Az Artemisz Kiadó gondozásában megjelent Üveghold azonban - dacára a címbeli motívum hasonlóságának - nem folytatása az előző könyvnek. Olyannyira nem, hogy némi túlzással élve a két műben jóformán nincsen semmi közös. Míg az Eltévedt hold egy lassan kibontakozó, kevés szereplőt felvonultató, inkább hangulatokra, mint a cselekmény erejére épülő történet, addig az Üveghold ennek tökéletes ellentéte.

Ami a regényeket - a biografikus író személyén kívül - mégis összeköti, az nem más, mint az ügyvédi irodák és a bíróságok különös miliője, illetve az a sajátos látásmód, ahogyan a szerző átlényegíti, csoportosítja és súlyozza a hétköznapi eseményeket - mígnem a mindnyájunk által ismert napi rutinokból, a megszokott szerepekből és ismerős figurákból észrevétlenül izgalmas és fordulatos regény kerekedik.

Bevallom, az Eltévedt hold elolvasása után, és a - lélektaniság dominanciájára építő - szerző nyelvi világában is megnyilvánuló érzékenységének ismeretében nehezen tudtam elképzelni, hogyan lesz képes ő maga átformálni egy alapvetően női nyelvet, s hitelesen megkonstruálni valami egészen mást: az egyes szám első személyben beszélő, önnön életét naplószerűen, hónapról hónapra dokumentáló férfi narrátort.

Az írónő ugyanis ezúttal arra vállalkozott, hogy egy jól menő ügyvéd, dr. Lakos Péter bőrébe bújva kalauzoljon el bennünket jogok és érzelmek útvesztőjében. Ha valakinek esetleg fenntartásai lennének a férfiak bőrébe bújt női szerzőket illetően, akkor ez úton nyugtatnék meg mindenkit: a fiatal ügyvéd figurája cseppet sem nőies.

A rokonszenves, életrevaló, többnyire egyedülálló és jól fejlett (ön)kritikai érzékkel megáldott főhős szemüvegén át nemcsak az őt körülvevő alakokat: szüleit, barátait, kollégáit és partnereit ismerhetjük meg, hanem egyszersmind bepillantást nyerhetünk az alapvetően bürokratikus és kiszámítható ügyvédi világ néha kifejezetten humoros szegmenseibe is. És mivel dr. Lakos Péter életében sokszor bizony összekuszálódnak a munkahelyi és magánéleti szálak, a narrátor-főhős folyamatos reflexiói lehetővé teszik az olvasó számára, hogy ugyanazon történeten belül nyomon követhesse, átérezhesse és élvezhesse a jogi és a magánéleti epizódok olykor keserű, ám többnyire mégis vicces, fordulatos, izgalmas pillanatait.

A kezdetben inkább laza (bizalmasnak szánt) beszédstílusa, mint tettei vagy viselkedése által jellemzett főszereplő cselekedeteivel párhuzamosan válik egyre valóságosabbá és szerethetőbbé: a történet elején megszólaló dr. Lakos Péter még kissé esetlenül halmozza az argó és a diáknyelv szókincséből merített szavakat (pl. bepipult, nyanya, pasas stb.); ám miután lassanként felhagy a néhol zavaróan eltúlzott, illetve zavarba ejtően gyakori szlengekkel és nyelvváltozatát némileg életkorához, végzettségéhez és nem utolsósorban ügyvédi hivatáshoz igazítja, úgy válik figurája is sokkal reálisabbá, hitelesebbé.

A karakterformálás, a gyakran éppen a jellemkomikum eszközével (vagyis egy-egy domináns tulajdonság eltúlzásával, kiemelésével) bemutatott mellékszeplők felvonultatása mellett a regény másik erőssége minden kétséget kizáróan a történetmesélés mikéntjében van. Az olvasó figyelmét újra meg újra észrevétlenül magára irányítja ugyanis az a mód, ahogyan a szerző a cselekmény releváns jeleneteinek kiragadásával képes a teljesen hétköznapi szüzsét letehetetlen, sodró erejű eseményfolyammá szervezni.

Ha az Eltévedt holdban a lélekrajz dominál, úgy az Üvegholdban az irónia válik meghatározó esztétikai minőséggé. Szerencsére azonban nincsen szó túlzásról: A humorból fakadó könnyedség nem megy sem a lélektani tartalom, sem pedig a stílus rovására. Az irónia nem szorítja ki teljesen a komolyságot. A szerző ügyesen kerüli ki a céltalan poéngyártás csapdáit. Kizárólag akkor enged teret a játékosságnak, ha annak ténylegesen is narratív funkciója van.

Ahogyan - nem kis részben a férfi narrátor felléptetésének köszönhetően - az Üvegholdban kitágul az Eltévedt holdból ismerős egy szereplős, pusztán lélektani történet, ahogyan maga a cselekmény egyre lendületesebb és eseménydúsabb lesz, illetve ahogyan a korábbi "női" beszédmód feloldódni látszik az irónia alakzataiban; úgy szélesedik ki a lehetséges olvasók köre is.

Az Üveghold az Eltévedt holddal ellentétben már sokkal inkább szól Az olvasókhoz, mint csupán a női olvasókhoz - így a regény végül önmaga tágítja ki saját potenciális befogadóinak körét anélkül, hogy bármiféle kompromisszum születne akár színvonal, akár elbeszélésmód tekintetében.

Aki még nem olvasta a szerző Révai Digitális Kiadó és a Nők Lapja Cafe által meghirdetett pályázatra írt első regényét, ettől függetlenül azért pótolja a hiányt, és mihamarabb olvassa el! Ám akinek szerző első kötete a kezébe került, annak az Üveghold egyenesen kötelező!


Turbuly Lilla, Üveghold, Artemisz Kiadó, Sopron, 2007. 201 oldal, 1980 Ft