határhelyzetben át kell alakítania. Bár ez nincs explicit kihangsúlyozva, ám a fiú viselkedése azt mutatja, hogy igyekszik feloldani édesanyját az otthoni, családi feladatok alól és félre tudja tenni az anyával szemben támasztott elvárásait. Henrik ezzel a felismeréssel lép ki a serdülőkor felelősség-mentes és némileg passzív érzelmi-gondolati felfogásából.

Az anya-fiú viszonyhoz hasonlóan átértékelődnek a barátságok, a közös horgászatok, a tengerpart menti biciklizések. Az eddigi felhőtlen élet-érzésekre, minden feltoluló élményre, amelyeket a barátokkal vagy a rajongásig szeretett nagybácsival szerzett Henrik, a hirtelen elmúlás fájdalmas-éles árnyékot vetett. Fájdalmas kontúr ez, a tehetetlenséggel szemben ugyanakkor megjelenik a szembenézés, mint egyetlen alternatíva, amely segítheti Henriket, és az embert általában, a körülötte zajló negatív és pozitív történések megítélésében, feldolgozásában. Ez a történet többek közt – a stílus, a karakterábrázolás mellett – abban tűnik ki leginkább, hogy valóban olyan bátorsággal, nyíltsággal, közvetlenséggel és hitelességgel kezeli az elmúlást és az igaz szerelem valódi mélységeit, ahogyan azt egy tizenhat éves fiatalember teszi. Aki félelmének sokszor nyomasztó, erősödő-halkuló játékát megpróbálja értelmezni, és nem elszorítani, elnyomni.

A keskeny kötet végére Henrikkel együtt az olvasó is megélheti a meghatározó érzelmekkel való szembesülés súlyát és talán az elfogadás szomorú, de jótékony hatását is, hogy aztán röviddel utána újra ösztönösen az éltető érzelmek és események felé fordulhasson, az elmúlás árnyékában is.

Brynjulf Jung Tjønn: A világ legszebb mosolya

Kolibri Kiadó, 2015

130 oldal, 2990 Ft