PRAE.HU: Cziffra György – ha kimondom ezt a nevet, mi az, ami először eszükbe jut róla?

Szakcsi Lakatos Béla: Egy gyerekkori élményem fűződik hozzá. Kilenc éves voltam, amikor nagykoncertet adott a Zeneakadémián. Hát, elmerészkedtem oda. A művészbejárón mentem be megszeppenve, és megkérdeztem, hogy hol találom a mestert. Mondtam, hogy beszédem van vele. Azt is megérdeklődtem, hogy néz ki. A folyosón gyakorló zenészek csak nevettek rajtam. Mondták, hogy egy sovány, szikár ember fog jönni barna kalapban és bőrkabátban. Ő lesz a Cziffra. Meg is érkezett. Elkezdtem remegni, de összeszedtem a bátorságom és bekopogtam az ajtaján. Benyitottam, megláttam őt egy arab asszony, Soleilka társaságában. Kisfia, aki akkor egy-két évvel lehetett fiatalabb nálam, ott játszott a padlón egy kisvonattal.

Cziffra elém jött és megkérdezte, miben segíthet nekem. Belevágtam a mondókámba, beszéltem neki arról, hogy egy éve tanulok zongorázni, hogy szeretnék jól játszani, és hogy sokat hallottam már róla. Biztos, ami biztos alapon elsütöttem azt is, hogy akárcsak ő, én is cigány származású vagyok. Rátértem a lényegre – mondtam, hogy szeretnék bemenni a koncertjére, de tudom, hogy minden jegy elkelt. Cziffra nagyon kedves volt, rögtön szólt egy illetékesnek. Kiírtak számomra egy jegyet, és kértek, hogy menjek be a terembe, rendeznek ott nekem helyet majd. Sose felejtem el: az első sorba, a faltól nem messze raktak le egy széket.

Emlékszem, hogy koncert közben a zongora szabályosan megremegett a mester keze alatt, olyan billenéstechnikája volt! Bravúros átiratokat játszott, óriási sikere volt. Az egész olyan lett, mint egy rock koncert, habár akkor még azt se tudtam, milyen az. A közönség tombolt, az emberek felálltak, virágokat dobáltak a színpadra és előretódultak. Csak később, egy nyugat-németországi rock koncerten láttam ehhez foghatót. A koncert végén még szerettem volna gratulálni neki, de a művészbejárót akkorra már ellepte a tömeg. Ült egy széken, szabályosan szakadt róla a víz, egy kis poharat tartott a kezében benne valami alkohollal. A nyitott ajtón át csak ennyit láttam. Nem jutottam be hozzá, de hálás vagyok, hogy Isten megadta nekem, hogy még fénykorában láthattam őt.

Dráfi Kálmán: Az én generációm számára ő a legnagyobb, istenként tisztelt zongoraművész, az utolérhetetlen és elérhetetlen zseni volt. Valóban fantasztikus technikával rendelkezett. Alkatilag, izomzatilag is zongorára termett. Nagyon érzékeny lelkületű művészember volt. Én még dzsesszzenész édesapámtól hallottam róla először. Később meghallgattam egy-két Cziffra-lemezt is. Olyannyira lenyűgöztek a hallottak – Liszt rapszódiákat játszott a mester –, hogy rögtön tudtam: a zongorázás valami egészen káprázatos dolog.  

Sárik Péter: Félelmetes zongorista, saját szakmájának zsenije és kiválósága – ezek a jelzők ugranak be a nevéről. Noha jazz-zongorista vagyok, a klasszikus műfaj mindig is érdekelt, és épp Cziffra volt az, akit rengeteget hallgattam még a kazettás korszakban. Úgy gondolom, hogy Cziffra György világunknak az az egyedülálló zongoristája volt, aki egyszerre tudta őrizni a klasszikus és az improvizatív zenei hagyományokat.

PRAE.HU: Cziffra György szerte a világban ismert és elismert zongoravirtuóz volt, Magyarországon azonban kevesen tudják hova tenni a nevét. Legalábbis az általam megkérdezett átlag zenekedvelők eddigi reakciókból én ezt a következtetést vontam le. Hogy látják, mi lehet ennek a tudatlanságnak az oka?

Dráfi Kálmán: Ennek fő oka, hogy életének legfontosabb peridusát nem Magyarországon töltötte. Az átlag zeneszerető közönség számára nem ugyanazt jelenti, mint nekünk. A mostani generáció nem láthatta őt játszani, nem csoda, ha alig tudnak róla valamit. A mi köreinkben ismert és elismert művész ő. Mindenki etalonként, istenként tekint rá.

Éppen azért tartom zseniális dolognak a Balázs János által megálmodott Cziffra Fesztivált, mert képes lesz testközelbe hozni a művészt és megtölteni a jelenleg őt körülvevő űrt. A János agyából és szívéből kipattant ötletnek nagyon itt volt már az ideje. Szurkoltam, hogy sikerüljön. Biztos vagyok abban, hogy a négynapos programsorozat tovább fogja gazdagítani az amúgy is színes magyar zenei palettát.

Szakcsi Lakatos Béla: Itthon valóban kevésszer lépett fel, kint ünnepelt sztár volt. Hihetetlenül nagyra tartom, hogy a Rákosi-rendszer elnyomása ellenére sem adta fel. Presszókban játszott, volt, hogy annyira meg volt szorulva, hogy Mezey Mária színművész támogatta őt anyagilag. Disszidálni akart, elkapták és börtönbe zárták, de még ott bent, a falon is mozgatta az ujjait. Játszott. Nagy szerencséje volt, hogy a börtönben a smasszer felfedezte és elújságolta felettesének, hogy van egy „őrült”, aki némán zongorázik. Ezt követően engedték meg neki, hogy hangszeren zongorázzon. Franciaországban 1956 után nagyon hamar felkarolták, Charles de Gaulle villát is ajándékozott neki. Isten megsegítette. A szenvedések után végre úgy bántak vele, ahogyan azt megérdemelte.

Sárik Péter: Én úgy gondolom, hogy a nem koncertre járó emberek közül sokan gondban lennének, ha arra kérnénk őket, hogy soroljanak fel klasszikus zenészeket vagy zongoristákat. Mi, akik a zenében élünk, nem látunk reálisan rá arra, mennyire ismerik őt mások, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz a helyzet. Úgy vélem, hogy nem az átlagember tehet arról, hogy hiányos Cziffra-tudással rendelkezik, tudniillik, ha valaki olyan családban nő fel, ahol szinte soha nem hallgatnak klasszikus zenét vagy jazzt, ha zenei tagozatra sem járatják, akkor szinte biztos, hogy kereskedelmi rádión és televízióadásokon fog szocializálódni. Minimális esély adatik számára, hogy az említett műfajokkal találkozzon, hogy ezek jeles képviselőit megismerje. A Cziffra fesztivál ezért is hiánypótló. Egyetlen zenével foglalkozó sem vonhatja ki magát a Cziffra-hatás alól. A ma zenét tanulóknak a fesztivál kapcsán lehetőségük nyílik még jobban megismerni őt. 

Egyébként meg köztudottan irigykedős nép vagyunk. Ha valaki Magyarországon alkot, időbe telik, amíg elismerjük a tehetségét és az eredményeit. Ha azonban valaki kimegy közülünk külföldre és ott ér el sikereket, esetleg már meg is halt, elkezdjük döngetni a mellünket, hogy lám, magyar volt! Így állunk Nobel-díjasainkhoz is.

PRAE.HU: Miben rejlik önök szerint az a bizonyos semmihez sem hasonlítható egyediség, ha úgy tetszik Cziffra-esszencia?

Dráfi Kálmán: A zenei tehetségnek, az egyediségnek rengeteg összetevője van. A nagy művészekben egy-két komponenssel mindig több van meg, mint a „csak” tehetséges társaikban. Vegyünk például nyolc komponenst, amivel egy zongorista rendelkezhet és nevezzük ki ezt a számot maximálisnak. Ha valaki ebből négy-öttel rendelkezik, már jó eséllyel indul a világhír felé. Egy ilyen fiktív skálát alapul véve bátran kijelenthetjük, hogy Cziffra mind a nyolccal rendelkezett. Ahhoz, hogy valaki nagy művész legyen a kimagasló tehetség elengedhetetlen. Isteni adomány ez, amivel Cziffra soha nem élt vissza. 

Szakcsi Lakatos Béla: Ekkora tehetségek ritkán születnek le közénk. Egy nagy érzelmű, technikás művészről beszélünk, aki nem mellesleg csodagyerek volt, és aki már nyolc évesen úgy zongorázott, mint senki. Nem véletlenül tartották a legnagyobb Liszt-zongoristának. 

Dráfi Kálmán: Pontosan tudta, hogy mindent meg kell tennie azért, hogy ennek a tehetségnek jó gazdája legyen. Kitartóan, fantasztikus szorgalommal és akarattal valósította meg művészi koncepcióit.

PRAE.HU: Dráfi úr, ha jól tudom, 1986-ban a senlisi Cziffra György Zongora Akadémia vezető tanára volt, ahol lehetősége nyílt közelebbről is megismerni a mestert. 

Dráfi Kálmán: Két évet töltöttem Párizsban, mert kaptam egy nagyszerű lemezszerződést. Liszt-lemezt készítettem, ennek kapcsán kerestem meg kint Cziffrát. Ekkor már létezett a Cziffra Alapítvány – gyakran jártam ki hozzá a Párizstól hetven-nyolcvan kilométerre lévő Senlisba. Rendkívül segítőkész volt, jóindulattal és atyai szeretettel viseltetett felém, tanácsokkal látott el, a felvétel előtt jó párszor meg is hallgatta a játékom. 

PRAE.HU: Bizonyára látta őt tanítás közben is. Hogyan jellemezné őt mint pedagógust?

Dráfi Kálmán: Fantasztikusan tanított, azonban maximum két órát tudott igazán intenzíven és koncentráltan foglalkozni a tanítványokkal. Ebben Fischer Annie-ra hasonlított. Igazi zongoraművész volt, olyan, aki akkor volt a legboldogabb, ha kettesben lehetett a hangszerével. Különleges, intim viszony volt ez közöttük. Még hatvan évesen is napi tizennégy-tizenöt órákat gyakorolt.

PRAE.HU: Ágyúk és virágok című életrajzi könyvéből tudható, hogy már-már betegesen rettegett attól, hogy a börtönévek alatt átélt, kezét terhelő fizikai munka negatívan befolyásolhatja a játékát. Ennek vagy a benne állandóan lappangó maximalizmusra törekvésnek tudható be ez az „eszelős” zenei öntréning?

A gyakorlás számára nem technikai gyakorlat volt – zenei perfekcióját pedzegette, valóban eszelős módon próbálta saját játékát a lehető legmagasabb szintre emelni. Ez volt az, ami őt igazán éltette és érdekelte, a tanítás másképpen ambicionálta. Tisztában volt azzal, hogy engem a tanítás rettentően motivál. Nem véletlenül szerves része még ma is az életemnek. Cziffra tudta rólam, hogy több órát is képes vagyok foglalkozni a fiatalokkal, ezért kért fel arra, hogy legyek az Zongora Akadémia vezető tanára.  

PRAE.HU: Temperamentumos, visszavonuló, magának való vagy extrovertált – melyik jelző illett rá a leginkább?

Dráfi Kálmán: Úgy volt ez nála, mint egy színész esetében, aki egyik nap kimegy mint Hamlet vagy Rómeó, harmadik nap pedig eljátssza III. Richárdot. Nehéz eldönteni, melyik az igazi énje. A rosszlelkű Richárd vagy a széplelkű Hamlet? Tulajdonképpen mindegyik. Cziffra – akárcsak Liszt – nagyon összetett, sokoldalú személyiség volt. Az érzékeny költői lelkület sziklaszilárd küzdő alkattal párosult. Kevesen tudják róla, hogy fiatal korában bokszolt is. Talán az a fajta keménység, amelyet ez a küzdősport megkívánt, adta meg számára a zenei küzdéshez nélkülözhetetlen állóképességet.

PRAE.HU: Mely programokban láthatjuk önöket a Cziffra Fesztivál keretében?

Dráfi Kálmán: Először zongora mesterkurzust tartunk Balázs Jánossal és Mocsári Károllyal, melynek keretében fiatal zongoristákat tanítunk, majd Vásáry Tamással és Jánossal kerül sor egy izgalmas beszélgetős estre. Három generáció mesél majd Cziffra iránti kötődéséről. Tamásnak rengeteg történet van a tarsolyában, ami nem csoda, hiszen Cziffra kortársa volt. Olyan elánnal tud beszélni róla, hogy attól tartok, János és jómagam csak nehezen tudunk majd mellette labdába rúgni, de azért igyekszünk.

Sárik Péter: A kávéházak és bárok virtuóza névre keresztelt esten lépek fel másodmagammal február 27-én a MOMKult Kupolatermében. Malek Andreával, Berkes Balázzsal (bőgő) elevenítjük fel az 1940-50-es évek zenei életét Cziffra szemszögéből. Aznap fellép még Balázs János, valamint Berki Péter és cigányzenekara. Utánanéztünk, mi volt a művész tarsolyában anno és kiderült, hogy a klasszikus zene mellett gyakorlatilag mindent játszott, természetesen jazzt is. Tekintve, hogy Berkes Balázzsal erősen jazz vonalról jövünk, nem fogjuk tudni meghazudtolni majd önmagunkat. Malek Andrea az igazi hagyományos, klasszikus slágerénekléssel egészíti ki a játékunkat. A koncerten a negyvenes-ötvenes évek örökzöld melódiái csendülnek fel. Nem próbáljuk meg utánozni Cziffra zenei attitűdjét, mivel az ő képességei és rálátása példátlan. Az adott kort és hangulatot próbáljuk megidézni igényes köntösbe öltöztetett improvizációkkal. 

Szakcsi Lakatos Béla: A Hommage a Cziffra záró koncerten fogok játszani, de őszintén szólva nem tudom még, mit tervez velem Balázs János, ugyanis konkrétumokat még nem beszéltünk át. Egy biztos: szeretnék improvizálni. Úgy gondolom, hogy abban elég jó vagyok. Egyébként csak gratulálni tudok Balázs Jánosnak ahhoz, hogy szorgalmazza a fesztivált, ráadásul úgy hallottam, hogy jövőbeli tervei között egy nemzetközi Cziffra Fesztivált is szerepel. Cziffra György dicsőséget hozott Magyarországnak. Mindenképpen kell, hogy a ma embere tudjon róla.

A Cziffra György Fesztivál honlapja

A Cziffra György kép forrása: Fondation Cziffra

A Dráfi Kálmán kép forrása: Zeneakadémia (a szerk.)